A “művészi fényképezés” hazai úttörője

Magyar Nemzet – 1973. augusztus 14.

Rosti Pál sor Dunaújvárosban.

A “művészi fényképezés” hazai úttörője

Nemrégiben Dunaújváros­ban határozat született néhány új utcaelnevezésről. A szocia­lista város hagyományőrző szeretetére vall, hogy utcát nevezett el az egykori Duna­pentelén a múlt században élt Rosti Pálról, aki – mint a ha­tározat utal erre – a “művé­szi fényképezés” hazai úttörő­je volt.
Jövő évben száz éve lesz an­nak, hogy Rosti Pál alig negy­vennégy éves korában elhunyt Dunapentelén, ahol a falun kí­vül levő házában élt, amelyet ritka szép rózsagyűjteményről nevezetes kert övezett. Ebben a környezetben gyakran fo­gadta zene- és festőművész barátait, hogy a rokonlelkűek társaságában feledje magá­nyos életének fájdalmait. Csa­ládja nem lévén, a természet és a művészet szépségeihez menekült.
Nem volt közéleti férfi, a szónak mai értelmében, csak nagyon művelt ember kívánt lenni – ez volt az érdeme. Ebben emelkedett ki osztá­lyostársai, az akkori földbirto­kos társadalom nemzedékéből, azok közül a fiatal társai kö­zül, akik rendszerint csak a tivornyában és a kártyaasztal mellett kerestek szórakozást, legjobb esetben a lóistálló kö­tötte le érdeklődésüket. Most, hogy emlékét Dunaújvárosban a róla elnevezett Rosti Pál sor is őrzi ezentúl, érdemes a múltból néhány pillanatra fel­villantani annak a férfiúnak alakját, aki mindenképpen megérdemli, hogy Dunaújváros az új utcaelnevezéseknél gon­dolt reá.

A család

A haladó szellemű Rosty család tulajdonképpen Vas megyéből került Fejér megyé­be. Rosti Pál nagyatyja – akit ugyancsak Rosty Pálnak neveztek, de ő “y”-nal írta ne­vét – eleinte katonai pályán szolgált, utóbb pedig Vas me­gye táblabírája volt. 1794 decemberében letartóztatták a Martinovics-féle összeesküvés­ben való részvétel miatt – ugyanakkor, amikor Kazinczy Ferencet, Verseghy Ferencet és a többi hazafit. Rosty Pált, a királyi tábla felmentette ugyan, de a hétszemélyes táb­la a fellebbezés során egyévi várfogságra ítélte, mert be­igazolódott, hogy hallott a ká­téról és “tudta, hogy forrada­lom előkészítéséről volt szó.”
Fia, Rosty Albert, aki ké­sőbb Békés megye alispánja és országgyűlési követe volt, majd Békés, illetve Fejér me­gyében lett földbirtokos, egyi­ke volt azoknak a felvilágo­sult földbirtokosoknak, akik először mondtak le Fejér me­gyében a nemesi földbirtok adómentességének kiváltságá­ról és önadóztatást kértek ma­guk ellen, még mielőtt az or­szággyűlés megszüntette volna a nemesi birtok adómentessé­gét. Erre vonatkozó javasla­tát Madarász József nyújtotta be Fejér megye közgyűlésé­nek 1845. február 17-i ülésén, mint erről a megye közgyűlé­si jegyzőkönyve beszámol. Amikor Rosty Albert javasla­ta elhangzott Madarász Jó­zsef ajkáról Fejér megye köz­gyűlésén, Eötvös József már megírta legjelentősebb művét, A falu jegyzőjé-t. Benne a valósághoz híven adott társa­dalomrajzot arról a megyei rendszerről, amelyben minden kötelesség a jogfosztottaké és minden jog a kiváltságosaké volt. De Eötvös József élete ekkor már más vonatkozásban is fűződött Rosty Albert csa­ládjához: 1842-ben feleségül vette Rosty Albert fiatalabbik leányát, Rosty Ágnest. Az idő­sebbik Rosty-leány, Rosty Ilona, csaknem egyidőben lett felesége Trefort Ágostonnak, a későbbi kultuszminiszternek.
Rosty Albert közismert ze­nebarát volt, a pesti zenei élet­ben nagy szerepet játszott. Fiatal korában baráti kapcso­latot tartott fenn Brunszvik Ferenccel, Martonvásár föl­desurával, akinek révén bécsi tartózkodása idejében maga is személyesen ismerte Beethovent. Ebben a családi környe­zetben nőtt fel Rosti Pál. aki, miután atyja, Rosty Albert 1847-ben meghalt, a dunapentelei Rosty-birtokon gazdálko­dott.

