RÉGÉSZETI NAPOK
a
DUNAÚJVÁROS MESÉL
oldalon
2026. június 4. – 2026. június 18.
Numizmatikai Közlöny, 1959-1960
Sztálinvárosi kelta éremlelet
1958 júniusában a Sztálin-Vasműtől délre, a kohótól mintegy kilométernyi távolságban ifjú Butyorka János Sztálinváros-óvárosi lakos kukoricakapálás közben igen gazdag ezüst kelta éremleletre bukkant. A lelet mintegy 300 db tetradrachmából áll. A múzeumnak 280 db-ot sikerült megszereznie a leletből, a többi, mintegy 20 db, magánkézben van. Az egész lelet tisztán Philippeus-utánzatokat tartalmaz, és egy agyagbögrében volt elrejtve. Magamnak is alkalmam volt megnézni a lelőhelyet, és úgy láttam, hogy a pénzeket rejtő edényből azért sikerült csupán olyan néhány darabkát megtalálni, amelyekből az eredeti edény többé nem rekonstruálható, mert az ekevas már régebben összetörte az edényt, és darabjait széthurcolta. Maguk az érmek sem voltak egészen egy csomóban, hanem egy centrális hely körül nagyobb területen elszórva, lefelé a lejtő mentén, ahogyan az ekevas széthúzta a barázda mentén. A legmagasabb ponton volt a legnagyobb tömeg, és attól távolabbra egyre kevesebb darabot találtak. Maga a lelőhely domboldalon van. Eredetileg a lelet jó mélyen lehetett elrejtve, ha több mint kétezer évre volt szükség, amíg a domboldal annyira lekopott, hogy az elrejtett kincs a föld felszínére került. A múzeum által megszerzett 280 db összsúlya 3708 g, így egy darab átlagsúlya 13,25 g. A lelet darabjai igen jó állapotban vannak, a pénzek tehát vagy egyáltalán nem, vagy csak alig voltak forgalomban. A lelet különben úgynevezett vegyes lelet. Zömét a múzeumba került 280 db-ból 239 db a Pink 434. számú típus példányai alkotják (1-12. sz.), 32 db Pink 457-es számú típusnak felel meg (13-15. sz.), a fennmaradó 9 db Pink 408. számú típushoz tartozik (16-17. sz.).
A lelet legnagyobb részét alkotó, tehát a Pink 434. sz. típushoz tartozó példányok előlapján jobbra néző Zeus-fej van három sor levélből álló babérkoszorúval. A fül a koszorú alsó sorának egyik babérleveléből van képezve úgy, hogy a fülkagyló maga a levél, mely csak annyiban tér el a többi levéltől, hogy a fül vonalait követve hajlik lefelé, és a fülcimpa helyén pontban végződik. Az alsó levélsor alatt a homlokon és a halántékon még egy vékony cikcakkos vonal látható a legtöbb példányon (4. sz.). A haj a koszorú alól három csomóban lóg le úgy, hogy két csomó a nyak hátsó részéhez simul, a harmadik pedig előre ível a mell felé. A koszorú középső sorának két utolsó leveléből két indaszerű vonal csüng a nyakba, mint a koszorút a fejhez erősítő szalag maradványa (11-12. sz.). Szakálla szintén babérlevél-formájú elemekből van kiképezve, de oldalt, a felső részét a koszorú alatt lelógó és elvékonyodó hajcsomó helyettesíti. A bajusz éppen olyan levélképződmény, mint a fül, ugyanúgy pontban végződik, de vízszintes irányban hajlik az orr alá. Ez az előrehajlás, illetve annak pontvégződése helyettesíti a felső ajkat, az alsó ajak szintén csak egy önálló kis pont. Hosszú, egyenes orra van. A típuson belül szemképzés szerint több változatot különböztetünk meg. A 239 db-ból mindössze 18 példányon találunk normális szemábrázolást (11-12. sz.). A típus példányainak legnagyobb részén úgynevezett T szem van, amely úgy keletkezett, hogy a szemöldököt egy vastag vízszintes vonal alkotja, és ebből lóg le a szem helyén egy ékszerűen elvékonyodó függőleges vonal (1-6. sz.). Egymás mellé állítva e típus példányait, fokozatos romlást látunk a kidolgozásban, és ennek folyamányaként a szemábrázolásban is változás történik. A legkorábbi példányokon az ábrázolás éles és apró részletekig menő, később durvul a stílus, és vele együtt a szemet helyettesítő függőleges vonal egyre inkább rövidül (5-6. sz.), majd csak egy kicsiny háromszögfélét alkot (7. sz.), míg végül teljesen eltűnik, és az arc egészen szem nélkül marad (8. sz.).
