Úgy, ahogy történt – 41. rész

– 41. rész –

A nyaralás legfontosabb élménye az aratás és a masinázás volt. Mi a cséplést masinázásnak hívtuk, a behordást megtakarodásnak. Az aratás mikéntjét alapvetően az határozza meg, hogy gazdálkodó egységünk összesen két férfiemberrel rendelkezett: nagybátyámmal és apámmal. Ők voltak minden esetben a kaszások. Erre az időre apám szabadságot vett ki, amelyet már jó előre közölt nyomdabeli feletteseivel.
Marokszedő bőven akadt, mert nők voltak elegen.
Öregapám lett a kötöző.
Jómagam a vízhordó, de elsősorban kötélterítő.
Az aratás megkezdésének időpontját nagyapám határozta meg Pista bátyám közreműködésével. Valami “tejes” érést emlegettek, még ha “körmöd között a szem így vagy úgy összenyomható” stb. Nem nagyon figyeltem oda.
A kezdés napja előtti estén kévébe kötött gabonából a hátsó udvaron köteleket kezdtünk csinálni. Már ennek is volt örömteli hangulata. Ezt még játékos gyerekfejjel is megéreztem. Tréfálkoztunk, humoros vagy csípős történeteket meséltek. Közben összefordították a kalászos fejeket, ráhúzták a szart, párszor megcsavarták és kész is volt a kötél. Magam is megpróbáltam, de többnyire vékonyka és kusza lett. Azt mondták, nem baj, ez lesz a gyerekkötél. A lényeg a közös munka volt. Befejezésül még jól megöntöztük a csomóba rakott köteleinket és nagyapám:
– Tegyük el magunkat holnapra
biztatására elmentünk lefeküdni. Másnap korán keltünk. Erre azért volt szükség, hogy a gabona a hűvösben ne peregjen annyira, másrészt meg hűvösben jobban lehet dolgozni. És mindkettő igaz! Így aztán én is – szokásomtól eltérően – e napokon szívesen keltem korán.
A kaszákat már előző nap kikalapálták, a reggeliket elcsomagolták, a fekete cserépkorsót megtöltötték friss vízzel. A banda – két kaszás, két marokszedő: anyám vagy valamelyik nagynéném, öregapám és én – háton a kaszákkal, vállakon a kötélcsomóval, közben a sarlókkal meg a korsóval, no meg a hátravetett tarisznyával elindultunk a földre, de előtte kicsit ünnepélyesebben köszöntünk el az otthon maradó nagyanyámtól, aki ilyenkor egymagában végezte az összes ház körüli munkát.
Aratni legtöbbször gyalog mentünk, mert földjeink a tanya közelében voltak, pontosabban a tanya volt a földek középtáján építve. Ezt gondolom csak a kezdetben lehetett így, mert később különböző helyeken vásárolt területek már csak kocsival voltak megközelíthetőek és így a tanya kiesett központi szerepéből.
Mennyi volt az aratnivaló?
Erre nehezen és csak következtetésekkel tudnék válaszolni, mint ahogy a család “földbirtokainak” összes területét sem tudta nekem senki megmondani. Előfordult ugyanis, hogy a járatott “Kis Újság” címzésén Török István mint “födműves” szerepelt. Ez bántotta a hiúságomat és megkérdeztem nagyanyámat, hogy hány hold földünk is van tulajdonképpen? Ha jó kedve volt, és nem volt valami figyelmet kívánó dolga, akkor elkezdte számolgatni emígyen: – tudod gyerekem, itt, ki a Dunára van nyolc hold -, add majd össze – vetette közbe a tanya körül meg három, arra az országút felé hat, az alájárói dűlőben három vagy négy, a fene tudja pontosan, na ez mennyi eddig? – kérdezte – Húsz vagy huszonegy – válaszoltam.
– Várj csak, öregapád szőlője meg ott a föld lehet három hold. Akkor ez mennyi most összesen?
– Huszonhárom, huszonnégy.
– Hát akkor, ennyi van!
– No jó, de ha ennyi van, akkor mi nem vagyunk…
– Várj csak!
vágott közbe szülém
– A faluban a Duna-parti szilvást mondtam-e?
– Azt nem!
– Pedig az is lehet majd’ egy hold. De ez ami kivezet a Dunára talán több, mint nyolc,
mondta elgondolkodva.
Így aztán – mivel ezek a számításaink többször megismétlődtek – sohasem tudtam megbízható számhoz jutni vagyonunk, illetve földingatlanaink területi pontos mennyiségét illetően. Számukra ez nem is volt fontos, mert ismerték a tulajdonuk minden tenyéri darabját, de én elestem attól a lehetőségtől, hogy magunkat “földbirtokos”-nak mondhassam a kevésbé tetszetős “földmíves” helyett, így nem kerülhetett sor arra, hogy a kiadóhivatalt móresre tanítsam családunk méltóságát illetően.
Itt kell megjegyeznem, hogy jó pár évtizeddel később, őszülő fejjel megtudtam egy hivatalos kiadványból, a “Fejér vármegye és Székesfehérvár szabad királyi város általános ismertetője és címtára az 1931-32 évre” c. munkából, hogy Török Istvánnak 22 kat. hold földje volt, tehát jóval nagyobb vagy több, mint öreganyám számolta vagy összeadni próbálta.
De még így sem lehettünk volna “földbirtokosok”…
A számolással különben is baj volt.
Főleg a különleges mértékeket illetően. Egy alkalommal a látogatóba jött unokatestvéremmel azon vitatkoztunk mi gyerekek, hogy egy kilométer az hány méter?
Pista barátom azt állította – mivel ő már negyedikes volt -, hogy ezer. Én meg azt, hogy száz!
Mivel nem tudtunk zöldágra vergődni, Pista bátyámat kértük meg, igazságot tenni. Ő aztán fellebezhetetlenül kinyilatkoztatta, hogy bizony: száz!
Én boldog voltam, Pista unokatestvérem megsemmisült a nagy tudásával…
Hogy nagybátyám e kerek számot irántam való szolidaritásból mondta-e, vagy alapos ismeretanyagára támaszkodott, máig sem tudom.
Megint alaposan elkalandoztam. Lényeg az, hogy földbirtokaink összesen olyan négyzetet alkothattak volna, amelynek egyik oldala 360 méter. Ez körülbelül akkora terület, mint a Duna felülete az Erzsébet híd és a Szabadság híd között.
És ebből mennyi volt a gabonavetés területe, amit aratni kellett? Erre – ezek után – csak következtetéssel tudok számolni. Íme: Arra jól emlékszem, hogy évenként, a termés mennyiségétől függően, 150-180 kepe búzát, rozsot stb. takarítottunk be. Átlagosan tehát 165 kepét. Ez – kepénként 35 kg szemet számítva – 58 q terménynek felel meg.
Abban az időben az átlagtermés rozsból és búzából 10 q körül volt, magyar holdanként, így 6 holdnyi aratnivalóval volt dolgunk.
Amikor a tett színhelyére leraktuk cókmókjainkat, épp kelt fel a nap. A kaszások levették vállukról a szerszámot, a kaszapengénél a földnek támasztották, az asszonyok leeresztett kézzel fogták a sarlót, nagyapám meg a kévekötő fát.
A férfiak levették kalapjukat, és pár pillanatig így álltunk csendben…
Azt hiszem mindenki imádkozott. Aztán öregapám fejére bilentette kalapját és csak ennyit mondott: