Zala – 1952. június 11.
SZTÁLINVÁROST ÉPÍTJÜK
Látogatás a zalai fiatalok között
Két évvel ezelőtt szántóföldek és csupasz dombok tarkították Dunapentele község határát. Bent a községben kulákok kőházai, a szegények domboldalba vájt egészségtelen viskói hirdették a Horthy-fasiszta uralom gondoskodását.
Ma már ott pompázik népünk büszkesége, – az épülő Sztálinváros.
Milyen sok minden rejlik e szóban. Nincs az országnak olyan helye, hol ezt a nevet ne ismernék. A szocializmus, a béke. a boldogság, a ragyogó jövő neve. Ez a név nemcsak új várost, új vasművet, hanem a békét jelenti a dolgozóknak. Hatalmas erőt tükröz vissza ez a név. A felszabadult magyar nép erejét, mely a felszabadulástól eltelt nyolc esztendő alatt olyan alkotásokat hozott létre, mint Sztálinváros, Inota, a diósgyőri nagykohó. Csak békében és szabad országban lehel ilyen alkotásokat létrehozni, csak olyan dolgozókkal, akiknek megváltozott az élete, mentesek a kizsákmányolástól s maguk és családjuk szebb és boldogabb életéért dolgoznak.
Épül, szépül és rohamosan fejlődik békeépítkezésünk. Sztálinváros karcsú állványok és daruk sokasága között szorgalmas munkáskezek rakják a maltert, a téglát. Egyik napról a másikra új gyárépületek és lakóházak emelkednek a magasba. Kialakultak az utcák, terek. Mozi, színház, kultúrház, szálloda, étterem, üzletek neonfényei hirdetik, hogy életet adtunk.
Napról-napra változik Sztálinváros képe. Sztálinváros. E szóra megélénkülnek a tekintetek, fényesebbé lesznek a szemek. Ha Sztálinváros részére készül valami, akkor keményebben fogják a kalapácsot, a csákányt, a gyalut és odaadó figyelmes munkával határidő előtt végzik el munkájukat. A mi városunkat építjük, a béke városát.
Dunapentelét Sztálinvárossal újonnan épített műút köti össze. Pár perc és már a hatalmas lakóházak, pontházak között vagyunk. A látogató, aki először van Sztálinvárosban, úgy érzi magát, mint az iskolás gyermek, aki először van a fővárosban. Újnak, csodálatosnak tűnik minden. Távolabb feltűnik a hatalmas Vasmű. A Vasmű és a város köpött egy félig fedett, épülő gyár betonoszlopai alatt serény munka folyik Tűzálló téglagyár lesz itt szeptember végén, mely nemcsak Sztálinvárost, de a többi építkezés egyrészét is ellátja tűzálló téglával. Ezen az építkezésen dolgoznak a Zala megyei fiatalok,
A TÓTSZERDAHELYI PARTIZÁN-BRIGÁD.
Nevük ma már országszerte híressé vált, Sztálinvárosban meg mindenki ismeri őket. Csak a nevüket kell említeni, már tudják, hogy a Zala megyei fiatalokról van szó. A betonoszlopok tetejébe a súlyos betonlapokat szerelik fel. Ég a kezükben a munka. A sínt, amelyen a daru fut, percek alatt egy másik helyen állítják le. A munkát határidőre kell elvégezni.
Matola József, a Partizán-brigád vezetője
A májusi szél hidegen fúj a Duna felől. A tűzálló téglagyárban dolgozó Partizán-brigád tagjai ezt azonban észre sem veszik. Télen sokkal hidegebb, keményebb időben is dolgoztak, de a munkájuk irama akkor sem csökkent egy cseppet sem. Fent a kamráskemence tetejére 12 méter magasba emelik a 24 mázsás előregyártótt betonlapokat, a hillpadlót. A nap már csak egy kis résen át ragyog, de hamarosan felkerül a hiányzó rész is a tetőre. Matola József elvtárs, a brigád vezetője, Takács József, Rodek István, Kumma István, Lajtman József és a többiek Tótszerdahely délszláv községből mentek akkor még Dunapentelére dolgozni, hogy segítsék népünk hatalmas békealkotását. Azóta már két év is eltelt. Ez alatt az idő alatt valamennyi tótszerdahelyi fiatal, aki a Partizán-brigádban dolgozik, hatalmas változáson ment át. A közös nagy cél egybekovácsolta a családjuktól távol dolgozó fiatalokat. Itt, Sztálinvárosban váltak újra egy nagy családdá, s most tűzön-vizen át, hidegben és melegben egyaránt nyílegyenesen haladnak céljuk felé. Ez a nagy cél és a brigád kollektívájának nevelőereje
ÚJ FORMÁBA GYÚRTA A FIATALOKAT.
Üzembehelyezték a Tűzállótéglagyárat
Minden brigádtag politikai oktatáson vesz részt, többen politikai iskola és politikai kör vezetők. Tizenketten 6 hetes DISz-iskolán fejlesztették politikai tudásokat. A brigád, tagjai közül sokan Sztálinváros építésében végzett jó munkájukkal érdemelték ki, hogy pártunk tagjai és tagjelöltjei lehettek.
Mindezek elérésében a brigád nevelő, kollektiv munkájának nagy szerepe van. Voltak a brigádnál hibák is. Misku József fegyelmezetlen magatartást tanúsított, munkáját hanyagul végezte, ami nagyban hátráltatta a brigád munkáját. A brigádgyűlésen aztán beszélgettek erről, megbírálták a fegyelmezetlent és Misku József ma már a brigád egyik legjobb dolgozója. Az ellenség is igyekezett akadályozni a brigád munkáját, többízben elszakították a kábelvezetéket. A szerszámok eltűntek, a gépek elromlottak. A brigád ezt nem tűrhette. Figyelni kezdték a munkahelyüket. Egyikük éjjel-nappal ott tartózkodott. Nemsokáig kellett figyelni. Az ellenség, hamarosan megjelent és az emelőgépszerkezetről a csavarokat kezdte lebontani. Rajtaütöttek és átadták a hatóságnak.
