Eljött a nagy nap, amikor is elindult a Dunaújvárosiak Dalának top 10-es döntős mezőnyének az igazi versenye, aminek az alakulásába mi is – egy kicsit – beleszólhatunk. Nincs is más dolgunk, mint kiválasztani a kedvencünket és leadni szavazatunkat a kijelölt határidőig.

Dunaújvárosiak dalának címére beküldött pályamunkák közül a zsűri által legjobbnak ítélt 10 produkció:

Beretka Ádám – Otthon
 Bujáki István – Itthon vagyok
 Csathó Gábor – Dunaújváros
 Dalai Dávid – Csendes éjszentély
 Gyalus Bogi – Bogi dala
 Kovács Jani – Ez az a hely
 Mikus Edvárd – Egy város
 Névtelen Utca – Találj rám
 Newtown Feels – Az voltam én
 Pavolek Csaba – Újváros blues

A videók külön is megtekinthetőek a Dunaújvárosiak Dala youtube csatornáján, szavazni pedig a külön erre a célra létrehozott űrlapon lehetséges, némi nehezítéssel, 1 IP cím, 1 bejelentkezés, = 1 szavazat. Ugyanitt a szavazás előtt még egyszer végig lehet hallgatni a dalokat.

A ma indult szavazás két körös, az első, december 1-ig tartó időszakban kiderül, melyek azok a dobogós produkciók, melyek a második körbe jutnak, így december 12-ig már csak a legjobb 3 közül választhatunk. A szavazás végére persze az is kiderül, hogy idén, 2020-ban melyik dal lesz DUNAÚJVÁROS DALA.

Dunaújvárosiak Dala 2020 – TOP10 – videók

SZAVAZÁS

Kíváncsian várjuk a végeredményt!

NEHÉZ VOLT A VÁLASZTÁS, DE ÉN MÁR SZAVAZTAM! SZAVAZZ TE IS!

Dunaujvaros