’56 október 25. a szemtanú szemszögéből
“A tűzparancsot a százados adta ki”
Zecher János, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének dunaújvárosi elnöke 73 éves. 1956-ban a vasmű karbantartó részlege munkástanácsának vezetője, tagja az igazgatói munkástanácsnak, s nemzetőrparancsnok. A 37 évvel ezelőtti őszi események után többé nem kapott munkát a városban, a Csepeli Vasműből öntvénytisztítóként, 1963-ban leszázalékolva ment nyugdíjba.
Kérésünkre az 56-os dunapentelei események első napjait eleveníti fel “a szemtanú nézőpontjából”, október 23-át a huszonötödikéi laktanyai sortűzig.
*
– Az emlékezetes októberi kedd, huszonharmadika eseménytelenül telt el a város utcáin és üzemeiben. A Dunai Vasműben pontosan megtörtént a műszakváltás, az üzletek árubőséggel várták a vásárlókat, az óvodában-iskolában folyt az oktató-nevelő munka. Még 24-én is nyugodtan ébredt a város, az emberek latolgatták a magyar sportolók melbourne-i szereplését, bár a Budapesten történtekről is voltak információi jóformán mindenkinek. E napon a vasmű karbantartó gyárrészlegének dolgozói táviratot küldtek a kormányhoz, melyben ezt írták: “…Az ellenforradalmi horda fel akarta számolni békés életünket, békés szocialista fejlődésünket. Munkásokhoz méltóan fogunk helytállni, és minden romboló kísérletet megakadályozunk…” A szöveg felolvasásra került a Kossuth Rádióban is. Ugyanakkor egyre aktívabban működtek a vasműn belüli forradalmi erők, többen gondolkodtak azon, miként valósíthatják meg itt helyben az országos felhívásokat. Másnap már ténylegesen érezhető volt a forradalom szele Dunapentelén.
1956 – Munkástanácsok a vasműben
A gyár területén megalakultak az első munkástanácsok, amelyek megszervezésében részt vettem. Vasmű-szerte gyűlések folytak. Mivel a vezérigazgató, Borovszky Ambrus nem tartózkodott a városban, Pilter Pál főmérnök és Hentschel Róbert, a gazdasági ügyek vezetője dolgozta ki a gyár irányítását. Ugyanezen a napon Kocsa László, a pártbizottság első titkára, és Csoltó Dezső DISZ-titkár nagygyűlést hirdetett a Bartók Béla Művelődési ház elé. Mintegy hétezer ember állt a téren, de a gyűlést nem tudták elkezdeni, mert a Kenyérgyár egyik dolgozója bejelentette, hogy délelőtt négy honvédet – akik kenyeret vittek volna a budapesti felkelő csapatoknak – letartóztattak, s a laktanyába hurcoltak. Este a tömeg elindult a laktanyához: útközben Kocsis rendőrkapitányt kértük arra, hogy adja ki a kiskatonákat és vegye le a vörös csillagot a sapkájáról és az épületről. Tudatta az emberekkel, nem a rendőrség foglyai a honvédek, ugyanakkor az ötágú jelképet valóban eltüntette – ezért 1957-től két évig börtönben ült.
A tömeg tovább folytatta útját jelszavakat és katonanótákat énekelve; ledöntöttük az óvárosi szovjet emlékművet, így kellően “felhangolva” érkeztünk a laktanya kapujához. Később kiderült, hogy Kocsa úr kitelefonált Nagyéri Károly laktanyaparancsnoknak, hogy adja ki a négy kiskatonát. Ennek a kérésnek Nagyéri százados eleget is tett.
Még aznap este újra összeverődött a tömeg a Bartók előtt, s többen jelezték, Pestre kívánnak utazni, hogy a forradalomban harcoljanak. Négy autóbusz indult telve utasokkal a főváros felé. De a laktanya előtt megálltunk és négy-öt ember bement Nagyérihez tárgyalni arról, hogy a katonaság álljon át, adjanak fegyvereket, hogy ne üres kézzel érkezzünk meg Budapestre. Többszöri sikertelen tárgyalás után és információt szerezve arról, hogy Ercsinél a katonák visszaküldik a Pestre tartó utasokat, döntöttünk, visszamegyünk a városba.
A dologhoz tartozik, a parancsnok olyan utasítást adott a katonáknak, hogy ha a civilek megkísérlik a laktanyakapu betörését, tüzet kell nyitni rájuk. A helyőrség bejárata reflektorokkal volt megvilágítva, s több helyen látszottak a felállított gépágyúk.
Az egyik jármű – a négy Pestre induló buszok egyikéről van szó – a laktanya bejáratához hajtott, hogy megforduljon a keskeny úton és elinduljon a város irányába, ám ekkor kézifegyverekből tüzelni kezdtek a buszok utasaira. Nem ijeszteni akartak, tudatosan gyilkoltak. Nem a levegőbe lőttek, és nem igaz az a magyarázat sem, hogy gellert kaptak a golyók. Célzott lövések dördültek. Négy halott és sok sebesült maradt a földön. A laktanya különböző pontjain felállított gépágyúkból is tüzet nyitottak, s az egyik lövedék telibe találta az objektummal szemben lévő magasfeszültségű vezetéket; a robbanás több embert leterített.
Ma sem érti senki, miért kellett ezt az embertelen tömegmészárlást (adataink szerint tizenkét halott volt az “eredmény”) végrehajtani.
1956 – Csak a vádnak voltak tanúi
Azt viszont már tudjuk – Nagyéri Károly egy 1989-es nyilatkozatából -, hogy a tűzparancsot a százados adta ki. Ő ma is köztünk él, bár túl a második agyvérzésen már nem beszámítható.
Októberi sortüzek DunapentelénAz Országos Légvédelmi Parancsnokság csapatai október 23-tól folyamatosan ki voltak téve a felkelők nyomásának, de szinte minden követelést elutasítottak és minden fegyverszerzési akciót (támadás, tüntetés) visszavertek. A szétszórt elhelyezésben, a légtér biztosítását végző osztályok nem rendelkeztek felesleges gyalogsági tűzfegyverekkel, de a laktanyai elhelyezésben lévők sem tárgyaltak a tüntetőkkel. Berki Mihály Megjelent: Új Magyarország – 1993.12.11. |
*
Zecher János hosszas szervező munkája nyomán az október 25-ei sortűz áldozatainak nevét 1990. október 22 óta márványtábla őrzi az új köztemetőben.
Dubniczky Miklós
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.