Üst – 1971. október 27.

Húszévesek

Sárguló fényképek között lapozgatok, a vasmű történeti múzeumában. Múzeumi dokumentumok ma már a húsz évvel ezelőtti fényképfelvételek.
Fiatal gyárunk történetében pirosbetűs ünnep 1951. november 7-e. Ezen a napon csapoltak először az öntöde kupolókemencéjéből és végezték el az első öntést. A korabeli újságok hosszas tudósításokban számoltak be a nagy eseményről. A Magyar Távirati Iroda fotóriporterei sem sajnálták a filmet. Történelmi hűséggel rögzítették a csapolás időpontját is.

Sándor András: Én, az egyszerű vasöntő…

Tizenkét óra harmincöt perckor csapott először a kupolókemencéből Borovszky Ambrus elvtárs, vállalatunk vezérigazgatója, aki akkor a NER vezérigazgató-helyettese volt. A csapolást nagygyűlés követte a mechanikai üzemben, melynek végén 100 sztahanovista jelvényt osztottak ki az üzem építésében részt vett 15 vállalat dolgozóinak.

A Sztálin Vasmű építői az első öntéssel köszöntötték november 7-ét

Kevesen vannak ma már “20 évesek” olyanok, akik az első öntéstől kezdve, mindvégig az öntödében dolgoznak. Közülük beszéltem néhánnyal. Azt akartam megtudni, hogyan emlékeznek a hőskorra, mi változott az elmúlt húsz év során és mi volt az az erő, amely ilyen tartósan az üzemhez kötötte őket.
Elsőként Göncz István szárítókemence-kezelő válaszolt:
– Sokan dolgoztunk akkor az öntödében, voltunk vagy háromszázan, pedig a havi teljesítmény sokkal kevesebb volt, mint most, a minőség is gyengébb volt a mainál. Emlékszem, akkor még igen sok selejtet gyártottunk. Persze, mások voltak akkor a feltételek is. Bármennyire is panaszkodunk most, hogy nehéz a munka az öntödében, mégis az az igazság, hogy sok változás történt. A rácsnál például 14 ember kalapáccsal törte a döngölt homokot. Ma már ez a munka teljesen gépesített. Miért maradtam itt? Soha nem fogalmaztam meg még önmagamnak erre a kérdésre választ. Az biztos, hogy engem most húsz év után is minden csapolásnál elbűvöl az izzó vas vörös fénye. Szeretek itt. Megszoktam az embereket, talán ezért tartozom az öntöde törzsgárdájához.

Öntöde a Vasműben /2021
Fotók: Horváth Tamás

Az öntödében most 29 nő dolgozik. Közülük legrégebben Barkóczi Józsefné, aki 1951. október 17-én került az üzembe. Munkaköre: magkészítő.
– Sok nő volt akkor is az önötödében, közülük csak én maradtam meg. Az egy-két évvel később jöttek közül többen is vannak. Eleinte bizony nehéz volt. Közismert, hogy az öntők elég nyers emberek. Bizony, az első időszakban sokszor sírva fakadtam. Mégis maradtam, mert megszerettem a szakmát. Az évek során könnyebbé vált a munka, és csökkent a munkaidő is. Az első időszakban még napi nyolc órát dolgoztunk, most pedig már három szabad szombatunk is van!
A nők a szabad szombatot igazán sokra értékelik. Ezt valószínűleg Barkóczinénál jobban csak kevesen tudják. Hiszen saját családi gondjain kívül a többi 28 nő gondját is ismeri. Az üzem nőfelelőse: Barkócziné.
Felderül az arca, amikor az első csapolásra emlékezik vissza:
– Nagyon szép volt, gyönyörűen csillogott a vas…  Akkor láttam életemben először folyékony vasat.
A váci úti acélcsőgyárból nyolcan jöttek egyszerre 1951. október 22-én ide, az öntödébe. Közülük ma már csak ketten vannak itt. Miskár József és Heidum Károly. Miskár elvtárs az első perctől kezdve a mai napig az üzem diszpécsere.
– Pesten egy tanfolyamra jártunk, ott mondták, hogy lehet jelentkezni Sztálinvárosba. Ígérték, hogy lakást is kapunk. Ez vonzott igazán ide, hiszen Pesten egy sötét lakásban laktunk. Először munkásszálláson helyeztek el bennünket, de 1952. májusában megkaptam a háromszobás lakást.
Ezután azt kérdeztem meg tőlük, tudják-e ki volt az üzemben az első sztahanovista. Fogasabbnak bizonyult a kérdés, mint gondoltam. Nem emlékeztek. Az emlékekben kutatva hosszú tanakodás után közös erővel kiszámolták, hogy eddig hét üzemvezető állt az öntöde élén.
November 7-én nemcsak az öntöde ünnepel, hanem a mechanikai üzem is. Bár ennek az üzemnek nem volt ünnepélyes átadása, de a termelő munka itt is 1951-ben kezdődött meg. Az üzem alapozását 1950. októberében kezdték, és a következő év júniusában már forogtak az első gépek.

