Szabad Ifjúság – 1955. szeptember 6.
Hogyan készül a freskó?
Vasmű főbejárata Domanovszky freskójával díszítve
fotó: Corvina kiadó – Sztálinváros – 1955
“A freskó… az az épületek falát díszítő festészeti ábrázolás, amely a nedves vakolaton készül. (Al fresco – olaszul annyit tesz: nedvesen.) A freskó készítésénél a falat előbb vastag vakolattal burkolják s ha ez megszáradt, salétrommentes, finom homok- és mésztartalmú vékony vakolatréteggel vonják be. E jól lesimított, még nyirkos rétegen készül a festés, amely gyorsan szárad, s ezért igen gyors munkára van szükség. A nagyobb méretű freskó tehát csakis külön részletekben készíthető el. A művésznek a színek beszáradását, valamint a kép és nézők közötti nagy távolságot is számításba kell vennie. Egyszóval: az ilyen falfestéshez rendkívül biztos kezű és gyors felfogású művésztehetség kell…”
A freskó egyik részlete: dolgozó parasztok kenyeret nyújtanak át a kohászoknak.
Így szól a lexikon, az “általános műveltség tára” a freskófestészetről. S hogy igazat mond, arról a sztálinvárosiak meggyőződhettek az elmúlt hetekben, amíg kiváncsi szemekkel csodálták Domanovszky Endre Kossuth-díjas festőművészünk munkáját, ott a Vasmű főbejárata feletti állványokon. A mester kezének határozott mozdulatai nyomán, a nedves falon “születtek” a festmény művészettel átlelkesített alakjai.
Néhány heti munka után elkészült a kép, a munkásparaszt szövetség szimbóluma. Kohászok, munkának gyürkőző erős férfiak és gyümölcsöt szedő, kenyeret kínáló lányok, asszonyok csoportozata él a nagy s nagyszerű freskón. A művészet erejével és igazságával hirdeti Domanovszky Endre alkotása a sokszor elmondott, de elégszer nem ismételhető s mindig újat, többet mondó igazságot az élet megfordult új rendjéről.
Néhány heti munka után kész a freskó – írtuk fentebb – s ez igaz is. Az állványokon csupán néhány hetet töltött a művész. De menynyi-mennyi munka előzte meg ezeket a heteket!
Másfél esztendeje annak, hogy Domanovszky Endre nekilátott a festmény megalkotásának. Másfél éven át gyakorta jelent meg a Vasműben, járta a falvakat is, kereste, gyűjtötte a mű anyagát. Elsorolni sem lehet a rajzok, vázlatok számát. A művész megismerte a kohászokat, munkájukat, az embereket, akik az anyaggal vívott mindennapos küzdelemben lesznek a holnap hőseivé. Méltó ábrázolásukat akarta adni.
Hosszú munka után született meg a falfestmény terve. A kis vázlatból nőtt ki újabb s újabb tanulmányokkal gazdagodva az eredeti méretében készült úgynevezett karton.
Domanovszky Endre Kossuth-díjas művészünk festi a Sztálinvárosi Vasmű főbejáratának freskóját. Mellette Plavecz Lajos kétszeres sztahanovista kőműves vashálót erősít a falra, erre rakja a vakolatot “márványmalterrel”. A festőművész – a freskófestés különleges követelményének megfelelően – a friss, nedves vakolatra festi a képet.
Festőállványok között a szépülő Sztálinvárosban
Ezen az ötvenegy négyzetméternyi képen már rajta volt minden, a legapróbb részletekig, úgy, ahogy a művész a falra képzelte. Erről került át aztán végleges helyére, a Vasmű kapuja fölötti falmezőre.
Néhány nap múlva, ha elbontják az állványokat, ott büszkélkedik a falon. És mindennapos, ám megunhatatlan gyönyörűséget szerez majd minden arra járónak, öregnek és fiatalnak.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
