Az építőkhöz

Tiszatáj – 2002. október

Vasy Géza

A műfajteremtő, műfajokat újjáteremtő Illyés

/részlet/

1952-ben kereken 50 éves Illyés Gyula
fotó: Művelt Nép 1952

(…)
A magyar írók első kongresszusa 1951 áprilisának végén ülésezett. Az ezidőben szokásos rendkívül hosszadalmas megnyitó, üdvözlő beszédek, beszámoló előadás után elsők között kapott szót egy verseskötetig soha el nem jutó fiatalember, aki elmondta, hogy milyen nagy hatással voltak rá Illyés művei, s mennyire bántja, hogy a mester most hallgat: “azt hiszem az egész dolgozó nép nevében mondhatom, csalódtunk Illyés Gyulában. A sztálini Vörös Hadsereg szétzúzta a fasiszta elnyomókat, a Kommunista Párt felosztotta a földeket, országunk hatalmas barátra talált a kommunizmust építő Szovjetunióban a testvéri népi demokráciák oldalán. De Illyés Gyulának nincs ehhez szava. (…) Kérem Illyés Gyulát, válaszoljon nekem itt a Kongresszuson, vagy írásban az egész nép előtt, mi a véleménye pl. a termelőszövetkezeti mozgalomról, a csatornázásról, vagy tervünk büszkeségéről, a Dunai Vasműről?”

A Magyar Írószövetség első kongreszusánnak (1951. április 27-28.) résztvevői.
Az első sorban Szabó Pál író (b1), mögötte Hegedüs Géza író, mellette Fehér Klára írónő, Illyés Gyula író, költő (első sor, b3), Karinthy Ferenc (második sor, j2), Zelk Zoltán író (első sor, j1) és Déry Tibor (második sor, j1).
fotó: MTI/Magyar Fotó

Az ifjú titán után aznap már csak egyetlen hozzászólóra volt idő. Másnap Illyés Gyula is szót kért és kapott. Előadta, hogy napokkal ezelőtt kezdte el tervezni hozzászólását. A hazafiságról kívánt beszélni, s arról, hogy “valaminek az időszerűségét végső fokon a holnap dönti el. Nem tud korszerű lenni az, aki a jelenben nem látja meg a jövő elemeit. De ismernie kell benne, meg kell látnia a múlt elemeit is.” Majd egynapos országjárásra indult két írótársával, többek közt Dunapentelét, a vasmű építkezését keresték fel. S ahelyett, hogy tapasztalatait a hozzászólás tervezetébe építette volna be, “az útiélmény hatása alatt az elmélet folytatása helyett, szinte szándékomon kívül verset kezdtem írni”.

Írókongresszus résztvevői Dunapentelén

S felolvasta a nem végleges formájúnak mondott verset. Az építőkhöz valóban riportvers, s még az is feltételezhető, hogy formáját a közgyűlés első és második napja közötti éjszakán nyerte el.

Vers megjelenése a Szabad Nép újságban – 1952 április 30-án

Ekkor már hónapok óta készen volt az Egy mondat a zsarnokságról, de nyilvánosan elmondhatatlanul. Az építőkhöz azért keletkezett, hogy elmondható módon fejezze ki aggodalmát a művész. E vers nemcsak a bármely politikai rendszerben pozitív jelentésű építkezésről, otthonok és munkahelyek megteremtéséről szól, hanem nyíltan arról is, hogy “Kettős küzdelem / hősei az új épületeken, / rajtatok / fordul meg: börtönt rakjatok / vagy bástyát, jól vigyázzatok!”A korszakra igencsak jellemző, hogy e szövegrész – nyilvánvaló szerkesztői-cenzori közbeavatkozással – 1967-ig mindig “sajtóhibával” jelent meg, a fordul igét múltidejűvé változtatva. Ez is jelzi, hogy a hatalom megérezte e szöveg veszélyességét. De megmaradhatott a vers jóslatszerű, pedig csupán történelemismeretről tanúskodó zárlata.

állványok, frissen fölrakott falak,
ez az alap
a lépcső, melyen ember-sorba lép
végre a nép;
állványok, frissen fölrakott falak,
a kitagadt
tömeg ezen át leli meg magát,
így lel hazát;
állványok, frissen fölrakott falak –
leomlanak
bálványok, trónok, égi-földi szentek,
de nem amit a munka megteremtett.

Terjedelmes és utolsóként elhangzó hozzászólásában Révai József elismerte ugyan a vers lefegyverző voltát, de azonnal kételyeit is hangoztatta, vitatva egyrészt Illyésnek az időszerűségről elmondott szavait, másrészt kitérve a vele kapcsolatban már évek óta emlegetett gondra: “A baj az, úgy hiszem, hogy Illyésnél valóban van valami ‘kettős kötöttség’. Az egyik: kötöttség bizonyos barátokhoz, akiktől nem tud megválni, annak ellenére, hogy ezek a barátok a szocializmust építő népnek hátat fordítanak. A másik kötöttség: Illyés Gyula kötöttsége a magyar dolgozó néphez. (…) Harcolunk Illyés Gyuláért. Harcoltunk és harcolunk elsősorban akkor, amikor szókimondóan megmondjuk neki az igazat és keményen bíráljuk.”

Filmhíradó a Magyar Írók Szövetségének I. Kongresszusáról

Ez a verses útinapló sem tudta elkábítani az éber bolsevikokat, Illyés csupán egy kutyaszorító helyzetből vághatta frappánsan ki magát. S nyilván akadtak a közgyűlésnek olyan résztvevői, a versnek később olyan olvasói (bekerült a Hét évszázad magyar verseinek még ugyanabban az évben megjelenő legelső válogatásába is), akik megértették a szöveg kettősségét, az elfogadást és az elutasítást is. E verssel lényegileg egyidős lehet a hosszú évek óta figyelemre nem méltatott Télvégi szél is (megjelent a Csillag 1952. januári számában). E felfokozottan komor hangulatú vers szerint

Minden nóta azt mondja, mit
belegondolsz –
ki vezényli ezt a zengést,
nem a vak sors!
Jégtörő szél, akárhogy is
muzsikálod,
minden nép egy szót írt rá, a
szabadságot.

A szöveg figyelmes olvasata alapján belátható, hogy a szabadság itt nem létezőként, hanem, eljövendőként, várva vártként tűnik fel a zsarnokság kimondhatatlanságának éveiben.
A Télvégi szél indulószerű dal, Az építőkhöz riportvers. Egyik sem tartozik a lírai életmű legnagyobb teljesítményei közé, de mindegyik nélkülözhetetlenül fontos: a kimondhatatlant közli mégis. A Rákosi-kor egészében éppen ez volt Illyés egyik legsúlyosabb alkotói gondja, miként ezt a Bartók oly érzékletesen meg is jeleníti.