Dunaújvárosi Hírlap – 2010. november 06.
Amikor bejöttek az oroszok
Egy T-34-es tank csöve a dunaújvárosi munkástanács ülése után – lepedőbe csavart gyermekek, és célzott lövés
Petrovics György: a feleségemmel felkaptuk a gyermekeinket, takaróba csavartuk őket, és rohantunk le a pincébe
Fotó: V. Gy.
Bár Petrovics György már kilencven éves, szellemi frissessége imponáló. Három évet volt angol hadifogságban, 1956-ban pedig megélte a szovjet csapatok bevonulását Dunaföldvárra. Emlékeit felidézte lapunknak.
Édesapja hajós ember volt. A most kilencven éves Gyuri bácsi édesanyja pedig a hajón szakácsnőként dolgozott. Ezért Bécs felé, a Dunán, Esztergomnál látta meg a napvilágot 1920. március 6-án. A II. világháborúban három évet volt angol hadifogságban, aztán 1956-ban újra nehéz év következett.
November első napjaiban arra ébredtünk, hogy a dunaföldvári városháza felől ágyúk dörögnek. A feleségemmel felkaptuk a gyermekeinket, takaróba csavartuk őket, és rohantunk le a pincébe. A feleségem fényt gyújtott egy zseblámpával, rögtön rákiáltottam: oltsd el! De már késő volt, a következő pillanatokban a szemben lévő általános iskola tetejéről már jött is a lövés. Szerencsére eléggé fedve voltunk, így nem találtak el. Aztán csend lett, nagy csend – emlékszik vissza Gyuri bácsi.
– Reggel megtudtuk, hogy a városháza sarka előtt sorakozó tankok ágyúi szétlőtték a belváros egy részét. Egy ruházati boltot, és a Csernyánszky-féle tömény szeszt árusító üzletet. A felszabadítók e “hőstett” után a boltokat kifosztották. A zsákmányt felhordták a tanácselnöki terembe – ott volt ugyanis a főhadiszállásuk – és megkezdték a dorbézolást – emlékszik vissza Petrovics György.
– A dunaföldvári nemzetőröket, akiket az esetleges fosztogatások miatt állítottak őrnek, megölték. Györkő Árpád és Dubicz Sándor voltak az áldozatok.
Petrovics György csak napokkal későb tudott ismét bemenni a munkahelyére a sztálinvárosi nyomdába. 1950-től ugyanis harminc éven keresztül, egészen 1980-ig a dunaújvárosi nyomdában dolgozott. Előtte Dunaföldváron maszek nyomdája volt, azután jött az államosítás.
– Egyszer csak beállított egy nyikhaj kölök, és közölte velünk, hogy a nyomdát – ahol hat munkatárssal dolgoztam együtt – államosították. Az összes vagyonunkat elvették a kommunisták.
Gyuri bácsi ezután Budapestre került az Atheneum Nyomdába, majd amikor hallotta, hogy Sztálinvárosban szükség van a jó szakemberekre, ide kérte magát, hogy közel legyen a családhoz.
– Azt nem mondhatnám, hogy kitörő örömmel fogadtak. Rögtön javasolták, hogy lépjek be a pártba. Mire én azt válaszoltam, arról szó sem lehet! Kezdetben a Piac téri munkásbarakkokba állították be két szedőgépet, így kezdődött.
A szovjet hadsereg Magyarországon 1956-ban
Hat évvel később – visszakanyarodva az 1956-os eseményekhez – érdekes dolgok történtek a dunaújvárosi nyomdászüzemben:
– A szovjetek bevonulása után napokig szünetelt a buszközlekedés, így nem tudtam beutazni Dunaföldvárról a munkahelyemre. Amikor pedig végül beértem az üzembe azzal fogadtak, hogy a távollétemben megválasztottak a Munkástanács elnökének, a helyettesem pedig Bergmann Jenő lett. Rövidesen értesítettek, hogy a Lakáskarbantartó Vállalat kultúrtermében munkástanács ülés lesz, ahova a város minden vállalatának elnöke meghívót kapott – idézi fel az 1956 novemberi eseményeket Gyuri bácsi.
– Alig kezdődött meg a gyűlés, megjelent két orosz törzstiszt, egy őrnagy és egy alezredes. Az őrnagy tisztán beszélt magyarul. Bizonygatta, hogy az 1956. október 23-án elkezdődött eseménysorozat ellenforradalom volt, amelynek a fasiszták álltak a hátterében. Heves vita alakult ki. A válaszunk az volt, hogy nekünk ne bizonygassa ezt, mi tudjuk, mi váltotta ki a forradalmat. Több olyan munkástanács elnök volt közöttünk, aki előtte pártiikár volt, és aki a partizán-igazolványát mutogatta, így nem volt csoda, hogy az oroszok értesültek a gyűlésről.
Képeslapon is javított városnév
Az újabb meglepetés akkor érkezett, amikor az ülés résztvevői el akarták hagyni a Lakásfenntartó Vállalat kultúrtermét. – Már esteledett, amikor az alzeredes utasította az őrnagyot, hogy zárja be a gyűlést, és oszlasson fel bennünket. Amikor kiléptünk az épületből egy T-34-es tank ágyúcsöve meredt ránk. Gyakran eszembe jut, hogy ha nem távozunk, képesek lettek volna akár közénk lőni.
Gyuri bácsi ma is Dunaföldváron él családjával. Bár szerinte ujjai “már nem fogadnak szót” visszaemlékezéseit gyöngybetűkkel levélben is megírta – ahogyan ő fogalmaz – az utókor számára.
Szigeti Sándor
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
