Dunaújvárosi Hírlap – 1973. június 19.
Ők tizenhárman
A 26. Állami Építőipari Vállalat vasútépítő brigádjaŐk, tizenhárman: a Böhm felépítményes brigád. E kollektíváról a legnagyobb elismeréssel szólt Sipiczki Mihály építésvezető, valamint a brigád közvetlen felettese, Horváth József művezető. Elmondották: Jól szervezett, fegyelmet tartó brigád, amelyikre mindig számíthat a vállalat. A rájuk bízott munkát pontosan, határidőre teljesítik, s ami még jellemzi őket: önmaguk elvégzik munkájuk meózását is. Univerzális brigád. Elkészítik az ipari objektumokon a gépalapozást, betonoznak, utat készítenek, kubikolnak, de legszívesebben vasutat építenek. |
Dunaföldvár felé menet, jobbra a papírgyárral szemben két új, nyílegyenes sínpáron fut végig a tekintet. Rövidesen erre a két kitérővágányra érkezhetnek a hullámpapírgyár építéséhez szükséges anyagokkal megrakott vasúti tehervagonok. A két új vasúti vágány a Bőhm felépítményes brigád legutóbbi munkája.
– A szalmacellulózgyár és papírgyár iparvágányait mind mi készítettük el. Beépítettünk eddig 26 kitérőt és két átszelést, elkészítettünk itt 8,5 kilométer vasútivágányt – sorolja a brigádvezető. – Mi bővítettük a százhalombattai erőmű állomását, iparvágányt építettünk a budafoki pincegazdaságnak, vágányt építettünk a pécsi hőerőműben, Kazincbarcikán, az egyik pesti épületetelemgyárban, és több ízben a Dunai Vasműben. Mostanáig mintegy 20 kilométer vasúti pályát, 60-70 kitérőt és két átszelési kitérőt építettünk meg.
Bőhm Mihály
A brigád kisvasútakat is épített, például a dunaföldvári kendergyárnál, Dudarbányán, Homokszentlőrinc határában. Ezek hossza eléri a 25 kilométert. Ők rakták helyére az épületelemgyár darupályáját, ők építették meg a szalmacellulózgyár úthálózatát, s az eltelt 16 év alatt többek között járdát, csatornát, közműalagutat is készítettek.
– Brigádunk, mint felépítményes brigád, 1957-ben alakult meg. Az alapító tagokból kilencen vannak még ma is köztünk. Ketten egy éve vannak velünk, ketten pedig három éve. Brigádunk tíz tagja már egy vagy több ízben megkapta a kiváló dolgozó jelvényt. Most legutóbb Héring János érdemelte ezt ki, bár ugyanolyan kitűnő munkatárs a brigád többi tizenegy tagja is. Vágánylekötésben Görög János, Stencel Mátyás, Ragány Lajos, V. Kovács István, vágányszabályozásban pedig Szőllősi Mihály, Pintér István, Király János, Dzsunyák András, Manyák Pál jeleskedik. Az emelés mestere Vass József, Drozdik Pál.
A brigádvezető félbeszakítja beszélgetést, behúnyja az egyik szemét, úgy figyeli a vágányra állított vastáblákat, majd int, mennyit kell a sínszakaszon még emelni.
– Hadd ne én mondjak el mindent. Mutatkozzanak be a brigádtagok is.
A baracsi Manyák Pál a város legelső építőinek egyike.
– Amikor 23 éve elkezdődött a város építése, a mélyépítő vállalat egyik kubikosbrigádjában dolgoztam, a siklónál. Később a mélyépítő vállalat megszűnt. Akkor kerültem át a huszonhatosokhoz, s 15 éve tartozom ebbe a brigádba. Azóta összeszoktunk mint egy család. Innen akarok nyugdíjba is menni majd tizenhárom év múlva.
– A vasútépítésben mit csinál a legszívesebben?
– A hevederezést. Az mindig az enyém. Én csavarozom egymáshoz a lerakott sínszálakat.