A hátlapi ábrázoláson jobbra haladó lovast látunk. A lovas feje mögött 
szögletes vonal, a ló szügye előtt 
, felemelt bal mellső lába alatt 
és a hasa alatt triquetrum. A ló szája kacsacsőrhöz hasonló, füle a feje tetején hátrasimul, és mintegy a fül folytatása a sörény, mely egyszerű pontsorból áll. A ló farka a farból két vonallal indul fölfelé, és félkört alkot, a félkör végén összesimul, és utána lefelé már három szétágazó vonallal folytatódik. A ló lábai kettős vonalból vannak alkotva, és minden élesebb hajlatot egy nagyobb gömböcs jelez. A ló a bal mellső lábát minden példányon felemeli, a jobb hátsó lábát egyes példányokon szintén felemelve tartja, más darabokon az alapvonalon áll. Az alapvonalat pontsor alkotja. Vannak olyan példányok, amelyeken a ló mellső lábai között nincsen semmi jegy (9. sz.). A lovas lábnélküli, csak a felső teste van meg. Az egyik karját előretartva emeli, a másikat hátul a csípőjéhez szorítja. A lovas feje kérdőjel formájú, csak mivel jobbra halad, így annak tükörképe. Ha a lovas fején szemábrázolás is van, úgy az a kérdőjelben egy egyszerű pont (3., 5., 7., 8. sz.).
Ezeket az előlapi és hátlapi eltéréseket figyelembe véve, a típuson belül a következő alcsoportokat figyelhetjük meg, melyek alapján a típushoz tartozó 239 db így oszlik meg :
| 1. | 9 | db-on | Av. Zeusfej rendes szemmel, Rv. lovas szemmel. |
| 2. | 9 | “ | Av. Zeusfej rendes szemmel, Rv. lovas szem nélkül. |
| 3. | 8 | “ | Av. Zeusfej szem nélkül, Rv. lovas szemmel. |
| 4. | 3 | “ | Av. Zeusfej szem nélkül, Rv. lovas szem nélkül. |
| 5. | 30 | “ | Av. Zeusfej T szemmel, Rv. lovas szem nélkül. Éles veretek, a hátlapi jegyek élesvonalúak. |
| 6. | 11 | “ | Av. Zeusfej T szemmel, Rv. lovas szem nélkül. Az előlapon a verőtövön keletkezett hiba miatt a T szem hátsó hajlatában rögös dudorok (4. sz.). |
| 7. | 44 | “ | Av. Zeusfej T szemmel, Rv. lovas szemmel. A hátlapi jegyek vastagabb vonalúak. |
| 8. | 17 | “ | Av. Zeusfej T szemmel, Rv. lovas szem nélkül. A jegyek szintén vastagabb vonalúak. |
| 9. | 20 | “ | Av. Stílusromlás következtében a T szem függőleges szára rövid, Rv. lovas szemmel. Nem éles veret. |
| 10. | 39 | “ | Av. A T szem függőleges szára rövid, Rv. lovas szem nélkül. Nem éles veretek. |
| 11. | 7 | “ | Av. A T szem függőleges szára rövid, Rv. lovas szem nélkül, és a triquetrumnak csak az alsó ága látszik, stílusromlás következtében. |
| 12. | 16 | “ | Av. T szem helyett kis háromszög, Rv. lovas szemmel. |
| 13. | 4 | “ | Av. T szem helyett kis háromszög, Rv. lovas szem nélkül. |
| 14. | 6 | “ | Av. T szem függőleges szára rövid, Rv. lovas szem nélkül és a ló mellső lábai között nincs jegy. |
| 15. | 14 | “ | Av. T szem helyett kis háromszög, Rv. lovas szem nélkül és a ló mellső lábai között nincs jegy |
| 16. | 2 | “ | Av. A T szem függőleges szára rövid, Rv, lovas szemmel, a lovas feje mögött  vonal, és a hátratartott kezét is fölfelé emeli. |
A lelet következő csoportját a Pink 457-es számhoz tartozó 32 db alkotja. Előlapon babérkoszorús, szakállas Zeusfej jobbra. Elől a haj erősen kiugrik a homlok elé, szakálla erősen bozontos, de csak az állat fedi, az oldalszakáll helyén csak egy hosszúkás babérlevélszerű elem van a fül mellett. Sima arcrésze erősen domború, orrcimpa ponttal jelölve, száját két kis pont jelzi, mélyen lent az állszakáll előtt. Hátlapon lovas balra. A ló sörénye pontsor, farka két vonalból indul fölfelé félkörben, a félkör végén összesimul, utána három vonallal folytatódik lefelé. A lovasnak csak egy hátra támaszkodó keze van. Fején tarajos sisakutánzat, melynek forgója egy körben végződik. A lovas feje fölött 
írásutánzat, a ló szügye előtt 
jegy, mellső lábai között négyágú csillag, alapvonal három levélből képezve. Ez a típus képviseli a leletben a legkisebb súlyt. Csak 9 db éri el, illetve lépi túl a 13 g-ot, a többi mind annál kevesebb, a legkönnyebb 11,58 g.
A harmadik típus, mely Pink 408. számnak felel meg, mindössze 9 darabbal van képviselve a leletben. Előlapon babérkoszorús szakállas Zeusfej, mely élesen kidomborodik a mezőből, és éppen ezért a koszorú és az arc érintkezésénél mély árkot látunk. Ennek is dús szakálla van az állán, oldalszakáll nélkül. Hátlapon jobbra haladó lovas. A ló hosszű lábú és hosszú nyakú, füle a feje búbján hátrafelé hajlik, sörényét pontsor helyettesíti, a mellső bal lábát felemeli, az alapvonal pontsorból áll. A lovasnak nincsen keze, fején sisak, félkörben vastag vonalban hátrahajló forgóval. Feje fölött egy pont, feje mögött jegy. Pink a lovas sisakját Zipfelmütze-nek, vagyis bóbitás sapkának nevezi. Az egész inkább olyan, mintha a lovas fején nem lenne semmi, csak a haja lenne copfba fonva, és a copf kunkorodna hátra. Egyik-másik példányon a copf végén szalagcsokorszerű kötés is látszik (17. sz.). Az előlapi fej ábrázolás az Audoleon típusból származtatható le. De ha az előlapi ábrázolásnál az Audoleon típus szolgált mintául, akkor a hátlapi ábrázolásnál is feltétlenül számolnunk kell az Audoleon típus hatásával. Ott pedig sisakos lovast látunk, melynek sisakforgója hullámvonalban lóg lefelé. A Nemzeti Múzeum gyűjteményében azonban ismerünk olyan rokon veretet is, amely az előlapi ábrázolás tekintetében, legalábbis ami a nyakbahulló haj művészi megoldását illeti, szintén ebbe a csoportba tartozik. Ezen hátlapi lovas fején háromszögletű sapkát látunk gombbal a csúcsán, és a sapka alól lóg ki a baja, hátrafelé kunkorodva, mint a mi lovasunké. Mivel a mi lovasunk feje fölött is ott a pont, úgy gondolhatnók, hogy ez a sapkagomb maradványa. Azonban alaposan szemügyre véve kiderül, hogy a háromszögletű sapka sem igazi sapka, hanem rosszul utánzott sisak, mert a hátsó részén jól megkülönböztethető a sisaktaréj és a sapka csúcsán levő gomb, a sisak forgógombja.
A sztálinvárosi lelet nem egyedülálló. Már az irodalomból is jól ismert az 1874-ben felszínre került zichyújfalusi lelet, mely 268 db-ot tartalmazott. Ez a lelet sokkal egységesebb, mint a mi mostani leletünk, mert csak öt darab nem tartozik a főtípushoz, a többi mind a Pink 434. számú típus darabja. A fennmaradó 5 darabból is csak egy olyan darab van, mely a mi leletünkben is előfordul. A két vezérlelet alapján nyilvánvaló, hogy a Pink 434. számú típusnak a fő forgalmi és így keletkezési területe is Fehér megye volt. Sajnos semmi olyan régészeti adattal nem rendelkezünk, amely lehetővé tenné e típus vezetési helyének pontos megállapítását. J. Filip összefoglaló munkájában i. e. 125-50-re teszi a kelta oppidumok virágzásának, a kelta gazdasági és kereskedelmi expansio kicsúcsosodásának a korát. Ez volt a kelta vaseszközök tömeges gyártásának, valamint a pénzverésnek a kora. Ez azt jelenti, hogy ebben a korban erős közösségi centrumok fejlődtek ki, ahol a virágzó ipar mellett pénzveréssel is foglalkoztak. Mivel egy-egy nagyobb területre egy típusú kelta pénz jellemző, valószínű, hogy gyártási helye is ugyanazon a területen volt. A Dunántúlon több önálló pénztípust különböztetünk meg, következésképp feltételezhetjük, hogy legalább ugyanannyi önálló pénzverőműhely is működött e területen. Ez ideig sajnos csak a szalacskai pénzverőt ismerjük. Minthogy típusunk két vezérlelete Fehér megyei, a pénzverőműhelyt is valahol itt kell keresnünk. A magyar régészek leletünk előkerülésének területén, az egykori Intercisa helyén nagyarányú ásatásokat folytattak. A régészek megállapítása szerint az ásatások során sehol sem kerültek elő a rómaiakat megelőző illyr-kelta lakosság telepei, sőt emlékanyaga sem, pedig ha Intercisa területén, vagy annak közvetlen szomszédságában a rómaiakat megelőző illyro kelta lakosságnak itt telepe vagy temetője lett volna, az ásatások során az erre utaló régészeti anyag bizonyára előkerült volna. Persze ez a megállapítás ilyen formában nem egészen fedi a valót, mert valami kevés régészeti leletet azért csak ismerünk erről a területről. Ilyenek: 1877-ből 3 tagú hólyagos lábperec, 1908-ból bronz övlánc, 1933-ból 2 db lánccal összefűzött madárfej típusú fibula, a Schmidt-gyűjteményben 1 durva, kézzel formált, nyers agyagszínű bögre és egy középszürke, omfalosszal ellátott bögre. Ezeken kívül 1951-ben bronzkori urnatemető ásatása közben egy közép La-Téne jellegű hamvasztásos sírból 2 fibula és 1952-ben szintén közép La-Téne jellegű két csontvázas sír került elő. Ez a régészeti anyag azonban még mindig kevés ahhoz, hogy ennek alapján itt kelta oppidum vagy különösen pénzverő létezését feltételezhetnénk. A probléma megfejtésével tehát várnunk kell, amíg a régészeti kutatás erre pozitív feleletet tud adni.
