Dunaújvárosi Hírlap – 1964. október 13.
Nyugalomba vonult a város első orvosa
Hetedik évtizedébe lép dr. Simay Artúr, a Rendelőintézet igazgató-főorvosa. Nemrégiben még felülvizsgálta a betegeket és jellegzetes hanghordozással mondta:
– Sóhajtsál, angyalkám!
Az angyalka pedig ezúttal egy ötven év körüli, őszülő hajú, tisztes családapa volt. S ahogy a főorvos is mosolygott ezen a kedvességen, a beteg is megszokta már, hogy a doktor úr mindenkit csak angyalkámnak szólít, akár néhány napos csecsemő, akár matuzsálemet megért aggastyán.
S talán ez egy kicsit személytelenné is tette munkáját. Számára mindegy volt, hogy pufajkás a páciens, vagy elegánsan öltözött, – egy a fontos, hogy meggyógyuljon, egészséges legyen. A bánásmód, a kedvesség egyformán kijárt mindenkinek.
A főorvos most nyugalomba vonul. Majdnem fél évszázada állt a gyógyítás szolgálatában, s ha megkérdezik tőle, hogy munkájában mi jelentette a legnagyobb élményt, büszkeséggel mondja:
– Az, hogy ennek az új városnak én lettem az első orvosa!
Akkor kezdte itt a munkát, amikor az elképzelések egy új városról még csak tervekben, az emberek agyában éltek. A Halász-soron volt a rendelője. Óvárosban. A Betonútépítő Vállalat emberei voltak az első páciensei. Aztán egyre jöttek az építőmunkások, nőtt a körzete napról-napra. Terepjáró autón vitték a különböző munkahelyekre, ahol gyógyító kezére oly nagy szükség volt. Éjjel, vagy nappal hívták; sárban, esőben, szélben – számára mindegy volt – ment. Sebészi beavatkozás, felülvizsgálat, szülés levezetése – mindenre vállalkozott.
– Abban az időben – mondja derűsen – a munkaidő huszonnégy órát tartott. “Menetközben” aludtam egy keveset. Később, amikor a kollégák jöttek, az én munkám is könnyebb lett. Már jutott idő pihenésre is.
Munkája elismeréséül, áldozatos gyógyító tevékenységéért 1952. április 4-én a Magyar Népköztársasági Érdemérem ezüst fokozatával tüntették ki.
1953-ban jött fel Óvárosból, a Rendelőintézetbe és itt már rendezett körülmények között láthatott munkához. 1955-ben vette át a Rendelőintézet vezetését. De Óvároshoz az új város falai között sem lett hűtlen. A mai napig az óvárosi Vöröskereszt szervezet elnöke. Számtalan előadást tartott és tart ma is egészségügyi kérdésekről Óváros lakóinak.
– Úgy vagyok ezzel, hogy nagyon szívesen teszem – szól elgondolkozva. A gyógyítás mellett a felvilágosító munka egy orvosnak nemcsak szép feladata, hanem kötelessége is!
A nyugalomba vonulásra terelődik a szó.
– Nem az fáj – mondja -, hogy nyugdíjba megyek. Ez egy idő után természetes. Csak az, hogy elmúlt az idő. Pedig ebben a fiatal városban olyan jó lenne még sokáig fiatalnak maradni.
Kedvesen, vidáman, az ő megszokott derűsségével, életszeretetével teszi hozzá:
– Azért nem megyek ám teljesen nyugdíjba. “Csökkentett műszakban” dolgozom tovább itt a Rendelőintézetben, a belgyógyászati rendelésen…
Meghitt melegséggel fűzi tovább a gondolatot.
– Mert az orvos soha nem teheti le gyógyító szerszámait…
*
Hétfőn délután 2 órakor a Rendelőintézetben ünnepélyesen búcsúztatták dr. Simay Artúr főorvost nyugalomba vonulása alkalmából. Sófalvi István, a Városi Tanács VB elnökhelyettese méltatta a főorvos munkásságát, majd átnyújtotta az egészségügyi miniszter elismerő oklevelét. Az Egészségügyi Szakszervezet helyi vezetősége nevében dr. Szabó Kristóf, a nővérek és az asszisztensek nevében Körmendy Sándorné főnővér, az orvosi kar nevében pedig dr. Végh Sándor, a kórház igazgató-főorvosa mondott köszönetet dr. Simay Artúrnak fáradhatatlan munkásságáért, nyugodt öregséget és hosszú életet kívánva a nyugalomba vonuló főorvosnak.
S. GY.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
