HŐSÖK
MÍG A MECHANIKAI MŰHELY és az öntöde alapjait ássák, lázas ütemben folyik a város építése.
Eljött a tél és a sár nem akart eltakarodni, csak mindig hidegebb lett. Enyhe tél volt, nem igen fagyott, de azért mindig fagypont körül settenkedett a higanyszál teteje. Nem maradt abba az építkezés egy percre sem. öreg kőművesek csodálkoztak: hogyan lehetséges télen építeni ?
A szovjetember megint megmagyarázta, hogyan.
Itt volt, amikor el kellett űzni a rabszolgatartókat, itt volt, amikor ki kellett jelölni a nagy Mű helyét, elvállalta a tervezés legnehezebb részét, gépeket küldött és most segítségünkre sietett, hogy megmutassa, hogyan lehet télen gyorsabban építeni, mint eddig bármikor is csinálták Magyarországon.
Makszimenko, Romanov és Kotov.
Ők jöttek el falazni Pentelére.
Félnap alatt felhúztak egy emeletet. A Ládonyi-brigád majd megszakadt, mégsem tudta utólérni őket.
Bűvészek voltak? Vasból van a szívük, a tüdejük?
Nem. Csupán annyi, hogy lerázták az évszázadok és évtizedek ezernyi megszokásának bilincseit és szabadon, merészen, új dolgokat alkotnak.
Makszimenko egyetlen szerszáma a kanál és ezzel mindent elvégez. Nem aprózza el munkáját sok felesleges mozdulatra, csak a téglákat rakja egymás mellé. Előtte teríti valaki a habarcsot, mellette adogatja valaki a téglát a keze alá és rohanvást nő a fal.
A szovjetember megmutatta a munkafelbontást és a körfalazást.
Így dolgozott Makszimenko Dunapentelén egy hónapig és megtanította a kőművesbrigád-vezetők legjobbjait új módon, szocialista emberhez méltón falat rakni.
Szemlátomást nőttek ki a házak a földből.
Az öt kockával szemben felépült a két “bivaly” és ezzel megszületett az új város első utcája. Igaz, hogy még feneketlen volt a sár ebben az utcában, de már utca volt, két oldalán két sor házzal Emelkedtek az iskola falai is és a “Partizán”-brigád már ásta a C 4-es és a C 5-ös nevű két ház alapjait.
A földet hordó kubikosbrigádok hamarosan megismerkedtek a betonkeveréssel. A házak emeleti- és tetőfödémjei betonból készültek. Zúgtak a betonkeverőgépek és az emberek keze nyomán a legszilárdabb födémek feszültek rá a falakra. Nem volt könnyű a talicskát tolni a feneketlen sárban. Nem volt könnyű a cementeszsákokat cipelni, míg a lábak térdig süllyedtek a felázott talajba. Hideg széf fújt, esett az eső, vagy éppen a hó lepte be a téglarakásokat és csontig hatott a hideg az ujjakba, amikor le kellett söpörni a tégláról a havat.
De nemcsak a természet ellen kellett harcolni.
Dunapentelén számtalan arcvonal alakult, az osztályharc frontjai. A kultúrteremben a jampecek ellen, a munkahelyeken a jobboldali szociáldemokraták és az alattomosan befurakodott kémek ellen, a szállásokon megbúvó lecsúszott urak és kulákok ellen, az irodákon meghúzódó horthysta és korrupt elemek ellen, a műszaki vezetésben támadó ellenség ellen.
Dancs Piroskának hatalmas gépek engedelmeskednek…
A kemény harcosoknak, akik kitartottak, meg is lett a jutalmuk.
A “Partizán”-brigád tagjai fejenként 1400-2000 forintot kerestek havonta. A Lőwy Sándor-brigád, Olajos Dezső és tizenhat ifjúmunkás társa kint a kikötő-szigeten dolgozott a legsúlyosabb körülmények között. Esőben, sárban, hóban vágták a fákat, a kezük meggémberedett, szédültek az éhségtől, mert a konyhán garázdálkodó ellenség megakadályozta az ebéd kiszállítását a szigetre. Hétszámra nem kaptak fizetést; mint kiderült, azért, mert az erdészlakban meghúzódó közönséges tolvajok elsikkasztották a bérüket. Mindez nem riasztotta vissza őket. Segítettek a pártbizottságnak az ellenség leleplezésében, harcoltak és győztek.
Ma a Lőwy Sándor-brigád a Dunai Vasmű építkezésének egyik legjobb ifjúmunkás-brigádja. Teljesítményük állandóan meghaladja a 200 százalékot és keresetük fejenként 1600 forint havonta. Tervük az, hogy a Vasmű felépítése után itt maradnak dolgozni a gyárban.
A Vasmű építői sohasem fogják elfelejteni Csabán Anna önfeláldozó hőstettét. Tél volt, csúszós, fagyos sár. Alappillért betonozott a brigád. Ez úgy történik, hogy egy nagy gödröt ásnak, a gödörben az ácsok bezsaluzzák a leendő pillért, azaz deszkából pontos formát ácsolnak a betonnak. A vasbetonszerelők ezekbe a deszkaformákba, azaz a zsaluzásba beszerelik a gömbvashuzalokat, rudakat és aztán következik a beton beöntése a zsaludeszkák közé. Amikor a beton megkötött, megmerevedett, leveszik a deszkát és készen van a vasbetonpillér. A betonozásnál a brigád egyik tagja bent van a gödörben és simítja vagy vibrátorral tömöríti a pépszerű betonmasszát. A betonkeverőgéptől csillékkel, vagy billenő vastalicskákkal, a nehéz “japáner”-ekkel szállítják a gödör széléig a betont és onnan öntik be. Így dolgoztak Csabán Annáék is. A betonkeverőgép zúgott és a fiúk szaporán táplálták homokkal, folyami kaviccsal, cementtel. A hepehupás talajon, az agyig érő sárban, a csúszós, fagyos földön nehéz volt a munka. Minden erőt meg kellett feszíteni. Délutánra bizony már ólmosodik a láb, fáradt a kar, húzódnak az izmok. A gödörben egy lány dolgozott. A japánert toló fiú egyre nehezebben bírta ezt a nagy erőfeszítést: a japánert megmozdítani, tolni és a gödör szélén megállítani, amikor tele van betonnal és mázsás a súlya…
Anna egy fordulónál szívdobogva nézett a gödör felé és felsikoltott.
A fiú, úgy látszik, megcsúszott, mert nem tudta megállítani a japánért a szokott helyen, a nehéz vastalicska tovább csúszott, már ott volt a gödör szélén…
A fiú kétségbeesetten kapaszkodott bele, de nem tudta visszahúzni és egy nagyot kiáltott. Megrémült, mert tudta, hogy a gödörben egy brigádtársa dolgozik és ha a betonnal telt japáner rázuhan, akkor ő menthetetlenül gyilkosává válik annak a lánynak, aki éppen úgy a jövőjét megalapozni jött ide, mint ő…
Csabán Anna fejében, mint a villám cikázott végig egy egész gondolatsor. És a gondolatsor végén Anna minden izma megfeszült, mint a macska, ugrott a gödörhöz, féllábbal bele is lépett és a lányt kirántotta a dűlő japáner alól.
A saját lábát már nem tudta visszahúzni, az reccsent a japáner kereke alatt és eltörött.
Így mentette meg Csabán Anna egy társának életét. Azóta már Csabán Anna lába is meggyógyult és most még több tapasztalattal, komolyan dolgozik tovább a Vasmű építésén.
Valamikor a múlt rendszerben a kubikosok olyanok voltak, mint a kivert kutyák. Még vonatra sem volt pénzük, talicskájukkal gyalogoltak egyik munkahelyről a másikra. Szállásról senki sem gondoskodott számukra, ott teleltek ki a talicska mellett, munkaalkalomra várva a budapesti Teleki-téren vagy a Haller-piacon.
“Ajkunkon vidáman új nóta csendül…”
Hogyan él L. Szász Antal kubikos Dunapentelén 1951-ben?
A szoba, amelyben brigádjával lakik, szép, tágas, világos helyiség. Négy nagy ablakon ömlik be a fény. Húsz ágy van a szobában, öt-öt egymás fölött és egymással szemben. Középen asztal, székek és egy hosszú pad. Szekrényük is van, azonkívül mindenkinek polca. Munka után lezuhanyozzák magukat a fürdőben, szépen felöltöznek és elmennek bevásárolni a népboltba. Aki akar, az a klubszobába megy olvasni, a másik a barátaival vagy a kedvesével találkozik és sétál egyet a parti erdőkben. A harmadiknak DISZ-gyűlése van. (A DISZ kezdeményezésére esténként a szobákban szépirodalmi olvasókörök is működnek.) A negyediknek táncpróbája. Este nyolc órakor mindnyájan elmennek a moziba, amely a kultúrteremben van. Vannak közöttük, akik röplabdázni járnak mások labdarúgóedzésre. Sokan ping-pongoznak, sakkoznak, könyvankétokra járnak. L. Szász Antalnak egy somogymegyei faluban él a családja. Kéthetenként haza szokott menni feleségéhez és kisgyermekéhez. A múltkoriban a kisfia arra kérte, hogy vigyen neki legközelebb egy triciklit. így aztán L. Szász Antal két hét múlva kénytelen volt felutazni Budapestre, vett egy szép, piros triciklit 200 forintért és a legközelebbi vonattal hazavitte. Volt is otthon öröm! (Ha még néhány hetet vár, megtakaríthatta volna a budapesti utat, mert azóta játék- és díszműárubolt is nyílt Pentelén.)
A zenekar
Ilyen ma egy pentelei kubikos élete. Esténként vidáman szól a zene az étterem kerthelyiségében, ott, ahol azon az esős őszön az első barakkokat építették és ahol azt a hiábavaló kútfúrást végezték. Tágas büffé is van, olyan, mint bármelyik budapesti büffé és még egy étterem a hatos kocka földszintjén. A nagy üzletház most épül, annak az emeletén is étterem lesz.
Folytatás hamarosan!
Sándor András – Sztálinváros
Bevezető
Egy sáros őszi nap
A szél
Egy boldog város
A szén és acél műve
Új hadsereg
Harc
Hősök
Negyvenegy óra
Egy “kohó” már működik
Az új ember
Sztálinváros
