Dallam Klub 2400 – Szekeres András

Szekeres András (többek között a Junkies énekese, illetve egykori zenekarával ÁSZ jelölt Dunaújvárosban) tavaly megjelent második szólólemezén, a Túlon innen található a most következő dal, ami korunk egyik legégetőbb problémájáról szól, a kivándorlásról.

Rockbook: Kik voltak azok, akikkel együtt készült a lemez? Nyilván szólóalbum, egyedül írtad, de biztos volt, akivel a stúdióban dolgoztál, vagy akinek korai stádiumban már megmutattad a dalokat. 
Szekeres A.: Somogyvári Danit emelném ki itt elsősorban. Bármilyen ötletem volt, akár már a demószinten is kész hangszerelések készültek és együtt alakítottuk, tehát neki nagyon nagy szerepe van ebben a lemezben. Nyilván a nagy részét egyedül írtam, de ki tudnék emelni azért arcokat. Például Czipó Laci, aki Dublinban talált meg minket.
Rockbook: Vele csináltad a Kivándorlókat.
Szekeres A.:
Igen, gyakorlatilag ott egy manzárdszobában elhajolva írtuk Attilával a dalt a szövegre. Őt egyébként ki is hagytam a borítóról, és mondta is, hogy az utolsó versszakot azt ő írta. Mondtam Attila, én ezt nem tudtam, nem emlékeztem rá. De akkor még ez nem volt tervben, hogy az én szólólemezemen fog kikötni ez a dal. Azt hittük, hogy Czipó Laci majd megcsinálja. Ő szervezte be a Ganxstát is, és nagyon pengén megcsinálta. Élmény volt dolgozni vele.

A teljes interú a rockbook.hu oldalon ITT elérhető

A pár napja feltöltött videoklipben, illetve a dalban Szekeres András mellett Czipó Laci, és Ganxsta Zolee is szerepel. Közös dalukat fogadjátok sok szeretettel.

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings