Hetényi István – Dunaújváros

Hetényi István – DUNAÚJVÁROS

Hol a szél port, füstöt kavar,
virágos parkok és terek
színáradatában ténfereg
sok farmeros, lengőhajú
lány és legény,
itt élek én.

Hol kohók és kémények fölött
vörösbíborban felragyog
a kormos ég, és csillagok
tükröznek a lágy, halkneszű
Duna vizén,
itt élek én.

Hol izzó, szikrázó acélt
lemezzé nyújtanak hengerek,
s csapoláskor zuhog, sistereg,
ömlik a nyersvas és salak,
vibrál a fény,
itt élek én.

Hol suhanc fák friss lombjait
trillás szellők viszik táncba,
S padokon megbékélt öregek
tűnődnek, mi van még hátra?
Fogyó remény…
Itt élek én.

Hol házak ablakszemei
növekvő városra merednek,
s gondot, örömet, szerelmet
ringató napok suhannak
tőlem, s felém,
itt élek én.

Hol köszönök, rámköszönnek,
S kérges kézzel paroláznak,
itt élek én. Hiába várnak
kék tenger, hófödte csúcsok,
élni csak itt, csak itt tudok…

Megjelent a Tavasz ’75 kiadványban

Dr. Hetényi István

1920. december elsején történt a csoda, ahogy Õ fogalmazott, a ‘születés csodája’ Érden. Az Érden töltött kettő és fél évre igazán nem szokott visszaemlékezni későbbi éveiben. Az élete, munkássága, sikerei Ercsihez, azon belül a Cukorgyárhoz kötődtek. Mindig meghitten, kellemes emlékekkel, elismerő szavakkal tudott visszaemlékezni a zárda épületére, a gyerekekre, a suhanó léptű kedvesnővérek tekintetére, a Templom térre, a községi elemi népiskolára, az első tanító nénire, Ábrahámné Drumár Antóniára, vagy Hütter Lipót és Csiki Győző tanító urakra, az ercsi Polgári Iskola ‘alma mater’-e. Mindig jó emlékkel gondolt vissza a polgári iskolánk pedagógusaira, akik óriási hivatástudattal végezték munkájukat, külön köszönettel és megemlékezéssel Ercsényi Lajosné Dédes Máriára, aki tökéletes hűséggel örökítette meg ‘alma matere’ 22 éves történetét.
A katonai szolgálat és a három éves hadifogság után helyezkedett el 1947. október 7-én első munkahelyén, az Ercsi Cukorgyárban. Olyan munkatársakkal hozta össze a sors, akikkel a fronton is együtt harcolt: Filkey Kálmán hadnaggyal, Burlovics János tüzér hadnaggyal és Bánpataki Károly zászlóssal. Mindig hálával gondolt vissza az embert próbáló időkre, az ordas törvények időszakára, Burlovics Jancsi tüzér hadnagyra, aki az életét mentette meg.
1956 februárjában felkérésre váltotta fel az ercsi cukorgyári életet és munkakört az akkor még Sztálinvárosi Tanácsnak hívott köztisztviselői szerepkörre. Munka mellett folyamatosan képezte magát, és így szerzett jogi diplomát és doktorátust a Pécsi Állam- és Jogtudományi Egyetemen. Megalapította, majd vezette a Fejér Megyei Levéltár Dunaújvárosi Levéltárát. A Dunaújvárosi járás és Fejér megyeszerte elismert és közismert személyiség, sokat tett a ’60-as és a ’70-es években Ercsi és a környező települések: Beloiannisz, Besnyő, Nagykarácsony, Rácalmás és Dunapentele történetének áttekintésében, annak megírásában, az utókor történelmi tájékoztatásában.