Magyar Nemzet – 1984. december 16.
Intercisától Dunaújvárosig
A rómaiak ab Urbe condita, a város alapításától számolták az éveket. Dunaújvárosban ez az időszámítás 1949-ben kezdődnék. Hazánk első szocialista városának történelme mégis évezredek távolába nyúlik vissza, hisz az ember már jóval azelőtt megtelepedett e kies vidéken, hogy a rómaiak felépítették első őrtornyukat a magasba nyúló löszfalon.
Harmincöt éve született meg a városalapító minisztertanácsi határozat, az ezt követő nyáron pedig már elkezdődött az építkezés a Dunapentele melletti szántóföldeken. Egy város múlt nélkül? Egy közösség hagyományok nélkül? Izgalmas kérdés, melyet a 3949 lelket szolgáló Dunapentele lakói is sokszor tettek fel maguknak.
Akik idekötötték életüket, egyszer csak azon vették észre magukat, hogy városuk építése során “felássák a történelmet” is a Mezőföld dunai határának fennsíkján.
A paraszti földmunkák során az eke, az ásó csak egy-egy régi tárgyat vetett a felszínre még a századelőn. Az építkezésekkel párhuzamos leletmentő feltárások azonban még több mint négyezer év történetét rajzolták ki. Az óvárosi Rác-domb föltárásai a neolitikum – az úgynevezett zselici kultúra – emlékét idézik. A “Koszider palláson” (nevét a betelepült rácoktól kapta, jelentése: kecskelegelő magaslat) bronzkori település relikviái kerültek elő.
A legkorábbi bronzkori gödörlakások használói után az úgynevezett vatyai urnasíros, majd a csontvázas halomsiros kultúra népe lakott itt. A Rajna vidékéről érkezett kelták a vasmű és a szalmacellulózgyár közötti részen hagyták csontvázas és hamvasztásos síremlékeiket, s az első pénzt is ők verték. Fejlett edényművességről és vaskohászati ismeretekről adtak számot a földdel bevont tárgyak.
Trajanus császár dák háborúi után, időszámításunk előtt 106-107-ben, a Duna partján, a limes erődlánc sorában építette a mai öreghegyre az Intercisa elnevezésű castrumot. A határerődök a limes mentén körülbelül 20 mérföldenként helyezkedtek el egymástól, s ezt a helyet az Itinerarium Antonini-térkép 46 mérföldre jelzi Aquincumtól. Az első tábor, ahonnan jó megfigyelőállás nyílt a folyó túlsó partján elterülő barbárok földjére, palánkfalaival nem volt hosszú életű. A barbárok gyakori támadásai nemcsak erősítést, hanem újjáépítést is igényeltek. Marcus Aurélius idejében, 325 körül legyező alakú bástyákkal, majd patkó alakú tornyokkal erősítették a várossá terebélyesedett katonai tábort, ahol időközben polgárok, kereskedők telepedtek le. Az ásatások központi fűtései házakat, fürdőt, csatornákat, két bejáratú díszes polgárházat, vámállomást, üveg- és bronzedényeket, fazekas égetőkemencét tártak fel. Több mint kétezer római sírt, köztük mumifikált kőkoporsós tetemet találtak itt a régészek.
A honfoglalás után a vidék a Megyer törzs szálláshelyéhez tartozott. A mai Vasbetongyár helyén került felszínre az amatőr régésszé vált munkások ásója nyomán a tíz-tizenegyedik századi Csetény falu temploma. Ezt a települést a tatárok úgy lerombolták, hogy a helyén többé már nem sarjadt élet. A mai Ifjúság-szigeten a X-XI. században monostor épült, melyet görög apácák népesítettek be és templomukat Pantaleion-ról, katonai védőszentjükről nevezték el. Őseink a VII. században elhagyott avar településen építhették fel házaikat. A falu nevének első írásos emléke 1238-ból maradt ránk, egy a monostor lakói és az Ondurnoki nemzetség birtokperét rögzítő okmányból: Panteleonként. A perben bajvívás döntött, végül kénytelenek voltak a felek a területet megosztani. Egy 1329. évi oklevél a falut már Possessio Penteley néven jelöli; ez tanúsítja, hogy a falu a parton, a monostor a szigeten volt.
Egykori térkép Pentele környékéről
A XIV. században a kegyúr Almási-család a területet a halászfaluval és a tavakkal tizenhat márkáért elzálogosította, és csak a XV. század közepén tudták visszaszerezni. A következő ránk maradt írásos emlék 1560-ból arról szól, hogy I. Ferdinánd a területet a Paksi testvéreknek adta. A monostor a XVII. századbeli térképen még szerepelt, aztán nyoma veszett. Az 1902. évi Duna-szabályozás idején emeltek ki a kotrógépek töredékeket – feltehetően – a monostor falainak készítéséhez használt római kövekből.
A középkori Pentele nyonyomait 1951-ben kezdték kutatni a régészek. A Rác-templom dombjáról előkerülő leletek azt bizonyítják, hogy akkortájt itt volt a település magva, löszkunyhókban, döngölt földes falú putrikban, köralakú kemence nyomaival. Pentele 1541-ben török uralom alá került. 1580-ban nyolcezer akcsa adót fizetett a település 36 kapuja után, ennek fejében egy ideig háborítatlanul élt. A tizenöt éves háború idején (1591-1606) a törökök bosszúja elnéptelenítette a falvakat. Egy 1617-es összeírásban lakatlan helységként szerepelt. A húszas évtizedben indult meg ismételt betelepülése rácokkal, de köztük montenegróiak, bosnyákok, görögök, bolgárok, albánok is voltak.
Másfél évszázad lassú fejlődése nyomán benépesült a rév környéke, ütemesen hallatszott a hajóvontatók meg a vízimalmok moraja. A borpincék száma nőtt, a jobbágyföld egyre csökkent. Az ide települők napszámos és cselédmunkára szorultak. Így került sor 1836-ban a Szórád Márton vezette parasztlázadásra. A fő bűnös “befogattatásától számlálandó két esztendei, hetenként két nap böjtben eltöltendő rabságra, fertályonként 25, összesen 200 pálcaütések elszenvedésére ítéltetett” – a nemes vármegye által.
A vidék rác lakói a legenda szerint nem lelkesedtek az 1847-48-as országgyűlés határozataiért, nem segítették a nemzetőrség összeírását. A magyar lakók, köztük a rokkant Szórád azonban beálltak a nemzetőrségbe. 1849-ben az osztrákok megszállták a rebellis falut. Jellasich is ide látogatott. Az itt gyökeredzett nazarénus vallási szekta Király Bálint bognármester vezetésével az 1867-es megegyezés megtagadására buzdított, hogy a “mennyei seregek hoznak majd megváltást”. 1875-ben a szekta résztvevőit elítélték, mert “kommunisztikus tanokat” hirdettek.
1905-ben a függetlenségi párt ért el győzelmet a faluban. Egy évvel később aratósztrájkot is szerveztek. Az I. Világháború után, a Tanácsköztársaság idején, a hadifogságból hazatért katonák álltak a tanács élére.
Negyven éve, 1944. december 6-án este érték el a szovjet csapatok a falu szélét, ahol Varga László, hajdani 19-es vöröskatona fogadta őket. 1945. február 2-án szabadult fel végleg a vidék.
Soós Péter
Az öreg-hegyet őrző Rác-templom
Segédtábor a folyó mentén
A dunaújvárosi óváros központjából százlábú híd vezet a Szalki szigetre. A név valójában megtévesztő, hisz a partszabályozás napjainkra félszigetet formált az egykor vízzel körülölelt földdarabból, amely fölött ott magasodik a régészek által felszínre hozott római erőd.
Noha Intercisa az egyik legjobban feltárt katonai tábor Pannóniában, teljes egészében mégsem ismerjük, a megismétlődő ásatások újabb és újabb adatokkal egészítik ki tudásunkat az egykor oly fontos erődítménvről. ,
Az első római segédcsapatok valamikor az időszámításunk körüli 70-es években telepedhettek meg a Duna partján. Rómában ekkor Vespasianus ült a császári trónon. Katonái valószínűleg a déli temető helyén verhették fel rövid életű táborukat, őket a második tábor brit és trák lakói követték, akik az öreghegyi fennsíkon választottak helyet maguknak. Alig száz év múltán. 176-ban már ezer főre nőtt a katonák létszáma, egy szír csapatot vezényeltek a távoli Hemesából a birodalom dunai határának, a limesnek védelmére.
Az erősítés nem sokat segített. Két év múlva a szarmata, markomann háborúkban elpusztult az akkori palánktábor. A feliratos kövek tanúsága szerint az újjáépítés 178-tól 184-is tartott. Az odavezényelt auxiliáris (segéd) csapatok kőből emelt erődítményt építettek, s a Duna parti település ettől kezdve egészen 260-ig virágzott.
A meghódított tartományokban a felemelkedés lehetőségét kínálta a katonáskodás a helybéli férfilakosságnak, akik 25 szolgálati év letelte után nyerhettek római polgárjogot. A rómaiak ugyanis gondosan ügyeltek erre a rangra, légióikban kizárólag római polgárok teljesíthettek szolgálatot, a segédcsapatok katonáit rendszerint az adott terület szabad férfilakosságából verbuválták. Nem volt ez másként Intercisában sem, s a katonai pálya annak ellenére is vonzó maradt, hogy a 140-es években megszigorították a házasság feltételeit. Míg korábban a polgárjogot nyerő katona élettársa és a kapcsolatukból születő gyermekek is rómaiakká lettek, az említett dátum után ez a jog csak a házasságból születő gyermekeket illette meg, és a katona csak két és fél évtizedes szolgálat után gondolhatott házasságra.
A dunaújvárosi partfal erősítési munkái miatt 1983-ban megindított újabb ásatás felszínre hozta a korábbi palánktábor kapuját, s az eredetileg földből készült és csak később kikövezett utat, mely belülről követte a táborfalat. Az elpusztult palánktábor helyén épített kőtábor belső épületeit már a legkorábbi időtől kezdve ebből az időtálló anyagból emelték, s a kép az eddigi ismeretek szerint változatlan maradt a IV. század közepéig. Akkor elbontották a falak belső oldalán levő gyeptégla sáncokat, s a helyükre fedett helyiségsort építettek. A változás oka a megromlott közbiztonság. A polgári lakosság igyekezett a megerősített tábor védelmébe húzódni, és oda mentette értékeit is.
Üvegpohár talpa a IV. századból
A történelem menetén ez sem változtatott sokat. A helyiségsort ugyan az I. Valentinianus uralkodását követő években még átépítették, de a terület a pénzérmék tanúsága szerint már nem sokáig maradt Róma birtoka. Az utolsó római érmét, melyet a táborban találtak, 380-ban verték, 433-ban viszont a rómaiak szerződéssel átadták a területet Attila hunjainak.
Sic transit gloria mundi …
Sárvári Márta
Mecénás nagyüzem
A város Mezőföld keleti részének gazdasági, közigazgatási és kulturális központja. Bár nincsenek jelentős műemlékei, mégis egyike hazánk leglátogatottabb idegenforgalmi célpontjainak. A táj szépségén, a környezet harmóniáján kívül a legnagyobb vonzerő a modern nagyüzem, melyet egy kilométer széles erdősáv választ el a várostól, s amely az idegenforgalmi Hivatal szervezésében csoportosan látogatható.
Lenyűgözőek már a méretek is. A Dunai Vasmű 600 katasztrális holdat foglal el, mintha Budapesten gyáróriás épült volna a Duna és a Nagykörút által határolt területen. Lenyűgözőek az adatok is. Az építkezés 1950-ben ben kezdődött, s öt év múlva az ország nyersvastermelésének a negyedét, acéltermelésének tíz százalékát szolgáltatta a gyár, amely mellett más üzemek is épültek, s amely azóta is növeli és korszerűsíti a termelését.
Ám a Vasmű másról is híres. Modern technológiával és az egyik legmodernebb anyaggal a művészek rendelkezésere áll, megteremtette a saját szobrászati műhelyét, amelyről – úgy lehet – dunaújvárosi műhely néven emlékezik majd meg a művészettörténet. Fiatal, tehetséges szobrászoknak adott ösztöndíjat az üzem vezetősége, hogy kipróbálhassák alkotóerejüket, olyan műveket hozhassanak létre, melyek sehol másutt meg nem születhettek volna, mint ott, ahol az ipar nélkülözhetetlen nyersanyagát izzítják, formálják igen magas hőfokon.
Művészek és munkások összefogásából különleges szobrok születtek, melyek így vagy úgy, mind magukon viselik a nagyüzem “stigmáit”, és e jegyek egyaránt tükrözik a kor művészi törekvéseit s a szellemiséget, mély létrejöttük elősegítette.
Modern mecénásként a munka, a kiállítás lehetőségét teremtette meg a nagyüzem a maga köré tömörített ifjú alkotóknak. akiknek szobrai, a legjobbak legalábbis a gyárat s a várost díszítik, újfajta kapcsolatot hirdetve a művész és közönsége között.
S. M.
Pentele hajdan