Apostagról jár be 22 éve Szőllősi Mihály. A vasútépítő brigád alapító tagjai közé tartozik.
– Annak idején a szállítóknál kezdtem, azután átkértem magam a Bőhm Miska brigádjába. Olyan társaság verődött ott össze, amelyik mindig megfogta munka végét. Szívesen csatalakoztam hozzájuk. Legalább meglesz mindig a kereset, gondoltam. Nem is csalódtam.
– Azelőtt a baracsi termelőszövetkezetben dolgoztam. A sógorom, aki szintén falubeli, már évek óta átjárt Dunaújvárosba – mondja Király János. – Elhatároztam, hogy én is ide kérem magam. Tudtam, hogy jó brigádba jövök, s ha rendesen dolgozom meglesz a pénzem is. Szóval ilyen családi protekcióval kerültem közéjük. Megszerettem közben a vasútépítést. Érdekes, felelősségteljes munka, de megvan a látszatja. Büszke vagyok, amikor először megy végig a dízel azon a sínen amit én is építettem…
A város alapítása óta az építőkhöz tartozik Héring János is.
– Emlékszem, a búza aratásával kezdtük a városépítést 1950-ben, így csináltunk magunknak helyet. A legelső, ideiglenes épületeket már elbontották azóta. Nyolc évet töltöttem el a szállítóknál. Közben láttam, hogyan dolgozik, mit csinál ez a brigád. Megtetszett a munka, szeretem a pontosságot. Kértem, hadd jöhessek közéjük. Csak 14 éve, nem az alapítás óta vagyok a brigád tagja…
– Szabolcsi gyerek voltam. Még 1958-ban történt, hogy meglátogattam a bátyámat, aki Dunaújvárosban lakott – meséli a brigádhoz vezető út történetét Ragány Lajos. – A bátyám sógora ajánlotta ezt a brigádot, ő adta a tippet, hogy jöjjek ide. Eljöttem, felvettek, azóta itt dolgozom, három éve lakást is kaptam, idehoztam a családot. Elégedett vagyok, jól alakultak a dolgok. Igaz, a munka nehéz, legnehezebb a betonaljak lerakása, de kárpótol érte a tisztességes kereset, meg az, hogy maradandót alkotunk.
Dzsunyák András Rácalmásról jár be. Az épületelemgyárból jött át négy éve. Olajkiütést kapott, azért kellett új munkahelyet keresni. Egyik mostani brigádtársa ott lakott a szomszédban, ő ajánlotta a Bőhm-brigádot.
– Azelőtt, ha vonaton utaztam, soha sem gondoltam arra, hogyan is épül a vasúti pálya, könnyű, vagy nehéz munka a vasútépítés. Amióta belekóstoltam ebbe a szakmába, azóta tudom csak elképzelni, micsoda hatalmas vagyon a magyar vasúthálózat és milyen rettenetesen sok munka van benne. Sok és nehéz fizikai munka, és sok igazítás, amíg milliméterre stimmel az egész…
– Én a sógor-komaság alapján kerültem ide – mondja nevetve V. Kovács István. – A sógorom ugyanis a brigádvezető. Persze a munkában azért nincs kivételezés. Mi mind a tizenhárman egy véleményen vagyunk, őszintén és kertelés nélkül megmondunk egymásnak mindent. A munkából mindenki egyformán kiveszi a részét. Nálunk ez a természetes, és nincs is nézeteltérés egyikünk között sem.
V. Kovács István éveken át Előszállásról járt be. Négy éve már dunaújvárosinak vallhatja magát, itt szerzett lakást. A brigádtól a világ minden kincséért sem válna meg, s megszerette a vasútépítést is.
– Azért szeretem, mert változatos munka. Szakértelmet követel a váltók összeszerelése, a sínek rögzítése, a betonaljak elrendezése. Az ívek pontos kijelölése és beszabályozása pedig valóságos tudomány…
Stencel Mátyás kalandos körülmények között csatlakozott 57-ben a brigádhoz.