A típus egyes darabjai előfordulnak Fehér megye területén kívül is. Az eddig ismert biztos lelőhelyű darabok a következők: Bonyhád (Tolna m.) 25-30 db, Sióagárd (Tolna m.) 4 db 12,26, 12,36, 12,08 és 12,42 g Nemzeti Múzeumban, Tormás (Tolna m.) 1 db Ferrer 296. sz., Kiskőszeg (Baranya m.) Dess. 524. sz., Somlyó (Veszprém m.) 1 db, Győr 2 db (N. K. 1915. 97), Győr környéke 4 db 13,20, 12,10, 13,25 és 13,32 g (N. K. 1913. 61, 2-5. sz.), Asszonyfa (Győr m.) 1 db (N. K. 1915. 97), Ravazd (Győr m.) 1 db győri múzeumban, Buda 1 db (N. K. 1909. 144), Vecsés 1 db 13,33 g. Fadgyas-gyűjtemény, Hont m. 1 db (N. K. 1915. 72.), Görgő (Szepes m.) több példány (N. K. 1914. 123.), Ungvár 1 db 12,07 g. Nemzeti Múzeumban, Bács (Bács m.) 1 db 12,76 g (N. K. 1916. 55.).
A leletünkben szereplő másik két típus forgalmi területének egyelőre ugyanazt tudjuk megjelölni mint az első típus esetében, annál is inkább, mert a Pink 457. számú típusból leletünkön kívül mindössze néhány szórvány darabot ismerünk, és valamennyi lelőhely nélküli példány. Biztos lelőhelyű darabok ebből a típusból csak a sztálinvárosi leletben szerepelnek. Bár a zichyújfalusi leletben 1 darab sem szerepel ebből a típusból, a sztálinvárosi leletben előforduló 39 db mégis olyan magas szám, hogy nem tekinthetjük idegen területről odakerült pénzeknek, hanem ezt a típust is ugyanezen a területen verték, mint az előzőt. Ugyanez a helyzet a Pink 408. számú típussal is. Ebből egy példány szerepel a zichyújfalusi leletben is, és egy darab Hont megyében került elő (N. K. 1915. 62.). keletünkön kívül tehát csak két darab biztos lelőhelyű ebből a típusból, a többi különböző magángyűjteményekből ismert 9 db mind ismeretlen lelőhelyű.
A lelet kronológiájára a következőket mondhatjuk: Végigszemlélve az egész leletet, megállapíthatjuk, hogy a sztálinvárosi leletben szereplő mindhárom típusnál egyformán stílushanyatlást észlelhetünk. Különösen a Pink 434. számú típushoz tartozó példányok legélesebb veretein a Zeusfej ábrázolása igen közel áll az eredeti Philippeusok előlapi ábrázolásához, amiből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ezek a veretek a dunántúli barbár utánzatok legkorábbi termékeihez tartoznak. Ugyanakkor azt is megállapíthatjuk, hogy a stílusromlás igen rövid idő alatt következett be, mert hiszen ugyanebben a leletben szereplő, már egészen durva stílusú példányok mellett a jó stílusú példányokon kopásnak úgyszólván semmi nyomát nem találjuk. Ezt a jelenséget csak úgy tudjuk magyarázni, hogy az egész típus veretési ideje igen rövid lehetett. Tudjuk, hogy az önálló törzsi pénzverés csak a balkáni scordiscusok politikai hatalmának megszűnése után, vagyis i. u. 110 után indulhatott meg. Ennek alapján leletünk keletkezési idejét a 90-es évek tájára tehetjük.
Kerényi András
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
