Kohászati Lapok – 1957. augusztus-szeptember
Sztálinváros őstörténete
B. VÁGÓ ESZTER – B. SERGŐ ERZSÉBET
A régi Dunapentele területe már hosszú évtizedek óta kincsesbányája az elmúlt korok és letűnt népek évezredek alatt földbe került emlékeinek. Kincskeresők és régiségkereskedők hosszú időn keresztül folytatott rablóásatásai hívták fel a tudomány figyelmét a környék páratlanul gazdag lelőhelyeire. A század elején megindultak a Nemzeti Múzeum rendszeres kutatásai. Az ásatások eredményeiről számos tudományos cikk és könyv számolt be, s így a kis Dunapentele neve az európai régészeti irodalomban már rég ismertté vált.
A mai város területén és közvetlen környékén hosszabb ideig tartó emberi települések először a bronzkorban, időszámításunk előtt körülbelül 1800 és 1200 között voltak. Az egyik a Táborálláson, a falu északi részén levő magaslaton épült, a másik a Dunántúl egyik legjelentősebb erődített telepe, illetve vára a Kosziderpadláson, a Radar déli végénél helyezkedett el. Mindkettő közvetlenül a Duna partján épült, így a telepek keleti oldalát a folyó védte, ami közlekedési szempontból is előnyös volt. A Koszider-padlási telepen a mai felszíntől hat méter mélységig kultúrréteg van, azaz még négy méter mélyen is az emberi élet nyomai mutathatók ki. Ezt a telepet oldalt meredek árok veszi körül, melyet a Duna magas vízállásánál talán víz is elöntött. Ez a telep lakóinak védelmét erősítette esetleges támadások idején. Az emberek életéről a régészeti leletek adnak felvilágosítást. A földművelésen kívül már fejlett volt az állattenyésztés is. Égett gabonaszemeken kívül (búza, árpa, köles) bronzsarlókat és agancsból készített kapákat is találtunk. A főfoglalkozás az állattenyésztés volt. Legfontosabb jószáguk a szarvasmarha, de ismerték a lovat, juhot, kecskét, kutyát és a sertésnek egy szelídített mocsári fajtáját is. Mindezekre a telepen talált őscsontokból is következtethetünk. A vadászathoz csapdákon, veremásásokon kívül ősi fegyvereiket is használták. Fegyvereik: lándzsák, buzogányok, csákányok voltak, de ismerték az íjjat és nyilat is. Vadászaton kívül a halászat is jelentős élelemszerző foglalkozásuk volt. Megmaradtak a csontból készült szakás és pecek horgaik, csontszigonyaik és a hálók nehezítésére szolgáló cserépkorongok. Legfejlettebb iparáguk az agyagművesség. Háztartási edényeken kívül urnákat is készítettek, melyekben elégetett halottaik hamvait temették el. A bronzkor folyamán jelennek meg telepünkön a fémművesség első jelei. A bronzkor közepe táján hazánkban már önálló fémművesség alakult ki.
1. kép
A bányákból lepényalakú bronzdarabokat szállítottak a bronzöntőmesterekhez, akik ezeket grafittégelyekben olvasztották, s cserépből készült kanalaikkal, homokkőbe vésett negatív mintákba öntötték. Első képünkön két öntőkanál, egy bronzlepény és a háttérben két öntőminta látható.
Bronzöntő műhelynek első nyomait is találjuk a telepen és temetőben is, ahol sírban bronzöntő minta volt. Nyilván a mester mellé tették be kísérőnek eszközét. A Koszider telepen fémművességi központ létezését feltételezhetjük, mert nagyszámú ékszer és eszköz típust állapíthattunk meg a közvetlen környéken, mintegy 80 km-es körzeten belül. A telep kereskedelmi kapcsolatai Erdély kivételével az egész Kárpát-medencére kiterjedtek. A kereskedelmi kapcsolatok megállapítására a helyben talált, de más vidéken készült tárgyak adnak felvilágosítást. A telep életének utolsó szakaszából három raktárlelet került elő, melyeket tulajdonosaik a földbe rejtettek, de kiemelni már nem tudtak. Az egyik cserépedényekből áll, kettő pedig korsóba rejtett fémtárgyakból. Az egyik korsóban bronzékszerek, eszközök és borostyánkő gyöngyök voltak. A borostyánkő egészen távoli kereskedelmi kapcsolatokra utal, ez volt az aranyon kívül a bronzkor legértékesebb ékszere. A borostyánkövet az Északi-tenger partjairól szállították hozzánk. A kereskedelem vízi és szárazföldi utakon bonyolódott le. A telep északnyugati oldalán sánccal védett út indult ki, amely két irányba ágazódott szét. A temetők vizsgálatánál a sírokból megítélhetően nagy társadalmi, illetve vagyoni különbséget nem találtunk. Az emberek nemzetiségi társadalomban, vérrokonsági nagycsaládban éltek, a föld és állatállomány közös volt. A telephez tartozó temetkezési terület mintegy 12 holdnyi területen helyezkedett el, túlnyomó részben a Radar területén. Ebből nyolc holdnyi részt tártunk fel az építkezések megkezdésénél 1951-ben, ahonnan 1600 sírt bontattak fel.
A halottakat máglyára tették és gyászünnepség keretében égették el. A halott hamvait urnába helyezték, a ruháján vagy általa viselt ékszereket kis edényben tették a sírba. Az urnát tállal takarták le. A halott mellé edényekben még élelmiszert és italt is helyeztek. A bronzkorban csontvázas temetkezés is szokásban volt, de ilyeneket ritkábban találunk Sztálinvárosban. 2. képünkön egy hamvasztott bronzkori sírt mutatunk be.
2. kép
A Földközi-tenger egész partvidékét meghódító Római Birodalom időszámításunk kezdete körüli időkben északi határát hadászati okokból a Rajna és Duna folyamok mentéig terjesztette ki. A Dunántúl megszállása Augustus császársága alatt zajlott le véres harcok és felkelések árán. A rómaiak jóval magasabb társadalmi és műveltségi fokon éltek mint a helyi lakosság. Társadalmuk a fejlett rabszolgatartáson épült fel és az abból adódó munkamegosztáson. A Birodalomnak kiválóan képzett, hatalmas fegyveres ereje, hivatalnoki kara, fejlett kis- és nagyipara, nagyfokú földművelése, művészete és irodalma olyan társadalmi és gazdasági fölényt biztosított a környező területeknek a még nagyrészt nemzetiségi társadalomban és elmaradt gazdasági viszonyok között élő népei felett, hogy képessé tette óriási területek meghódítására. A Duna vonalának katonai megerősítésére az ie. I. század közepe táján került sor. Dunapentelének – római nevén Intercisa – igen nagy szerep jutott a védelmi vonalban. A Duna-Tisza közén Dáciába (Erdély) vezető útvonalak egyik kiinduló pontja és az Alföldön lakó szarmatákkal való békés és háborús kapcsolatoknak fontos hídfőállása volt. A Tábort hadászati okokból az Öreghegyen építették, ahonnan jól szemmel tarthatták a túlparti szarmaták minden megmozdulását. A tábort Traianus dák háborúi idején 106 és 108 között építették.
Először palánkból és földből, később Hadrianus császár alatt (117-137) kőből építették át. A tábor területe téglalap alakú, körülbelül 240×175 méter nagyságú volt. A tábor területének mintegy egyharmadát a Duna már elmosta. A tábort 1,40 m vastag kőből épült fallal vették körül s területén több épület alapjait tárták már fel. Az egyikben 15-20 darab erősen összeégett római katonai vassisak darabjai kerültek elő. Ebben az épületben valószínűleg leégett katonai raktár volt. Egy másik épület rendeltetése már nem volt kellőképpen tisztázható, lehet, hogy fürdőépület volt, de az is lehet, hogy katonai célokra használták. Az épületet központi légfűtéssel fűtötték, falait freskóval díszítették s az egyik teremben több római istennek a szobra és az isteneknek ajánlott felirat került elő.
3. kép
3. A képünkön egy szír íjjász képe látható, mert a szír katonák sokáig védték Intercisa táborát. Itt mutatjuk be a rómaiak fegyvereit is. Hosszú kétélű kard, szúrólándzsák, nyílhegyek tartoztak felszerelésükhöz. A kép jobboldali szélén keskeny hajítólándzsát láthatunk. A lándzsákat hosszú, fából készült nyélre szerelték. A kép közepén bronzból készült pajzsukra szerelt kézvédő, pajzsdudor van. Alul vasból készült sisak látható.
A tábortól délre is kerültek elő épületnyomok. Ezek a “canabae” a polgári település maradványai. A tábortól délre a mai Liszt Ferenc kertig húzódott a római temető.