– Dudarbányán egy kubikosbrigádban dolgoztam. Az akkori építésvezető kölcsönadott minket a kisvasútépítőknek. Megtetszett a munka, nem mentem vissza többet a kubikosok közé. Hivatott is a főnököm, és megdorgált, de maradhattam az új munkatársak között. Azóta jókora idő eltelt s jóban-rosszban kitartottam a többiekkel… Kecelről jöttem el az építőkhöz. Először azt terveztem, hogy csak egy évig fogok dolgozni a huszonhatosoknál, és majd visszamegyek a falumba… Nos, azóta eltelt 18 év, s itt Dunaújvárosban vettem öröklakást. A nagyobbik lányom itt ment férjhez. Velük lakom most. Ha a kisebbik lányom befejezi az iskolát, vele együtt ideköltözik a feleségem is… Az asszony pár éve, az építők napján jött el először Dunaújvárosba. Azóta is emlegeti azt a napot. Akkor ismerte meg az építők nagy családját, és akkor határoztuk el, hogy ide költözünk…
Drozdik Pál még fiatal a brigádban. Nincs egy éve a többiek között.
– Székesfehérvárott, a gázgyárban dolgoztam. Családi okból költöztem Dunaújvárosba. Új munkahelyet kellett keresnem. Jó híre volt ennek a brigádnak. Hallottam róla. Külön kértem, hogy ide helyezzenek. A brigád pedig befogadott, úgy érzem. Szeretek szabad levegőn dolgozni, s azt itt lehet…
Vagy megszokik itt, vagy hamar megszökik innen, aki ebbe a brigádba cseppen – mondja az előszállási Görög János, aki már tizennegyedik éve egy a brigáddal. – Én az előbbit választottam. Maradtam. Büszke vagyok a mi kis kollektívánkra. A vállalat számon tart minket. Ezt onnan veszem, hogy mindig oda kell mennünk, ahol valami különleges, vagy sürgős munka van, ahol szorít a határidő.
Az alapító tagok közé számít Pintér István is. Ötvennégy óta dolgozik a vállalatnál, ötvenhat óta a Bőhm-brigád tagja. Sohasem kell bíztatni a munkára.
– Megcsinálok mindent, ami jön, aláverést, emelést, rukkolást…
– Mi az a rukkolás?
– Amikor egyszerre megfeszítjük a vasrudakat s vízszintesen helyére mozdítjuk a vágányt.
– Mit tart a legérdekesebbnek?
– A váltó felrakását és összeszerelését. És mindannyian örülünk, ha kész a váltó és pontosan működik, amikor először átdobjuk.
A baracsi Vass József ötven éves kora ellenére újonc a brigádban. Az egykori mezőgazdasági munkás most a vasútépítés szakmai fogásait sajátítja el munka közben.
– Nem szégyen a tanulás, még ilyen korban sem. Munkatársaim jórésze fiatalabb, mégis sokat tanulok tőlük. Készséggel megmagyaráznak mindent, megmutatják, hogy könnyebb… Amikor először végignéztem a görbe, hullámos síneken, el sem tudtam képzelni, hogyan tud abból tízegynéhány ember nyílegyenes pályát készíteni. Azóta megtanultam…
Tulajdonképpen építőmunkások mind a tizenhárman. Építők, akiknek eredendően sóderrel, téglával, cementtel, kubikos talicskával kellene mesteri módon bánniok. Ehelyett, vagy inkább emellett szakértelemmel lerakják az elkészített tükörágyba a betonaljakat. Összehangolt munkával helyükre emelik ac saknem 12 mázsás sínszálakat, majd miután méretre vágták (kanyarban a belső sínszál rövidebb), átfúrták az acélsíneket, összeillesztik azokat. Ügyelnek a pontos méretekre, megfelelően rögzítik a síneket, a váltók mindegyik részét. Munkájukat eddig még a legszigorúbb vasúti mérnök is csak elismeréssel illette.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével
