Szabad Ifjúság – 1952. január 23.
Sztálinváros élenjáró ifjúsági brigádjai nagyszerű munkafelajánlásokkal köszöntik Rákosi elvtárs 60. születésnapját
Képünkön Rédei János ifjúsági brigádja sztahanovista körfalazást végez
Ezekben a napokban ezer és ezer ifjúmunkás fejezi ki szeretetét, ragaszkodását szeretett édesapánk, Rákosi elvtárs iránt. Munkafelajánlásokat tesznek, új győzelmekre készülnek és közben nap mint nap nagyszerű eredményekkel harcolnak a mindennapi terv teljesítéséért. A legszebb ajándékot kovácsolják Rákosi elvtárs 60. születésnapjára. Sztálinváros fiataljainak ünnepi készülődéséről az alábbiakban számolunk be:
Varga Imre kubikos brigádja nem akar lemaradni
Varga Imre, a D/29-es munkahely ifjúsági kubikosbrigádjának vezetője január 21-én kapta kézhez a felbontott első negyedévi tervét. Már régen várta ezt a pillanatot, hiszen ekkor tudta meg: mit kell brigádjának elvégezni az első negyedévi tervben, milyen vállalást tehet Rákosi elvtárs 60. születésnapjának tiszteletére.
Első útja Hainer Gyula helyettes DISZ-titkárhoz vezetett.
– Hainer elvtárs! – mondta. – Az én brigádom tagjai nagyon szeretik Rákosi elvtársat. Nem akarunk lemaradni a többiek mögött, eljöttem hát, hogy megbeszéljük a vállalást.
Varga Imre sokáig beszélgetett Hainer Gyulával. S vállalásukat büszkén jelenthetik Rákosi elvtársnak: az első negyedévi tervben előírt 8500 köbméter földet március 11-e helyett március 18-ig kitermelik. S szavaik mögött ott van a legszebb, a legigazabb érzés: teljes szívükből szeretik Rákosi elvtársat.
A Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ) fiataljai megtekintik a legjobb dolgozók teljesítményét mutató versenytáblát az ifjúsági vezetőség épülete előtt /1951
fotó: MTI/Farkas Tamás
Negyedévi tervüket február 15-ig teljesítik
Egy-egy erős szélroham után a II-es építésvezetőség ebédlőhelyiségét mintha elnyelte volna a hó. Egyesek meg is jegyezték tréfásan: “Nemsokára gereblyével kell körülkaparni, hogy megláthassuk a tetejét.” Nem egyszer a nyíló ajtón a terembe is becsapódott a hó. Rédei János kőműves ifjúsági brigádját azonban nem zavarta a vihar. Lángoló lelkesedéssel beszélték meg a brigádtagok vállalásaikat Rákosi elvtárs 60. születésnapjára.
– Jól, gondoljuk meg, elvtársak. Vállalásunkkal szeretetünket, ragaszkodásunkat fejezzük ki Rákosi elvtárs iránt – mondotta Rédei elvtárs. S a brigád tagjai valóban komolyan meggondolták a vállalást. Egymásután hangzottak el az izzó szavak. Négy köbméter fal helyett naponta 8-10, sőt egyesek – mint Vucsik László ifjúmunkás – 12 köbméter fal építését vállalták.
Már későre járt az idő, amikor megszületett a brigád közös vállalása. Elhatározták az első negyedévi tervben előírt 4680 köbméter falat március 31-e helyett február 15-ig felépítik és a jelenlegi 180 százalékról 200 százalékra emelik teljesítményüket. A szavakat már az első nap tettek követték. Hóvihar volt az építkezésen, egyesek abbahagyták a munkát. Az ifjúsági brigád tagjai azonban ezen a napon négy köbméter fal helyett nyolc köbméter falat építettek.
Makszimenko bemutatója Dunapentelén
Fotó: Bauer Sándor
Szovjet sztahánovisták a Dunai Vasműnél
Bevezetik a Makszimenko-féle gyorsfalazást
Sándor Károly, Gerát Sándor és Kozári Lajos sztahanovista kőműves fiatalok már napok óta gondolkodtak azon, hogy mit vállaljanak Rákosi elvtárs 60. születésnapjára.
– Hiába, hárman kevesen vagyunk ahhoz, hogy bevezessük a Makszimenko-féle gyors falazást, anélkül pedig nem kerülünk az eddigi 200 százalék fölé – mondogatták egymás között.
Horváth Tibor és Gombos Gyula ifjúmunkások eddig brigádon kívül dolgoztak. Sándor elvtárs hozzájuk ment:
– Nem dolgozhatnátok velünk egy brigádban? – kérdezte. S másnap már egy öttagú kőművesbrigád jelentette az építkezés DISZ-bizottságának:
– Rákosi elvtárs 60. születésnapjára vállaljuk, hogy a 4-ik és 5-ik emelet falazásán kívül március 9-ig elvégezzük az első emelet válaszfalazását és befejezzük a tetőn lévő összes kőművesmunkát is. Bevezetjük a Makszimenko-féle gyorsfalazást és a brigád két új tagjából sztahanovistát nevelünk. 200 százalékról 220 százalékra emeljük teljesítményünket.
A bejegyzés a Hungaricana Közgyűjteményi portál segítségével készült.