Dunaújvárosi Hírlap – 2007. október 22.
Fény és árnyék, fegyverek szava
Az aktuális politikai frazeológia szerint a vas és az acél országát építettük az ötvenes években, miközben nem voltak jelentős vasérclelőhelyeink. A szocialista országok a békéről beszéltek, de az utca embere azt mondta: háború nem lesz, csak békeharc, de abból olyan, hogy kő kövön nem marad. Ilyen körülmények között született meg Sztálinváros – vezette be a forradalom és szabadságharc történéseiről szóló tanulmányát Erdős Ferenc, a megyei levéltár igazgatója. Felidézte a korszakot, amikor egészen pontosan 1953-ban nem kevesebb, mint 30 ezer munkáskéz építette a várost.
Erdős Ferenc
Fotó: Pati-Nagy
– Már 1955-ben láthatóak voltak azok a változások, amelyek megelőzték a forradalmi átalakulást – hívta fel hallgatósága figyelmét a kutató. – Előbb arról vitáztak, hogy megváltoztatják a település elnevezését, majd Sztálinvárosból Dunapentele lett.
Erdős Ferenc szerint a forradalom és szabadságharc napjaiban fény és árnyék volt együtt jelen a Duna-parti városban: a tömegek változásokat akartak, a hadsereg – egészen pontosan a légvédelmis tüzérezred – azonban ellenállt a határozott követeléseknek.
– Háromezer ember vonult a Tolbuhin-laktanya elé, a sortűz három embert megölt, tizennyolcat pedig megsebesített. Tüzeltek a katonák akkor is, amikor fegyverszerzés céljából megtámadták a lőszerraktárt, majd a hadkiegészítő parancsnokság épületét, s ez újabb áldozatokat szedett. Ezért sürgősen normalizálni kellett a helyzetet.
Megalakult Dunapentelén a Nemzeti Bizottság, majd abban az ezredben, amelynek tagjai korábban lőttek az emberekre, létrejött a Forradalmi Katonai Tanács. Az egység parancsnokát letartóztatták.
Nagyéri Károly – Sztálinváros furcsa parancsnoka
Ismét megkezdődött a munka, normálissá vált az élet, amikor november 4-én a szovjet invázióval újabb drámai fordulat történt. Erdős Ferenc előadásában kijelentette: a vidéki Magyarország legjelentősebb fegyveres ellenállására Dunapentelén került sor.
Harckocsi a Megyeháza előtti téren a forradalom napjaiban Székesfehérváron
Fotó: dr. Perényi István
– A letartóztatott parancsnokot szabadon engedték, így aki korábban lövetett a forradalmárokra, a változások mellé állt és megszervezte a kiképzést és a védekezést. Mozgósítást rendeltek el, s ötezer férfi vonult fegyverért a laktanyába, az orvosokat és az ápolónőket munkába hívták – folytatta a levéltárigazgató.
November 7-én három irányból indult meg a szovjet csapatok támadása. A levegőből akkor korszerű MiG-17- esek lőtték a város környékén elhelyezett ütegeket, s ötvenegy darab – akkoriban ugyancsak legjobbnak számító – T-54-es harckocsi vette körül a települést, miközben aknavetőtűz zúdult a védőkre.
– Mintegy kétórás elkeseredett ellenállás után a szabadságharcosok állásait felszámolták. A támadás alatt tizen estek el, a forradalom eseményei összesen huszonnégy áldozatot követeltek. Hasonlóan egész Magyarországhoz ezek után a félelem és a rettegés lett úrrá Dunapentelén is – zárta előadását Erdős Ferenc.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