A táborban а II. század folyamán a Cohors I. Alpinorum Equitata, egy alpesiekből sorozott lovasezred állomásozott. Ezeknek a felmorzsolódása után, а II. század végén egy szíriai íjjász ezred a Cohors milliaria Hemesenorum került a helyükre. Ezek a katonák Hemesából származtak, ezt a várost ma Homsnak nevezik. A szír csapat másfél évszázadig látta el Intercisa védelmét. A szírek utódai Germániából és Dalmáciából sorozott katonák voltak. A Duna elsőrendű kereskedelmi útvonal volt, tehát ezen érkeztek városunkba a galliai, germániai, itáliai gyárak, délről a keleti tartományok fejlett árucikkei. Üvegedények, bronzeszközök, szobrok, távoli tartományok kerámiái, ékszerei kerültek ez úton hozzánk.
4. kép
Kölnből és Aquileiából kerültek hozzánk az üvegcsészék, vázák és edények. 4. képünk közepén egy szoptatós üveget látunk, ezekkel a csecsemőket táplálták. Rendkívül érdekes bronz füstölőedény van a következő képünkön. A belül végig üreges edényt emberi mellkép alakjában képezték ki. Fürtös hajú, meztelen néger fiút ábrázol, nyakán lánccal, melynek közepéről egy bulla lóg le. A bullában rendszerint szerencsét hozó bűvös feliratokat szoktak elhelyezni. Az edény tetején látható kapocstartók fedőt és edényfület tartottak (5. kép).
5. kép
Meg kell említenünk egy agyagból készült kapu modellt, mely nálunk került napvilágra. Két kétemeletes torony között helyezkedik el a hármaskapu. A kapuk fölött bekarcolta a készítő a nevét. Lehet, hogy ez a modell az aquincumi polgárváros egyik kapuját ábrázolja, melynek feltárt alapjai megegyeznek a modell alakjával. Hilarus a készítője ugyanis aquincumi fazekasmester volt (6. kép).
6. kép
Meg kell említenünk, hogy a tábor és temető rendkívül gazdag kőemlék-anyagban. Több, mint száz sírtábla, mintegy 18 szarkofág került elő a temetőből, melyeken az elhunyt katonák, polgárok nevei és adatai vannak feltüntetve. Aelius Munatiusnak, a Cohors milliaria Hemesenorum katonájának és családjának sírkövét mutatja be a 7. képünk. A jobboldalon áll a családfő, mellette felesége, aki karján ülő pólyásbabájának nyújtja a mellét. Előttük három gyermekük áll. A sírköveket a római időkben festették már, ki volt festve az emberek arca, ruhái, ékszerei, mind másmás színnel. A felirat betűit a könnyebb elolvasás kedvéért szintén kifestették. A mai ember számára különös lenne egy ilyen színpompás sírkövekkel díszített temető tanulmányozása.
7. kép
A temetkezés szertartásának egy vallási elképzelését látjuk a 8. képen lévő sírkövön. Kétkerekű, kétlovas kocsin viszik a halottat, aki élő alakjában ül a kocsis mellett – s mögöttük lovagol Mercurius isten, aki a halottat a túlvilágba kíséri.
8. kép
Az államvallás emlékei mellett a bennszülött lakosság isteneinek állított oltárok és a keleti vallásemlékek is bőségesen előfordulnak. Ezenkívül gyakoriak a faragott építészeti kőemlékek, oszlopok, párkánytöredékek, díszített kőlapok. Röviden csak annyit említünk, hogy mintegy 450 muzeális értékű római kőemlék nyert elhelyezést a Magyar Nemzeti Múzeumban és a székesfehérvári István Király Múzeumban, melyek Intercisaból kerültek elő s melyek felállítása és megőrzése városunk leendő múzeumának lesz a feladata.
A római tábor életét a IV. század végéig tudjuk követni, mert 395-ben még megérkezett a katonák zsoldja. A római élet itt az V. század elején szűnhetett meg, amikor a tartományt hivatalosan átengedték az Alduna felől előretörő népeknek.
A IV. században a szarmaták is betelepültek Intercisába, amit többek között egy, az Öreghegyen talált tömegsírjuk is igazol.
Az Öreghegyen egy kisebb, de igen gazdag avar temető került elő, melyben a leletek tanúsága szerint fejedelmi személyek temetkeztek. Ezt bizonyítják az aranyból készült övveretek, a szablya aranyozott markolata, a vele eltemetett ló arany kantárrózsái. Az avarok 568-ban foglalták el hazánk területét s dunántúli uralmukat a frankok 800 körüli hadjárata döntötte meg.
А IX. század végén megjelenő honfoglaló magyarságnak csak egy-két emlékét ismerjük területünkön.
Pentele neve egy 1238-ban kiadott oklevélen tűnik fel először Pentelemonostor elnevezéssel. Egy 1329-ből származó oklevélből tudjuk, hogy a monostorban egykor görög apácák laktak. A név görög eredetű és kétségtelen, hogy а XI—XII. században alapított görög szent Pantaleonról elnevezett görög monostor nevétől örökölte a későbbi település a nevét. A monostor a görögök után latin szertartású szerzetesek, majd apácák kezébe került. А XVI. század elejei leírások és térképek a környék hírhedt földesurának neve után Buti Balázs monostorának nevezik. A török idők háborúspusztításai alatt elnéptelenedik, említés sem történik többet róla.
A törökök a mohácsi vész után (1526-ban) nyomultak először keresztül területünkön, de csak Buda eleste után (1541) került Pentele török uralom alá. Jelentőségét az adta meg, hogy a törökök fő felvonulási útja az Eszék-budai út mentén fekszik. A törökök az út e szakaszának biztosítására megerősített várat építettek a Rácdombon. Török emlékeink közül sárgarézből készült kávéfőző kancsót mutatunk be, mely 1630-as években készült. A törökök hozták be hazánkba a babkávé, a “feketeleves” használatát (9. kép).
9. kép
A pentelei török várról Evlia Cselebi török utazó is ír. A vár Ottendörf Henrik császári követ 1663-ban készült metszetén látható. A törökök kiűzése után a vár elpusztult.
Pentele palánkája. A királyok közül Szapolyai János nevü királynak építése. A 936. esztendőben a muszulmán hitharczosok ezt felégették; Buda elfoglalása után Szulejmán khán ezt a várat újra felépítette. Azután midőn az 1072. esztendőben Ali pasa szerdárral és Melek Áhmed pasa urunkkal én szegény is az erdélyországi hadjáraton voltam, a német császár alkalmat találván, mivel az oszmánlik Erdélyt pusztították, viszonzásul ő is a békével ellenkezőleg cselekedett s az egyezséget megbontván, ezt a várat felégette s ezzel a győri hadjáratunk megindításának okozója lett. Ime ennek és egyéb váraknak felégetése volt a háború oka. Már az 1073. esztendőben Iszmáil pasa, budai vezír, hozzákezdett ennek újraépítéséhez és terjedelmesebbé tenni szándékozott, mint az előbbi budai vezír Khoszrev pasa tette. Először egy fejedelmi dsámit építtetett, úgy, hogy a Duna mentében levő palánkákban ilyen királyiasan fényes építkezéső szép dsámi nincs. A Duna folyó partján, egy magas dombon fekvő négyszögletű, új építkezésű vár ez, sorompó kerítéssel és mély árokkal, keleti része a Duna folyóra néz, nyugoti része pedig kivágott földárok. Benne a házak és hadiszertárak még nem voltak készen. Mintegy háromszáz katonája, parancsnoka és budai kuli szerdárja van, akik szolgálatban voltak. Külvárosa előbb elkészült, száz deszkatetejű ház, egy fogadó, és húsz bolt van benne; a város új építkezésű. Nagyon jó levegője van és szép építkezés. Szőlője és kertje számtalan.
A török hódítók helyébe az osztrák gyarmatosítók léptek. A Habsburg uralom ellen felkelt Rákóczi szabadságharcának leverése után az ország ki volt szolgáltatva Ausztria, vagy inkább a Habsburg uralkodóház családi érdekeinek, mégis az évszázados harcok után most indulhatott meg az elpusztított területeken az élet.
Dunapentele Óváros számos olyan néprajzi kérdést rejteget, amelynek megoldása elsőrendű tudományos feladat. A falu képe jellegzetes duna-parti, dimbes-dombos község. Sajátságos helyzeténél fogva – évszázadokon keresztül a hajózás átrakó és értékesítő helye – , vásártartó hely is volt. Ennek következtében a házak építésében, a viseletben, a szokásokban nemcsak a dunántúli sajátságokkal, hanem a Duna-Tisza köze jellegzetességeivel is találkozunk helységünkben.
A mai település számos újabb problémát nyújt a néprajzi kutatóknak. A mai városba az ország valamennyi tájáról gyűlt össze a lakosság. Ezek magukkal hozták szűkebb hazájuk emlékeit, szokásait, nyelvét. Ez az újabban kialakult városi lakosság, szoros szimbiózisban az Óváros lakóival, fogja kialakítani a most kifejlődő új város néprajzi sajátosságait.
