Dunaújvárosi Hírlap – 1971. május 04.

A Radartól a Radarig

Az 1940-es évek elején a Duna-parton a löszfennsík peremén a Zsuzsa dűlőben építkezés kezdődött. Betonból, téglából, lapostetős kétszintes épület készült, hozzá melléképületek. A tulsó-féli ember – szalkszentmártoni, dunavecsei, tassi nem járt erre a tájra – utászlaktanyának mondta. A penteleiek keveset törődtek vele, tették dolgukat, tudták, hogy a laktanya valami műszeres figyelő támaszpont – ez volt a radar – a drótkerítés mögött.

Lokátornak hívták a magyar (és német) hadsereg által kifejlesztett repülőgép figyelő-bemérő rendszert, melynek segítségével a tárgyak és terepszintformák meghatározása a visszaverődő rádióhullámok felhasználásával történt. (Ez lényegében a radar működési elve is.) Összességében egy távolfelderítő lokátorból és két vadászirányító lokátorból állott. A távolfelderítő a támadó gépeket észlelte, mérte az irányt és a távolságot; számított hatósugara 240 km volt, de ennél jóval többet tudott. “SAS” elnevezésű távolsági felderítő radar Dunapentelén Hozzátartozott két vadászirányító lokátor, melyek közül az egyik átvette és követte az ellenséges gépet, míg a másik a saját vadászgépet irányította a hátába. Az észlelő berendezések nagy paraboloid tükrükkel az épületeken kívül, a Zsuzsa-dűlő végén települtek. A vezérlőteremben egy hatalmas, négyzet beosztású üveglapon történt a vezérlés, amit rádión, közvetlenül élőszóval egy repülőtiszt végzett. Két kivetített pont: egy ellenséget jelző piros és saját zöld jelezte a mozgást. Amikor a két pont közvetlen közelbe ért, vagy érintkezett, úgy kb. 400-500 m lehetett a támadó vadász és célja között. Az 1950. évi városalapítók – megőrizve a lokátor név tartalmát – Radarnak nevezték el a lecsupaszított berendezés és az alaposan megrongált épületek területét. Végleg az 1964. évi partcsúszás során tűnt el több, a partélen még meglévő egyéb objektummal együtt. Miért nevezték el Radarnak?

Elmúlt a világégés, felosztották a földeket, mentesítették az aknáktól a területet és a radar helyén 1950-ben új tavasz kezdődött. Békés szolgálatot teljesítő mélyépítők támaszpontja lett. Itt volt az építkezés első autóbusz-pályaudvara, és első diadalkapuja. Irodákból, ideiglenes szállásokból barakk-tábor létesült, majd 1964 február 29-én a kora reggeli órákban a természet elvégezte “helyreigazító” munkáját.

A legnagyobb csuszamlás volt

Ma pedig, 1971. áprilisában a volt barakk-épületek helyén zöldelő fák, bokrok, pázsit fogadja az embert.

Radar és környéke 1980-ban
fotó: fentrol.hu

A Radarban ma is gazdag az élet. Munkásszállások sora. Felépült a partfigyelő szolgálat székháza. Itt van még az AKÖV telep a vasmű szállói mellett, és létrejött az óragyár. Készül a gyármegkerülő út, csatornáznak. Az V-ös számú konyhán naponta kétezer ember részére készítenek reggelit, ebédet, vacsorát. Az előtérben büfé, kortyolják az emberek a kávét és a sört. Odább élelmiszerbolt, mellette a szerény forgalmú postahivatal. Ez ma a Radar, harminc év után – a város szélén, a Duna peremén. A régi Zsuzsa dűlő helyén – melyet így ismer az egész ország: Radar.

Gubacsi Gyula

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.