Szekeres András (többek között a Junkies énekese, illetve egykori zenekarával ÁSZ jelölt Dunaújvárosban) tavaly megjelent második szólólemezén, a Túlon innen...
8 éve nyitott meg a dunaújvárosi Kaptár Music Pub. Ebből az alkalomból, idén már 4. alkalommal kerül megrendezésre a Kaptár...
A most induló zenei sorozatban Dunaújvárosból indult, vagy éppen városunkban tevékenykedő zenészek, együttesek, formációk zenei alkotásait mutatom be. Egy kicsit...
1977-ben, pontosan ezen a napon, április 2-án adták át az elkészült dunaújvárosi fedett sportuszodát. Hihetetlen, de két év alatt elkészült,...
Igaz szeretettel emlékeznek meg Vorosilov elvtársról A sztálinvárosi dolgozók sok szeretettel emlékeznek vissza amidőn 1952 áprilisában Vorosilov elvtárs az épülő...
Ország-Világ 1970. április 1. MTI- fotó – Vadas Ernő felvétele EGYÜTT NŐTTEK FEL VÁROSUKKAL A kukoricatáblák helyén… Éveken át szinte...
Horváth Tamás ma az egyik leginkább feltörekvő popelőadó Magyarországon. Hit, alázat és tisztelet az, amely előre viszi karrierjének építése során,...
2015 tavaszán, a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium végzős versmondóival verseket rögzítettünk az iskolában, és gondolván egy merészet, kimentünk a Petőfi...
1960. április 4-én avatták fel Somogyi József Martinász szobrát, mely 1958-ban a brüsszeli világkiállítást is megjárta, alkotója pedig aranyérmmel térhetett...
Kutasi Sándor mozigépész, a mozi szíve, és lelke, motorja, ma még megnyomja a digitális vetítőgépen a start gombot, lefut az...
FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁJÉKOZTATÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatala 2019. március 11. napjától új székhelyén, a Dunaújváros, Szórád...
Ország-Világ 1974. június 12. A magyar “születésű”, lengyel “nemzetiségű”, szovjet szállítmánnyal érkező Warszawa Fejér megyei tudósítónktól Először a színekről akarok...















