Népszabadság – 1958. augusztus 19.
Öt hónap alatt egy új gyár • Évi 300 tonna fésűsfonal
Holnap avatják a Sztálinvárosi Fésűsfonodát
Az új gyár kívülről
(Tudósítónktól.)
Amikor tegnap, hétfőn ott jártunk, az egyik helyen még gépet szereltek be, másutt festettek, itt takarítottak, ott már folyt a próbatermelés. De holnap, alkotmányunk ünnepén már minden a legnagyobb rendben lesz, a gépek kicsinosítva, felvirágozva, a dolgozók ünneplőben avatják népi demokráciánk új létesítményét, a Sztálinvárosi Fésűsfonodát. A városhoz közel, az autóbuszpályaudvartól 150 méternyire,
nyolcmillió forintos beruházással
létesített új üzemre méltán büszke mindenki. Ez év márciusában még csak a helyiség volt meg, amely eredetileg technikumnak készült, ezt át kellett alakítani, álmennyezeteket kellett húzni, be kellett szerelni a gépeket, s öt hónap múlva itt áll a gyár, a gyapjúipar legmodernebb fonodája. Jó munkát végeztek a 26-os Építőipari Vállalat, a BUDAVILL és a BUSZER dolgozói és a Magyar Posztó szerelői. Igaz, hogy a posztósok “hazadolgoztak”, hiszen a Sztálinvárosi Fésűsfonoda a csepeli gyár leányvállalata lesz. A gépeken, 2400 gyűrűsorson, amelyeket igen kedvező feltételekkel vásároltak meg Svédországból, már termelnek valamelyest.
A gépeken a próbamunkát a napokban már megkezdték. Képen Horváth Rózsi előfonó az új gépeknél dolgozik.
Fotó: MTI/Fényes Tamás
Egy hónap múlva egy műszak már teljes kapacitással dolgozik, s az év végére a tervek szerint három műszakban termel a gyár. A teljes felfutás után évi 300 tonna fésűsfonalat készít. Ez a mennyiség egymillió kardigánra vagy 320 ezer férfiöltönyhöz szükséges szövetre elegendő. Sztálinvárosban, ebben
a nehézipari centrumban, könnyűipari üzem
létesült, amely jó munkaalkalmat biztosít a nőknek. Az építkezés hírére már 500 nő jelentkezett. A hároméves tervben tovább épül a gyár, új, évi ezertonnás műszál, fésülő üzem is létesül, s akkorra a létszám is felemelkedik majd nyolcszázra. Mindenesetre a már itt dolgozó nők nagyon boldogak. Hanucska Antalné például eddig nem dolgozott, igaz, csak 19 éves. Most a szakmát tanulja. Hat hétig 560 forint a kereset, azután annyi, ahogyan dolgozik. Van egy gyereke is, férje a kokszolóban van, jól jön majd az új kereset.
A legboldogabb
talán Bakos Andrásné. Ő 18 évig dolgozott a Magyar Posztóban, azután férje a Dunai Vasműhöz került, az asszony nem dolgozott. S most, kétévi szünet után, ismét dolgozhat saját szakmájában, sőt éppen olyan gépen, mint amilyent Csepelen megszokott.
Az avató ünnepségre érkezett vendégek gépkocsijai parkolnak a Magyar Posztógyár új fésűsfonodájának épülete mellett.
A fonodával már három könnyűipari üzeme lett Sztálinvárosnak. /1958. augusztus 20.
Fotó: MTI/Fényes Tamás
Magyar Nemzet – 1958. augusztus 20.
Évi 1 millió kardigán, 320 000 férfiöltöny anyaga készül
a Sztálinvárosi Fésűsfonodában
Az új üzem augusztus 21-én kezdi meg a termelést
Sztálinvárosban 1951 óta nem múlt el esztendő, hogy ne avattak volna valamit; gépgyárat, kohót, Martin-művet, kokszolót, vegyiüzemet. A hatalmas Vasmű minden évben gyarapszik, munkásainak száma már csaknem tízezerre nőtt. Ezúttal nem a Vasmű készül ünnepségre, hanem a város könnyűipara terebélyesedik: fésűsfonoda kezdi meg működését. Ez lesz a harmadik könnyűipari üzem Sztálinvárosban – a Fehérneműgyár és a Férfiruhagyár már régóta dolgozik. Lám, az ipar növekedése elől “nincs menekvés”, ahol megtelepedett és gyökeret vert a nehézipar ott át meg átszövi a környéket, a maga képére alakítja a gazdaságot, és nyomában új iparágak jönnek. Szemléltetően mutatja ezt éppen Sztálinváros példája.
Elkészült Sztálinváros harmadik könnyűipari üzeme, a korszerű fésűsfonoda. A fonoda gépeinek próbaüzemeltetését a napokban megkezdték és az első orsó fonalak már lekerültek a gépekről. Az üzemet augusztus 20-án adják át rendeltetésének.
Képünkön Horváth Jánosné megindítja a gyűrűs fonógépet
Fotó: MTI/Szilágyi Pál
Magyar szerelők gyors munkája
Svédországban, Nordköpingben két évig jártak azok a gépek, amelyeket a magyar állam ez év elején másfélmillió devizaforintért vásárolt meg, hogy a Magyar Posztógyár leányvállalatot alapíthasson Sztálinvárosban. A francia gyártmányú előfonó-orsózó és cérnázóberendezések modernek, a próbaüzem óta kifogástalanul működnek. A gyáralapításnak már a kezdete is szerencsés volt: a svédek felajánlották, hogy eladás után leszerelik a gépeket, de határidőnek nagyon késői dátumot jelöltek meg. A télen kiutazott Svédországba a Hazai Fésűsfonó, a Csepeli Posztógyár, a Kistárcsai Fésűsfonó és Gyapjúipari Igazgatóság öt szakembere, hozzáláttak a szereléshez – a gépek hat hét múlva, alkatrészeikre bontva, ládákba csomagolva várták a szállítást; Negyvenezer svéd korona munkadíját takarítottak meg.
Faládákban várja az építő- és szerelőmunkásokat a Svédországból érkezett teljes gyárberendezés. /1958. január 23.
Fotó: MTI/Szilágyi Pál
A fonoda épülete is rekordidő alatt készült el. Az építővállalat gyors munkásai – a munkát alaposan hátráltató nagy márciusi hófúvások ellenére – négy és fél hónap alatt alakították át az eredetileg technikumi tanműhelynek tervezett, de mint ilyent, arányaiban túlméretezett épületet.
A hatalmas gépcsarnokban néhány napja orsóra fűzött fonaltekercsek peregnek szédítő gyorsasággal. Az előfonókról kerül a nyújtott szál a gyűrűsfonógépekre, amelye már kész fonalat készítenek, a cérnázók sodorják ezután erős fonallá a két szálat. A gyár kapacitása egyelőre évi 300 tonna tiszta gyapjú és műszál feldolgozása: ez egymillió kardigánnak, vagy 320 000 férfiöltönynek felel meg. Egyelőre – mert az elkészült nagy csarnok mellett máris ott emelkedik a másik, még vakolatlan falú épület, a jövendő fésülőüzem, amely a hároméves terv harmadik esztendejében kezdi meg működését. Itt nyírott gyapjúból szalagot készítenek majd.
Jó kereseti lehetőségek
Az új gyárat a legmodernebb munkásvédő felszerelésekkel rendezték be, a födémszerkezetbe épített csőhálózat állandó levegőcserét és – embernek, fonalnak egyaránt szükséges – egyenletes hőmérsékletet biztosít. Az ablakok csak derengő fényt adnak, csupán a városképi hatás miatt kaptak helyet a falakban, állandó nappali fényt a mennyezetet behálózó neoncsőrendszer ont. A brüsszeli magyar pavilon világítóberendezését készítő BUDAVILL ezzel is remekelt.
A fonoda – bár a Csepeli Posztógyárhoz tartozik, teljesen helyi munkaerőre épült, az anyavállalat mindössze három vezetőt küld. A gépeket 60 asszony és lány kezeli, akik kéthetes tanfolyamon vettek részt Csepelen. Szívesen jönnek ide dolgozni még többen is, hiszen igen sokan, a Vasmű munkásainak női családtagjai, könnyű munkát és jó kereseti hetőséget találnak. A tervek szerint a szakmunkások betanításával párhuzamosan szeptembertől novemberig áttérnek a két-, illetőleg háromműszakos termelésre.
Az egész gyár gépi berendezésének és építésének költsége szabályos üzemmenet mellett egy év alatt megtérül.
A fonodát ma Nagy Józsefné könnyűipari miniszter adja át a városnak.
Horváth Rozália, a Csepeli Posztógyár dolgozója az előfonat cseréjét tanítja a Sztálinvárosi Fésűsfonoda dolgozójának, Jánosi Máriának. /1958. szeptember 23.
Fotó: MTI/Jármai Béla
(t. i.)