Rosti Pál Kubában és Mexikóban

Át Amerikába

Kora ifjúságától kezdve szenvedélyesen művelte ma­gát. Az 1848—1849-es szabad­ságharcban mint Károlyi-hu­szár vett részt, majd a világo­si fegyverletétel után kimene­kült az országból. München­ben előbb a természettudomá­nyokkal foglalkozott, különö­sen érdekelte a földrajz és a néprajz. Később Párizsba köl­tözködött, ahol megtanulta a fényképezést. 1856 nyarán egy francia gőzhajón Le Havre ki­kötőből Amerikába utazott, de az Egyesült Államok helyett Mexikót, Texast, Kubát és Közép-Amerika más szigeteit kereste fel, ahol a természetet és az ott élő népeket tanulmá­nyozta. Számos fényképfelvé­telt készített útjairól, ezeket később könyv alakban is meg­jelentette.
Két és fél évig volt Ameri­kában, 1859 február végén ha­zatért. Amerika különböző ré­szeiben tett utazásairól 1861-ben Úti emlékezések Ameri­kából címen könyvet jelente­tett meg, e munkájáért a Ma­gyar Tudományos Akadémia levelezőtagjává választotta.

Rosti Pál – Uti emlékezetek Amerikából

Rosti Pál rajongott a mű­vészetekért, különösen a ze­néért és a festészetért. A fes­tészetben maga is meglehető­sen járatos volt, sokat buzgolkodott a képzőművészeti tár­sulat érdekében. Beethoven és Wagner zenéjének csodálatá­ban élt. Nagy érdeme volt ab­ban, hogy Richard Wagner 1863 nyarán először látogatott Magyarországra és két hang­versenyt adott. A zeneszerző Mein Leben című önéletrajzá­ban magyarországi tartózko­dásának napjaival kapcsolat­ban így emlékezett meg róla: “Herr Rosty, mir in freundlicher Erinnerung geblieben ist.” (Rosty úrra barátsággal emlékezem.) Egyébként Rosti Pál rendezte Pesten a filharmonikusok hangversenyeit és részt vett a Zeneakadémia lé­tesítésének előkészítő munká­jában.

 Kaland, romantika

Csónak-út Rotterdamtól Pestig

Egyik legnagyobb kedvtelé­se a vízisport volt, hiszen a Dunapentelén, a Dupa mentén lakott. Pesten csónak- és ha­jósegyesületet alapított. Neve­zetes vállalkozása volt az a víziút, amelyet 1862-ben Birly István barátja társaságában tett meg az Angliában készít­tetett “Ellida” nevű vitorlás csónakon. Rotterdamtól kiin­dulva felfelé a Rajnán és a Majnán majd a Majnát és a Dunát összekötő Lajos-csatornán tették meg az akkor még meglehetősen veszélyes utat egészen Budapestig, ahol a margitszigeti parkon kötöttek ki. E sok akadállyal teli víziutat néhány évvel előttük már az angolok is megpróbálták, de először Rosti Pálnak és Birly Istvánnak sikerült meg­tennie. Birly István 1863-ban díszes kiállítású albumot je­lentetett meg Csónak-út Rot­terdamtól Pestig címmel, a könyvet barátjának és útitár­sának. Rosti Pálnak ajánlotta.
Eötvös József nagyon ked­velte sógorát, a nagy művelt­ségű Rosti Pált. Utoljára 1870 nyarán vele utazott Karlsbadba, innen szeptember 3-án együtt mentek Regensburgba, a német Nemzeti Pantheon, a Walhalla megtekintésére. Né­hány hónap múlva. 1871. feb­ruár 2-án Eötvös József meg­halt. Rosti Pál mindössze há­rom évvel élte túl sógora halá­lát.
Eötvös Loránd, nagy termé­szettudósunk anyai nagybáty­ját tisztelte Rosti Pálban. A Magyar Tudományos Akadé­mia anyagi segítségével a Ma­gyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézetének obszer­vatóriumához csatlakozóan megépülő Eötvös Loránd-emlékmúzeumban, a sok tárgyi emlék között látható lesz az a képgyűjtemény is, amelyet Rosti Pál hozott magával a múlt század második felében tett kubai útjáról. Eötvös Lo­ránd nagy becsben tartotta ezt a gyűjteményt, amely az 1874-ben Dunapentelén elhunyt Rosti Pál hagyatékából került hozzá.

Környei Elek

Rosti Pál végső nyughelye a dunaújvárosi Kistemetőben