ILYEN HARCOKBAN ERŐSÖDTEK,
kovácsolódtak össze a zalai fiatalok Sztálinvárosban.
– 1950 október 28-án Rákosi elvtárs felhívására jöttünk ide dolgozni – mondja egy pirossapkás, gumicsizmás, vidám arcú fiú, Varga György a Partizán-brigád tagja. – Sztálinvárosban már ideérkezésünk előtt is ismertek bennünket, de csak hírből. Aztán, hogy idejöttünk, megismertek bennünket személyesen is munkánkon keresztül. Megbízólevéllel jöttünk és már vártak bennünket. Úgy vártak, mintha legalább is egy magas személyiség látogatását várták volna – mondja nevetve. – Annál jobban csodálkoztunk, mikor láttuk, hogy bennünket vártak. Ezt a fogadást nem felejtem el, míg élek. Mindjárt úgy is fogtunk munkához, hogy szégyent ne hozzunk a brigád jó hírnevére. Eddig még akárhány helyen dolgoztunk, munkánkat mindig 200 százalékon felül teljesítettük. Itt sem akartunk szégyenbe maradni. Megfogtuk a munkát és kitettünk magunkért. Ezt bizonyltja a fizetésünk is. Az én
FIZETÉSEM 2000-2500 FORINT
között van. De ugyanígy keres a brigád többi tagja is. Nem régen itt volt az édesanyám látogatóba. Már volt nálam egyszer, még 1951-ben. Nehezen jutott szóhoz a csodálkozástól. A sártenger helyén már épületek sokasága, lakóházak álltak. Megtekintette a várost, a mozit, a, szállodát és az áruházát, ahol mindjárt be is vásárolt magának.
Két éve van már itt a brigád. Sokat gondolunk arra, hogy
MI LESZ, HA KÉSZEN LESZ A VAROS,
a Vasmű? Elmegyünk, vagy maradunk? Még sokat akarunk építeni, még sok ilyen hatalmas alkotáson akarunk dolgozni. De nem tudom, ezt a helyet hogyan hagyjuk itt. Ez nem megy olyan könnyen. Sztálinvárostól nehéz megválni.
Varga Gyurka a “Partizán”-brigád tagja már 300 százaléknál tart…
Munkánk mailért elég ide jiu tanulásra, szórakozásra is. Minden második héten szabad szombatunk van, mikor kényelmesen hazautazhatunk még mi is, akik távol lakunk otthonunktól, de a vasárnapot azért a legkellemesebben itt tudjuk eltölteni, munkahelyünk közelében. Reggel fürdő, utána röplabda, futball, délután sportműsor, mozi. Ebben a városban mindent megtalálunk, amit csak akarunk, Mi jó munkával igyekszünk meghálálni ezt a figyelmes gondoskodást.
Még 1951 szeptemberében történt, volt itt egy vezető, kiről később kiderült, hogy az ellenség ügynöke. Azt mondotta, nincs olyan brigád, ki a tervét 200 százalékra vagy azon felül teljesíthesse. Kihívtuk az ellenőrzési osztályt, nézzék meg a munkánkat. Ki is jöttek. Kint tartózkodtak hosszú ideig, aztán elmentek azzal, hogy most miután ők is meggyőződtek róla, nem lehet többé vitás: van brigád, amely a tervét 200 százalékban teljesíti. Ez azonban még 1951-ben volt. Azóta már
300 SZÁZALÉKRÓL BESZÉLHETÜNK
★
Az elismerésben, melyben a brigád részesült, nem sok embernek lehet része. Rákosi elvtárs népünk szeretett vezére és Vorosilov elvtárs a Szovjetunió marsallja beszélgetett el velük. Munkaközben nézték meg, hogy a brigád tagjai milyen lelkes munkával veszik ki részüket a szocializmus építéséből. Beszélgettek velük az eredményekről, a hibákról. Jó munkájuknak egyik legszebb jutalma volt, hogy megdicsérték a brigád valamennyi tagját.
Munka után a városi könyvtárban
ÜZENET AZ OTTHONIAKNAK
A Partizán-brigádra büszke az egész ország. Büszke rá Zala megye valamennyi dolgozója, különösen a tótszerdahelyiek. A brigád tagjai ezt jól tudják, de ahogy a begyűjtésre terelődik a szó, hamarosan megszületik az üzenet a hazaiaknak:
– Miránk büszkék a zalaiak -, mondják -, de mi nem vagyunk büszkék a zalaiakra. Mi úgy dolgozunk, hogy odahaza büszkék lehessenek reánk, de amikor arról olvasunk, vagy arról hallunk, hogy a zalaiak hátul kullognak a begyűjtésben, – mi szégyenkezünk. Mi jól harcolunk, mert jól akarunk harcolni a békéért. Tegyék meg ezt odahaza, Zala megyében is. Akarjanak úgy, mint mi, törjenek előre úgy mint mi, Eredményeinkből ne csak a büszkeséget érezzék, hanem a kötelességet is. Váll-váll mellett harcoljunk a békéért, ötéves tervünkért, a szocializmusért. Példánkat kövessék odahaza is. Ha ezt megteszik, a mi eredményeink még magasabbra nőnek.
(Kerkay-Rigó )
Felhasznált képek:
Sándor András – Sztálinváros
