Dunaferr – 1993. július 1.
Elkeseredettséget oldani tudó környezetül, avagy mesés összegű lottónyereménnyel megvásárolható lakhelyül, ki ne választotta volna már ki azt a bizonyos “Szigetet”, amelyiknek földrajzi megfelelőjét a valóság van ahol megadja, s van ahol kilométereket kell utazni, hogy rátalálhassunk a Természet szépségeiről képet adó “szigetünkre”.
Nos, a Duna-menti települések lakóinak zöme avval a kivételezett helyzettel dicsekedhet, hogy szülőhelye szolgálni képes ezzel a bizonyos szigettel is. Csakhogy ez a “szolgálat” messsze mást jelentett a história “vad” és megint mást annak “civilizált” korszakaiban.
Példának okáért, amikor 1241-ben a tatár hordák elözönlötték hazánkat, akkor csapataik a természetes védvonalként “működő” Dunán a kemény tél jóvoltából átcsúszkálhattak a pesti síkságra, s bizony ott is kiélték pusztító, mindent fölégető szenvedélyüket, így az új védelmi rendszert kiépítő király, IV. Béla úgy rendelkezett: a szigeteknek új szerepet kell adni az ország és lakóinak megvédésében.
Van is mondánk, mesénk bőven a búvóhelyül szolgáló szigetekről, amelyeket “modern” korunkban kezdtünk újra felfedezni, mert elgépiesült világunkban a tényleges béke zöld szigeteire úgy vágyunk, mint a Természet a tavaszi megújulásra.
Határozatok
A településfejlesztési kérdések iránt érdeklődőknél az 1006/1971. számú kormányhatározat fölemlítése nem hat újdonságként, mivel az elmúlt két évtizedben a jelzett számú kormánydöntés vezérelve lett a hazai területfejlesztési és rendezési tervek összhangja megteremtésének. A kormányhatározat életbe lépése után öt esztendővel, 1976-ban már azt is szabályozták, hogy az összetartozó települések esetében miként kell a fejlesztési és a rendezési kérdéseket szinkronba hozni, illetőleg koordinálni.
E kormányhatározat egyik konkrét megvalósulása Dunaújváros, Nagyvenyim, Rácalmás, Kisapostag településcsoport általános rendezési terve, illetve városépítési koncepciója, melyet 1981-ben készítettek el a Városépítési Tudományos Intézet, a VÁTI szakemberei.
Mindezt azért kell emlékezetbe idézni, mert ez a terv ráépült az említett településcsoportról korábban készített tervekre, amelyekben azok korszerűsítési, erdőállomány fejlesztési, környezetvédelmi, vízellátási és üdülőfejlesztési tennivalóit már kimunkálták. Mi több, 1974-től Dunaújváros esetében hatályos zöldövezeti terv is “funkcionált” már.
Célszerű megjegyezni azt is, hogy a VÁTI 1981-es terve még “településhálózati szerepkörökben” fogalmazta meg egy-egy község vagy város holnapját, s Dunaújvárost történetesen “középfokú központnak” jelölte ki, ahol a népességet növekvőnek, a foglalkoztatást pedig ehhez a trendhez igazodónak prognosztizálták.
Témánk szempontjából azt ildomos még szóba hozni, hogy településcsoportunk 1981-es fejlesztési és rendezési terve következetesen úgy érvel: a Dunától északi irányba húzódó üdülési-rekreációs zónát mind az erdőállomány-fejlesztés, mind az idegenforgalom, üdülés tekintetében összetartozó területként kell kezelni.
Annál is inkább, mert Dunaújváros és Rácalmás Duna melletti tájéka domborzati és talajtani szempontból egyaránt csuszamlásos löszpart, amely bármikor föléledhet, mint a szunnyadó vulkán. E löszfennsík kelet felé meredeken, természetes állapotában, csaknem függőleges falban szakad le a Dunához, általában 50-60 méternyi szintkülönbséggel. A folyó és a löszből álló magaspart közötti jellegzetes morfológiai képződmények (völgyek, horhosok, törésvonalak) a mintegy 100-200 méter széles törmeléklejtőn igazándiból Dunaújváros térségében figyelhetők meg.
A tájnak és környezetnek a településfejlesztésbeni azonos megítélését még az éghajlati viszonyok is erősítik. Dunaújváros vonzáskörzetének klímája alföldi jellegű. A térség éghajlatát szélsőséges hőmérsékleti viszonyok jellemzik. A nyara forró. A tele a Dunántúl többi részénél hidegebb. A csapadék viszont kevés, évi mértéke 517 milliméter, a vegetációs időszakban még ennél is kedvezőtlenebb, csupán 287 milliméter. Ennek ellenére gyakoriak az erős zivatarok, ám ezek csapadéka nem jut be a talajba, inkább lezúdul és erős talajpusztulást okoz.
Az viszont energetikai szempontból továbbgondolásra érett adottsága térségünknek, hogy itt az országos átlagnál több, pontosan 2050 óra/év a napsütéses órák száma, melyek háromnegyede az esztendő első felében sugárzódik. Tájékunkon az évi középhőmérséklet 10,5 Celsius-fok, míg az áprilistól szeptemberig tartó tenyészidőszakban az átlagos hőmérséklet 17,5 Celsius-fok. Ám a több éve tartó aszály nyomán a hőségnapok száma emelkedett térségünkben, míg a havas és a csapadékos napoké csökkent.
