Dunaújvárosi Hírlap – 2011. november 15.

Egy szégyenteljes nap

KULÁKLISTA – Emléktáblát állítanak a kitelepített családoknak

Szigeti Sándor – Dunaújváros
Negyvenhat pentelei családot telepítettek ki, és tettek földönfutóvá 1950. november 30-án. A tragikus események 61. évfordulóján emléktáblát állítanak a pentelei civil szervezetek.

A pentelei civil szervezetek tegnap tartottak egyeztetést a táblaállításról az óvárosi klubházban
fotó: Lázár Zsolt

– Nem maga az emléktábla az igazán fontos, hanem az emlékezés. Olyan események játszódtak le ugyanis Pentelén, amelyről sokáig még a négy fal között sem mertünk beszélni – mondja Jakóné Fekete Terézia.
– Az embereket a pentelei zsidó családok deportálásához hasonlóan marhavagonokban szállították el. Azt hitték, a gyerekekkel és az asszonyokkal Szibériába viszik őket, és a biztos halál vár rájuk. Végül a Tiszántúlon kényszertartózkodási helyeket jelöltek ki számukra. Éveken át rendőri megfigyelés alatt álltak, végül csak Sztálin halála után, 1956-ban rehabilitálták őket. Ám ekkor már többen nem tértek vissza – mondja a Dunaújváros Díszpolgára címmel is kitüntetett egykori pentelei pedagógus.

A hatvanegy éve kitelepített penteleiekre emlékeznek

A Penteléről 1950 novemberében kitelepített családoknak állítanak emléktáblát az óvárosi civil szervezetek. Az esetleges túlélők és leszármazottak jelentkezését még várják.

Hideg téli éjszaka volt, lefekvéshez készülődött a család. A tanya egyik felében a nagyszülők, a másikban a fiatalok a három gyerekkel. A középső, a kétéves Andris lázasan hánykolódott, őt virrasztották ilyen sokáig. Vörhenyt kapott, orvos nem látta még. Keresték az orvost egész nap, de még reggel Venyimre ment, nagy volt a körzete. Amikor megzörgették az ablakot, azt vélték, talán ő lehet.” – ezekkel a mondatokkal vezette fel az 1950. november 30-án kezdődött dunapentelei kitelepítésről írt, 1989-ben megjelent riportját a Dunaújvárosi Hírlap korábbi kitűnő munkatársa, Kiss L. Anna.

Kuláklistán

A kulák-kitelepítésekre egy belügyminisztériumi rendelet utasított, amelynek indoklásában ez szerepelt: a “…nevezettek Dunapentelén való tartózkodása a közrend és közbiztonság szempontjából aggályos és káros. Az 1929. évi XXX. törvénycikk 56. szakaszának e pontja alapján ezt a határozatot azonnal végre kell hajtani, fellebbezésnek helye nincs” – állt Fejér Vármegye Rendőrkapitányságának 1950. november 30-án kelt levelében.
– Az emberek többsége egy órát kapott, hogy összszedje a legszükségesebb dolgait. A főutcán szekérre pakolták őket az asszonyokkal és a gyerekekkel együtt, majd a pálhalmai vasútállomásról marhavagonban kezdték meg az útjukat az ismeretlen felé. Azt hitték, Szibériába mennek, végül tiszántúli településekre internálták őket – meséli Szabó Tamás, a Pro Pentele Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A Hajdúnánásra kitelepített Farkas-családnak is újra kellett kezdenie mindent. A kitelepítettek évekig rendőri megfigyelés alatt álltak.
fotó: Szabó Tamás archívuma

Horváth Károly, a Pentele Baráti Kör elnöke hozzátette: az elmúlt hetekben egykori túlélőkkel, Pentele helytörténetét jól ismerőkkel állították össze a kitelepített családok listáját:
– Eddig negyvenhat család neve szerepel ebben a tragikus és szomorú névsorban. Nem kizárt azonban, hogy vannak olyanok, akik még nem kerültek fel rá. Éppen ezért arra kérjük azokat, akiknek családjuk érintett, jelentkezzenek, hogy egy név se merüljön a feledés homályába – mondta Horváth Károly.
A három pentelei civil szervezet (az alapítvány, a baráti kör, illetve a nyugdíjas egyesület) elsősorban Borsos József adatgyűjtésének köszönhetően felvette a kapcsolatot a püspökladányi polgármesteri hivatallal. A penteleiek ugyanis hálás szívvel gondolnak a püspökladányi befogadó családokra, akik szeretettel fogadták a kuláklistára tett, nincstelenné vált penteleieket.
Az emléktáblát november 30-án avatják fel Pentelén.

