Dallam Klub 2400 – Koszi Janka

A most induló zenei sorozatban Dunaújvárosból indult, vagy éppen városunkban tevékenykedő zenészek, együttesek, formációk zenei alkotásait mutatom be. Egy kicsit legyünk rájuk büszkék, hiszen innen indultak, innen indulnak a világot jelentő deszkákra…

Koszi Janka Magyarország kiemelkedő énekesnője, aki nem csak tehetségével, de frissességével, őszinte zeneszeretetével, pozitív életszemléletével ragadja magával a közönséget. Hallhattuk már több zenekar közreműködőjeként (PASO, Subscribe, Heincz Gábor ’Biga’), a Random Trip improvizációs koncertjein is visszatérő vendég. De a legfontosabb, amiben igazán önmaga lehet, a Szabó Zével közösen megálmodott KosziJanka projekt. Már a dalokat hallgatva is olyan életöröm katarzisban lehet részünk, amit kevés zenekar vált ki közönségéből. Egy koncerten pedig energiával, élettel és célokkal feltöltődve indulhatunk haza, hiszen Janka olyan zenei őszinteséggel adja át nekünk a dalokat, hogy csak ilyen pozitív feltöltődéssel és mosollyal az arcunkon tudunk kilépni.

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings