Sándor András – Sztálinváros VI.

ÚJ HADSEREG

A MI PUSZTAI EMBERÜNKET meghökkentette az építkezés és a leendő Vasmű óriás volta. El-elgondolkozott rajta, de azért volt valami, ami ebből az egészből legközvetlenebbül érdekelte.
Várta a szombatot, a fizetés napját.
Mert a fizetésnek most már nemcsak az a jelentősége a munkás számára, mint régen, amikor az dőlt el a fizetési napon, hogy egyáltalán meg tud-e élni belőle. Most megélhetési gond nincs és akkor is marad pénze elég, ha jócskán felhajt a kadarból a büffében. Hanem a fizetés olyan, mint a mérleg nyelve. Mutatja, mennyi hasznos munkát végeztél az elmúlt héten, vagy az elmúlt hónapban. A mi emberünk alaposan megfogta a munka végét és el is várta, hogy teljesítménye megfelelő jutalomban részesüljön. Igazságosnak tartotta ezt az elvet és egyszerűen tolvajnak nevezte azokat, akik lusták, nem dolgoznak és a fizetést felveszik. Kiseprűzte őket a brigádjából hamar.
Nem is kell hát csodálkozni, hogy a mi emberünk és ezernyi társa olyan fontosnak tartotta a pénzt, amit itt keres.
A vasöntő is nagyon fontosnak találta, csakhogy ő már nem a maga számára, hanem az egész nép számára.
Az építkezés pénzbe kerül, a pénz pedig a nép pénze, a nép közös munkájából származott értékek.
A Dunai Vasmű 4 milliárd forintba kerül, vagyis, amint ezt gazdasági szaknyelven mondják, öt év alatt 4 milliárd forintot ruházunk be a Dunai Vasmű építésébe. Maga a Vasmű aztán majd “kikeresi az árát”, azaz bőven megtéríti ezt a hatalmas összeget. De még ennél is fontosabb kérdés a 4 milliárd forintnak az ütemezése. Azaz: melyik évben hány millió forintot kell a gyárba és a városba beépíteni. 1950-ben 61 és fél millió forint értéket kellett felépíteni a városban. 1951-ben már 168 milliót!
Ez az egyes munkásra nézve is azt jelenti, hogy 1951-ben köteles többet keresni, vagyis köteles termelékenyebben dolgozni, mint 1950-ben.
Majd ha már működni fog a Vasmű, ott is feltűnő lesz a különbség az egyes munkás termelésében. Vasműveinkben most az egy munkásra eső évi termelés 350 tonna. A Dunai Vasműben már az első ötéves terv végén 2530 tonna lesz, tehát egy vasmunkás Dunapentelén hétszerte több nyersvasat fog termelni, mint eddigi vasműveinkben.
Azt jelenti-e ez, hogy hétszerte nagyobb erőfeszítést fog kifejteni?
Nem, ez azt jelenti, hogy a Dunai Vasmű technikai berendezése sokkal magasabb színvonalú lesz, mint a kapitalista rendben épült bármelyik vasműé.
A város, a gyár, a kikötő és a közlekedési útvonalak építésén mindig több és több ember fog dolgozni. 1952-ben több, mint 30.000 lesz az építők létszáma. Ennek a rengeteg embernek a termelését megszervezni, a beruházások egyensúlyát fenntartani – nem kis feladat.
Nagyobb feladat, mint néhányszáz évvel ezelőtt egy egész országot elvezetni.
Hogyan szervezik meg hát ezt a minálunk soha nem látott építkezést.
A mi emberünk, mint tudjuk, brigádvezető. A brigádjához tartozik rajta kívül még 18 ember. A mechanikai műhely egy részlegén együtt dolgozik öt-hat ilyen brigád. Munkájukat egy munkavezető irányítja, aki a főmunkavezetőnek felel. A főmunkavezetők és a munkavezetők egy építésvezetőséghez tartoznak. Három vagy négy építésvezetőséget fog össze az építkezés legjelentősebb egysége, a főépítésvezetőség. A Dunai Vasmű építkezését jelenleg 13 főépítésvezetőség irányítja. Ezek a főépítésvezetőségek valamennyien egy vállalathoz tartoznak, ennek neve: Dunamenti Magasépítő Vállalat. A földalatti csatornák, vasutak, utak építését a Dunamenti Mélyépítő Vállalat végzi. A Magasépítő Vállalat irányítója az igazgató. Helyettese három van: az igazgatóhelyettes, a főmérnök és a főkönyvelő.
Ugyanez a szervezet a mélyépítőknél is. Az ő munkájuk nagyon fontos és nagyon nehéz. A mélyépítők építik a csatornákat, amelyek nélkül nincs város, ők építik a vezetékek földalatti hálózatát, a vasutakat, a hidakat, a kikötőt, a kikötő partfalának hatalmas vasbeton-szekrényeit. Ezek igen fontos és igen nehéz munkák. Különösen Pentele omló, porló, laza lösztalajában. A városi ejtőcső építésekor például valóságos erődrendszert kellett kiépíteni, hogy ne engedjék mozogni, csúszni a talajt. Milyen hatalmas munka volt az, amikor az ejtőcső folytatását, a főcsatornát leeresztették a Duna fenekére! Jól jegyezzük meg a mélyépítők nagy és hősi munkáját, ne felejtkezzünk meg róla. Amit a kőművesek építenek, az hosszú-hosszú ideig áll, mint ház, torony, vagy gyár, messzire ellátszik. De a mélyépítők elsimítják munkájuk eredményét földdel, művük fölött fű nő, vagy összecsapnak a folyam hullámai. Többé senki sem látja, mindenki természetesnek gondolja, hogy csatorna vagy alagcsövezés van, pedig a mélyépítők munkája nélkül halott volna a város, béna volna a gyár.
Ezen a két legnagyobb vállalaton kívül még körülbelül 27 kisebb-nagyobb vállalat dolgozik a Vasmű és a város építésén. Tetőfedők, villanyszerelők, vízvezetékszerelők, vasbetonszerelők, előregyártók és még egy sor kisebb-nagyobb vállalat – a derékhad segédcsapatai. Ám ez a hatalmas szervezet megkívánja, hogy a dolgozók ellátását és az anyagszállítást is külön vállalatok végezzék.
A Magasépítő Vállalat fölöttese az Építésügyi Minisztérium, a Mélyépítőé a Közlekedés és Postaügyi Minisztérium. Az élelmezési vállalat, a büffé-vállalat és a fuvarozási vállalat, a Teherfuvar és a Belsped a Belkereskedelmi Minisztérium hatáskörébe tartozik.
Ezeket a vállalatokat úgy nevezik, hogy “kivitelező” vállalatok. A Vasmű azonban nehéz-ipari üzem lesz, tehát az építkezés megrendelője nem az építőipar, hanem a nehézipar. Az építtető a Kohó és Gépipari Minisztérium. A minisztérium az építkezés idején irányítja és ellenőrzi a beruházásokat, az összegek felhasználását. Erre a célra felállított egy külön szervet, amelynek neve: Nehézipari Beruházási Vállalat, a közhasználatban levő rövidítéssel: NEB.
A NEB fölött már csak három szerv: a Minisztertanács, a Népgazdasági Tanács és az Országos Tervhivatal áll.
Ma már a Dunai Vasmű építkezése egyetlen hatalmas építőipari trösztöt alkot, amelyen belül az egyes vállalatoknak önálló elszámolásuk, önálló vezetésük van.
Ez az építőipar hadseregének dunapentelei szervezete. Ebben a hadseregben harcol brigádjával együtt a mi pusztai emberünk, aki néhány évvel ezelőtt még kevesebb volt a 30.000 holdak jószágkormányzói számára, mint a mezei bogár.