Az érintettek véleménye:

Szabó Tamás – Az emberek egy órát kaptak, hogy összeszedjék a dolgaikat. Az asszonyokkal és a gyerekekkel együtt tették fel őket szekerekre Pentelén. A vasútállomásra vitték őket, és rájukcsukták a marhavagon ajtaját. Sokuknak eszébe jutott, hogy a zsidó deportáltakhoz hasonlóan halál vár rájuk.	Horváth Károly – A lehető legpontosabb listát szeretnénk elkészíteni, hogy egy család neve se merüljön feledésbe. Éppen ezért még várjuk azoknak a jelentkezését, akik érintettjei voltak az 1950. november 30-án kezdődött tragikus eseményeknek. A kitelepítés 61. évfordulóján pedig emléktáblát avatunk.	Jakóné Fekete Teréz – Nem az emléktábla a legfontosabb, hanem az emlékezés. Olyan dolgok történtek Pentelén, amelyekről sokszor a négy fal között sem mertünk beszélni. Nemcsak módos parasztcsaládokat telepítettek ki, hanem iparosokat, kereskedőket, egyházi személyeket, malomtulajdonosokat, értelmiségieket is.

Dunaújvárosi Hírlap – 2011. december 1.

Emléküket tábla őrzi

TRAGÉDIA – Negyvenhat családot tettek földönfutóvá Pentelén

Dunaújváros (szs) – Negyvanhat család neve szerepel azon az emléktáblán, amelyet a pentelei kitelepítések hatvanegyedik évfordulóján avattak fel.

– A falu megdermedt a rémülettől, az emberek lehajtott fejjel jártak az utcán. Volt, aki a kilakoltatás másnapján összekészítette a holmiját, mert arra számított, hamarosan őt is elviszi az ÁVH és a rendőrség – idézte fel az 1950. november 30-án éjjel történt eseményeket tegnap délután a Pentele Klubházban Jakóné Fekete Teréz, korábbi pentelei tanító, Dunaújváros Díszpolgára.
– Két fegyveres különítmény érkezett a fővárosból. A helyi rendőröket bezárták az őrsre. Megkapták a címeket és a neveket tartalmazó listát, és megkezdték a kilakoltatást. Az emberek egy órát kaptak, hogy összeszedjék a dolgaikat. Marhagavonokba rakták a családokat, akik azt hitték Szibériába viszik őket, és a biztos halál vár rájuk — mondta Jakóné.

Jakóné Fekete Teréz, Dunaújváros Díszpolgára elevenítette fel a hatvanegy évvel ezelőtti kitelepítést
fotó: Vohlmann György

Többé nem történhet meg

EMLÉKEZÉS – Negyvenhat pentelei család került kuláklistára

Jakóné Fekete Teréz a tegnapi emléktábla avató ünnepségen emlékeztetett rá: a penteleiknek néhány év alatt több tragikus eseményt kellett elszenvedniük. 1944. júniusában ötvenhat zsidó családot deportáltak, a második világháború lezárását követően pedig a nagybirtokos családokat tették földönfutóvá.
– 1951 -ben a családok ingóságait is árverésre bocsátották. 1956-ban rehabilitálták őket, de sokan már nem jöttek vissza. Az országos kulák kitelepítésekre azért volt szükség, mert egy diktatórikus rendszert csak a félelem légkörében lehet fenntartani. A most felavatott emléktábla arra is figyelmeztet: soha többé ne engedjük meg, hogy éket verjenek közénk – fogalmazott Dunaújváros Díszpolgára.
– Emlékeznünk kell, mert csak az a történelem, aminek írásos emléke van, a többi mese, monda, legenda – emelte ki a pentelei gyökerekkel rendelkező P. Fekete István író. Az egyik kitelepített család leszámlázottja dr. Borsos József aláhúzta: a kitelepített pentelei családok tragédiája arra is emlékeztet, hogy “voltak, akik az embertelen körülmények között is emberek maradtak”.

