Szabad Ifjúság – 1956. szeptember 20.
Első kapavágás a sztálinvárosi szalmacellulóz-gyárnál
1956. szeptember 19. Nagy Józsefné könnyűipari miniszter az első, ünnepélyes
kapavágást végzi a sztálinvárosi szalmacellulózgyár építésénél.
Fotó: MTI/Kovács Ferenc
Egy új nagyüzem születésének első pillanatait ünnepelték szerdán Sztálinvárosban. Megkezdődött a második ötéves terv legnagyobb könnyűipari létesítményének, a Szalmacellulózgyárnak építése. Az ünnepség alkalmából Tapolczai Jenő, a városi tanács elnöke üdvözölte az építkezés megindulását. Ezután Nagy Józsefné könnyűipari miniszter mondott beszédet.
★
Lezajlottak az első ünnepélyes percek. Nagy Józsefné könnyűipari miniszter ünnepi beszéde után megkezdődött második ötéves tervünk legnagyobb könnyűipari beruházásának építkezése. Az új nagyüzemről beszélgettünk Gáti Péterrel, a sztálinvárosi Szalmacellulóz Gyár igazgatójával.
– A most megkezdődött építkezések nyomán 1960-ban, mintegy 100 katasztrális holdterületen, 620 fővel megindulhat az új gyárban is a szalmacellulóz-termelés – mondja.
– Nagyobb lesz ez a gyár a szolnokinál?
– Pontosan hétszer akkora és 22000 tonna fehérített cellulózet termelünk majd benne. De nemcsak nagyobb, hanem korszerűbb is lesz. A szalmából kioldott szerves és vegyianyagot Szolnokon a Tiszába engedik. Nálunk a melléktermékként keletkező vegyszernek 92 százalékát felhasználjuk, a szerves anyaggal pedig tüzelünk. Ezzel elektromos áramot és gőzt fejlesztünk, s így csaknem teljesen fedezzük gőzszükségletünket. A Sztálin Vasművel együttműködve, télen, csúcsterhelés idején, vezetéken kapunk tőlük gőzt és áramot is.
– Milyen papírt lehet készíteni a szalmacellulózból?
– Olyan hófehér papírt, amilyet a legfinomabb könyvek előállításánál használnak, az úgynevezett famentes papírt. Üzemünk a német-magyar gazdasági és műszaki tudományos együttműködés keretében épül, hasonló, az NDK-ban már működő gyár tapasztalatai alapján, de ez már annál is korszerűbb lesz. Európában ehhez hasonlót csak egy helyen, Franciaországban találunk.
1956. szeptember 19. Munkagépek a Szalmacellulózgyár építésén.
Fotó: MTI/Kovács Ferenc
– Tudomásunk szerint a rizsszalma adja a cellulóz-gyár legfőbb alapanyagát. A rizs a Tiszántúlon terem. Miért építjük a gyárat mégis Sztálinvárosban?
– Első elképzelésünk szerint mi is a Tiszára gondoltunk. De csakhamar elejtettük ezt a tervet. Először Tokajjal szemben akartunk építkezni, de a gyár füstje nem tesz jót a szölővidéknek. A gyár szennyvize is ártalmas a halakra és a bennük levő vegyi anyagok szikesítik a vizet. Ezért az amúgyis szikes Tisza vize teljesen alkalmatlanná válna az öntözésre. Különben sem vettük volna szívesen a Tisza “támogatását”, mert vízmagassága igen változó.
– Miért szükséges egyáltalán víz mellé építeni a gyárat?
– A szalmacellulóz gyártásához nálunk percenként nem kevesebb, mint 27 köbméter vízre van szükség, ezt a Dunából fedezhetjük. Igaz, hogy a Tiszánál közel lenne a rizsszalma, de a papírgyárak nagyon messze vannak onnan. Sztálinvárosból hajón, vasúton az öt Duna menti papírgyár könnyen elérhető. Hogy mennyire nem a szalma közelsége a fontos, arra mi sem jellemzőbb, minthogy a németek tőlünk importálnak évente mintegy 20000 tonna rizsszalmát.
– Mennyi a gyár rizsszalma szükséglete?
– Csaknem 60-70000 tonna.Egész rizstermelésünk sem elégíti ki a szolnoki és a sztálinvárosi cellulóz-gyár igényeit. Ezért mintegy 28000 tonna búza- vagy rozsszalmát is felhasználunk majd.
– Hogyan oldják meg a szakmunkás-kérdést?
– Igyekszünk a legjobb szakembereket vinni Sztálinvárosba, s mindjárt úgy is terveztük beruházásainkat, hogy a gyárral együtt 420 lakást építünk dolgozóinknak.
K. T.
Épül a sztálinvárosi szalmacellulózgyár