Mit mond a múlt?
A Duna-mentén ebben a térségben már a bronzkorban kiépült egy településlánc, s annak legjelentősebb erődített telepe – a mai Dunaújváros területén helyezkedett el. Kisebb települések voltak még a mai Rácalmás, Kisapostag és Baracs területén is. Krisztus előtt a negyedik században rövid ideig a kelták lakták e vidéket. Dunaújvárosban három kelta temetőt, míg Adonyban és Kulcson ilyen sírokat tártak fel.
A Római Birodalom korszakában, amikor a Duna nyugati partján vezetett a limes útvonal, akkor erődítések, táborok sorát alakították itt ki. Dunaújváros területén Intercisa, Adony helyén a Vitus Salina, Baracsnál pedig az Annanatia elnevezésű táborhely volt.
De gazdag e terület honfogláskori emlékekben is. Baracs határában Árpád-kori falu maradványait találták meg. Pentele neve először egy 1238-ban kiadott oklevélen tűnik fel “Pentelemonostor” alakjában. Kulcs területén koraközépkori falu és templom maradványait találták meg. Az is feltáratott már, hogy a törökök útja itt vezett Buda felé, s a mai Rácdombon fából várat is építettek.
Ám a településcsoport legújabbkori helyzetét, fejlődési orientációját alapvetően meghatározó esemény a Dunai Vasmű megépítése lett. Az 1950-ben kezdődött gyár- és városépítés előtt, az egy évvel korábbi népszámlálás Dunapentelét még jellegzetesen mezőgazdasági településnek “könyvelte el”, ahol elenyésző volt az ipar, illetőleg a kisipar szerepe.
S mivel a Dunai Vasmű helyének megválasztásakor az országos iparpolitikai és honvédelmi, stratégiai szempontok lettek a döntőek, így a régi falu Pentele és a születő új város közötti szerves kapcsolat kiépülését nem erőltette senki sem.
Napjainkban viszont gyökeres változások következtek be a települések életében, s a “kohászváros” is elindult az egykori “halászfalu” felé. Ez a mozdulás a településcsoport környezeti értékeire is ráirányítja a figyelmet, amelyeket Dunaújváros esetében Scharbert-sziget, a Szalki-sziget, a Kiserdei parkerdő, a Kádár-völgy és a térség Duna-szakaszának szigetei fémjeleznek.
Szalki-sziget
A VÁTI által 1965-ben készített általános rendezési terv is foglalkozik már e felsorolt értékekkel, de igazándiból az 1981-es mondja ki azt, hogy Dunaújváros esetében a vízi és az erdei pihenési, üdülési igények kielégítésére mindenekelőtt a 37,9 hektár területű Szalki-sziget alkalmas.
A város dunai szabadstrandjának is helyet adó sziget fokozatosan érett meg rekreációs szerepére, s ez a folyamat úgy teljesedett ki, hogy közben a szomszédos Duna-parti területeken a helyi vállalatok és intézmények is kiépítették szabadidő-parkjaikat.
Ebben a partmenti sávban működési jellegét tekintve mindmáig megfért a dunaújvárosi kikötői üzem, s kedvező fekvése miatt a helyi idegenforgalmi hivatal kempingje is elismertséget vívott ki magának.
Ezt az állandósulni látszó helyzetet igen élesen kezdte ki a rendszerváltás. A tulajdonosi jogok tisztázódása, s a meglévő szabadidő funkciók piaci irányba történő elmozdítása egyik napról a másikra háttérbe szorította a Szaiki-sziget rekreációs szerepét, hisz High Life Club Diszkó esti-éjszakai működési zaja messze erősebb és irritálóbb, mint a kikötői üzem hétvégi ténykedésének a hangja.
A sziget közepébe kerített kemping helyzetét, jövőjét úgyszintén az átmeneti időszak bizonytalanságai uralják, s ez a megítélés főleg akkor helytálló, ha figyelembe vesszük a MÉRMŰ Építészeti Stúdió által készített üdülőfalu tervét, amelyik a kemping mögötti Duna-parti sáv feltöltésével és lagunásításával egy üdülőfalut tart megvalósíthatónak, mi több, ez a falucska a Bay-zátony közelében található két szigethez, illetőleg a rácalmási Nagy-szigethez híddal is kapcsolódna. Ha ezt a tervet elfogadják, nyilván át kell értékelni a városi kemping szerepét, s azt a programot is, amelyik a Dunától északi irányba húzódó üdülési-rekreációs zónát összetartó területként kívánja kezelni.
A tennivalókat tovább árnyalja a térségben megépülő Duna-híd, s az a terv is, amelyik a kikötőbe malátagyárat akar telepíteni. Biztos, hogy ezek a tervek a mai pénzszegény világban segíthetik egy-egy szorító gondunk oldását, de az is igaz, hogy e sziget ősi, védelmi funkciója napjainkban csak annyiban módosult, hogy a bevezetőben írt tatárok helyett a civilizáció és az urbanizáció életfeltételeket rontó hatásai ellen kell “zöld gyógyszerül” szolgálnia.
Ennek árát tudjuk ugyanis mindnyájan megfizetni. A Szalki-sziget még a városé…
Lánczos András
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