Márkus Gábor, Püspökladány polgármestere és Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester leplezte le az emléktáblát
fotó: Vohlmann György

Gombos István, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere hangsúlyozta: a helyi történelem ismerete nélkül mindannyian szegényebbek lennénk, a több kitelepített családot elszállásoló Püspökladány alpolgármestere, Márkus Gábor pedig ígéretett tett rá, hogy az alföldi településen sem hagyják feledésbe merülni a történteket. Az emléktáblát a pentelei baráti kör, a nyugdíjas klub és a Pro Pentele Alapítvány szorgalmazta, Tóth László vállalkozó pedig saját költségén készítette el azt.

Helyi Téma – 2011. december 7.

A kitelepítettek emlékére

A pentelei családok kitelepítésének 61. évfordulóján emléktáblát helyeztek el a Magyar úti klubház falán. Az emléktábla-avatás ünnepségét pontosan a kitelepítés napján, november 30-án tartották.

A ceremónia előtt ünnepélyes műsor keretében emlékeztek meg az akkori történésekről, felidézve a szomorú eseményeket. Az úgynevezett kék cédulás választásokon hatalomra kerülő kommunista többségű kormány a politikailag veszélyesnek minősített rétegek eltávolításának egyik módjaként a kitelepítést választotta. Ez a lakosok vagyonának elkobzását, kényszerlakhelyre történő kiköltöztetését és általában mezőgazdasági munkára való kényszerítését jelentette. A kitelepítések többségét 1948 és 1953 között hajtották végre. Dunapentelén 1950. november 30-ról december 1-re virradó éjszakán 46 családot hurcoltak el. Mivel nem lehetett akkor és a későbbiekben sem beszélni a történtekről, a fiatalok és a középkorúak keveset vagy semmit nem tudnak róla. A 61 évvel ezelőtti eseményekre tisztán emlékszik még Jakóné Fekete Teréz, Dunaújváros Díszpolgára. Elmesélte, hogy hatodik osztályos volt, és akkor, a december elsejei tanórára nem érkezett meg a tanár. A szünetben egyik osztálytársa mondta, hogy sír a tanárnő, de nem értették miért. Mikor hazament az iskolából, a szülei a szokásuktól eltérően nem dolgoztak, hanem gondterhelt, ideges arccal ültek a konyhában, édesanyja azt hajtogatta, vajon mi lesz velük. Elmondták neki, hogy az éjszaka alatt a nagyszülők mindkét szomszédját és még sok falubelit elvittek. Hogy hova, csak találgatni tudták, valószínűsítették, hogy Szibériába. Ám lassan szivárogni kezdtek a hírek, kiderült, hogy a Tiszántúl néhány városába, Hajdúnánásra, Püspökladányba, Szarvasra, Túrkevére, Tiszabőre és Kondorosra deportálták a családokat. 1948-ban a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetősége határozatot hozott a mezőgazdaság kollektivizálásáról. Ennek kapcsán 1949 januárjára elkészültek az úgynevezett kuláklisták Magyarország minden településén. A listára azok a családok kerültek fel, akik 25 hold földdel vagy ennél többel rendelkeztek. Ám nemcsak módosabb gazdacsaládokat, hanem iparosokat, kereskedőket, értelmiségieket is kitelepítettek, és azokat, akik politikai nézetével nem értettek egyet a vezetők. Fontos megemlíteni azt is, hogy a kitelepítés mellett a városépítés kezdete menekvési lehetőséget adott az ország más területein élő sérelmeket elszenvedetteknek, így számukra városunk később állandó lakhelyéül is szolgált.
Szabó Tamás, a Penteléért Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, a kitelepítettek közül talán már senki nem él, csupán a leszármazottjaik, akik közül sokan eljöttek az ünnepségre. Az emléktábla ötlete először Jakóné Fekete Terézben merült fel, aki szívügyének tekinti a pentelei történelmi hagyományok ápolását. Tóth László műköves vállalkozónak köszönhetően elkészült az emléktábla, amelyet a Magyar úti Pentelei Klubház oldalán helyeztek el, a 46 kitelepített pentelei család emlékére. Az ünnepi táblaavatásra meghívást kapott Dr. Rétvári Bence államtitkár, aki bár elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni, levélben fejezte ki együttérzését a megemlékezőknek. Az emléktáblát Márkus Gábor Püspökladány alpolgármestere és Gombos István, városunk humán alpolgármestere leplezte le.

Molnár Emese

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.