Glück Félix festőművész rmunkafolyamatot rajzol a Sztálin Vasmû gépgyárának kovácsoló műhelyében. /1952
fotó: MTI/Farkas Tamás

A gyár akkori építői is büszkék lehetnek a mechanikai üzemre, hiszen itt alkalmazták először a kerekeken guruló állványozást.
Az üzem legrégebbi dolgozója emlékezik – Mohácsi György:
– A mechanikai üzem egyik legrégebbi dolgozója vagyok, de talán a gyár egyik legrégebbi építője is, hiszen még legelső helyen, Mohácson kezdtem építeni a vasművet. Még 1949. márciusában. A MINSZ megbízásából gyermekeket vittem üdülni a Balatonra, s amikorra visszakerültem, Mohácson megszűnt az építkezés. Sztálinvárosba 1951 április 17-én jöttem. Itt dolgozott a menyasszonyom, azért jöttem én is ide. Először az építőknél dolgoztam, a Maximenkó-közi épületek őrzik kezem munkáját. Mint építő dolgoztam a mechanikai üzemben is “Békával” döngöltem az üzem földalapját. Pálfi Istvánt, a gépgyár akkori párttitkárát még Mohácsról ismertem, ő hozott ide dolgozni. Az első évek bizony nehezek voltak. Nem volt fűtés, pufajkában dolgoztunk, üres, bitumenes hordókban égett fadarabok adták a fűtést. Olyan füst volt az üzemben, hogy sokszor a darus azt sem látta, hogy hova kell mennie.
Neki is feltettem a kérdést:
Tudja-e ki volt az üzem élő sztahanovistája? Gondolkodás nélkül válaszolt:
– Utás András. Ő volt a szakoktatóm, ma már nyugdíjas.
Emlékszik még az első munkagépére is. Tíz évet dolgozott rajta. Ez az esztergagép most a kokszvegyészeti gyárrészlegnél van.
A helyi lap egyik írása róla szólt, így kezdődött: “A nyúlánk, fekete hajú fiatalember…” Nos, a fekete haj már őszbe váltott, a nyalánkság is pocakká gömbölyödött, csak a töretlen munkakedv maradt a régi. Mohácsi György megbecsült dolgozója az üzemnek, háromszor kapta meg eddig a Kiváló Dolgozó kitüntetést, negyedszer pedig október 23-án, az üzem jubileumi ünnepségén, amikor rajta kívül a húsz évesek közül még Mészáros József, Fodor Sándorné, Szíjártó Ferenc és Rapcsányi Mihály kapott Kiváló Dolgozó kitüntetést, Vinczefi Gyulát pedig pénzjutalomban részesítették.
Az üzem mai életéről Máté Sándor, az üzem vezetője tájékoztat. Jelenleg az üzemben 241-en dolgoznak, közülük 75 nő és 31 ipari tanuló ismerkedik a forgácsolás szakmai szépségével. A mechanika üzemben a munka ritmusát 90 gép zümmögi. Havonta több, mint 31 ezer óra forgácsolás! Nagyrészt tartalékalkatrészt gyártanak a vállalat termelőüzemeinek.
Van egy gép, amelyre különösen büszkék a mechanikában. Ez az ötezres fogazógép. Ebből csak egy van az országban, itt a mechanikában. Külső vállalatoknak olyan munkákat végeznek vele, melyek exportra kerülve a Dunai Vasmű hírnevét is öregbítik. Ezen a gépen készülnek például a kikötői portáldaruk hatalmas fogaskerekei.

Öntöde a Vasműben /2021
Fotók: Horváth Tamás

Két üzemről szóltunk, de tulajdonképpen az egész üzemfenntartási gyárrészleg – régi nevén: Gépgyár, – születésnapját ünnepeljük november 7-én. Büszkén gondolhatunk vissza a régi Gépgyárra, hiszen ott kezdődött el először a termelőmunka a vasműben.
Ez alkalomból gratulálunk a gyárrészleg minden dolgozójának!

Háder László

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.