Szabad Nép – 1950. október 19.
EGY NAP A DUNAI VASMŰNÉL
Dunapentelén vagyunk, népünk alkotóerejének legragyogóbb bizonyságánál, ötéves tervünk leghatalmasabb alkotásánál, dolgozó népünk büszkeségénél, az épülő Dunai Vasműnél. Az ötéves terv mint a fetgeteg, úgy tört be erre a dombos-buckás területre: feltépte, felhasogatta a terepet, völgyeket simított el, a dombok helyébe messzenyúló szabályos sorokban az építőanyag: a tégla, kavics, deszka és vasanyag tarka hegyeit szórta el és a puszta tájon – melyet a munka friss és nyers zajával töltött meg – messze vöröslő, hatalmas épületeket emelt.
Május elején itt még csak dombok voltak
Reggel fél 7-től 7-ig kisebb-nagyobb csapatokban, lapáttal, csákánnyal, szerszámokkal felfegyverkezve itt is, ott is dolgozók százai sietnek munkahelyükre. Napfényes októberi reggel van. Az égtiszta, de a napnak csak fénye nagy, melegét alig lehet érezni. Ifjúmunkások csapatai vonulnak kettős sorokban, harcos indulókat, mosolygós népdalokat énekelve. A vállukon a szerszámok tükördarabokként verik szét a nap fényét, énekük áttör a motor bugásán. A betonkeverőgépek mellett, ahol az alapokat ásták, óriási szürke zsiráfokként nyúlnak a magasba a transzportőrök. Gumiszalagjuk 10 méternyire is felhordja és szabályos kupacokba szórja a földet, a kavicsot.
Mekkora az alkotó munkának ez a területe?… A szem nem tudja belátni. A legtávolabb dolgozó munkások már csak apró, fekete pontoknak tűnnek. Oldalt egy jókora falu áll …Nem! Az egyik építővállalat felvonulási telepe ez. Amott a távoli dombon húzódó fasor aljában is arasznyi gépek és hüvelyknyi emberek mozognak. A földöket széles beton és makadámutak hasítják szabályos háromszögekbe, kockákba. A négyszögekbe rakott téglából valóságos utcasorok alakulnak ki. Barna dombokban fekszik az épületfa, szürke halmokban a kavics, a vas. Szinte el sem hihető, hogy május elsején itt puszta dombok voltak és Predáts Ferenc művezető négy segédmunkással kezdte meg a munkát.
Dübörögve keringnek a földgyaluló-gépek a fogyó, eltűnő dombok között, az egyre simábbá váló terepen: – lehordják, elegyengetik a dombokat, feltöltik a völgyeket. Ezek a földgyaluk – mozgó, hatalmas vasszörnyek: “ásójukat” lebocsátva, egy félméteres földréteget hasítanak ki; 7-12 köbméterföldet ragadnak fel egyszerre… A Sztálinyec-traktorok valósággal labdáznak velük. Mikor a földgyalu belsejébe kövér hullámokban gyűrődik be a föld és a gép óriás gumikerekei belesüllyednek a mozgó talajba – a Sztálinyec a gép mögé áll, egyet lök rajta és – a földgyalu könnyű labdaként tovább gördül. A földgyaluló gépek keringését követve, nehéz gépszállító autóvázzal és ezer téglával megterhelt gumihengergépek tömörítik, simítják a talajt. Odébb hernyótalpakon bonyolult acélszerkezet mozog. Lassan halad előre, percenként alig két métert, de háromméter mély és 80 centi széles árkot hasít a földbe. A szovjet árokásógép ez. A gép menetirányával szemben forgó, sűrűn egymás mellé helyezett “merítőkanalak” körforgásuk legmagasabb pontján, a keresztben futó széles gumiszalagra dobják a földet és a gumiszalagról 1 méter távolságra háromszögű kupacokba szóródik a kiásott föld.
A gépek
Napról napra változik a tájék. Rá sem lehet ismerni a tegnapi képre. Három-négyméteres “földbabák” jelzik itt is, ott is a talaj régebbi szintjét. Piros zászlósor mutatja a különböző magassági pontokat. Évszázadokon át – egészen az utolsó napokig – dombok és völgyek húzódtak itt. Most a mi munkánk nyomán olyan simává válik ez a terület, mint egy asztal lapja.
Most épül a központi cementraktár, a betongyár, a központi habarcskészítő telep. A betongyár – most csak az alapjai vannak meg – négy hét múlva megkezdi az előregyártott épületelemek: tartók, áthidalók, oszlopok, ablakok, födémgerendák és az ezekhez szükséges beton gyártását. A habarcskészítő telep a gépi úton gyártott habarcsot kompresszorok segítségével csöveken át préseli szét az építkezés minden részébe. A központi cementraktár megépítéséhez – előregyártott vascsövekből készül – a régi módszerhez szükséges 526 munkaórával szemben csak 131 munkaórát használlak fel. Az egyik víztorony négy nap alatt, a labdarugópálya 3 nap alatt épült meg. Mindez azért lehetséges, mert a munka itt a szovjet szocialista építkezések tapasztalatainak felhasználásával, szovjet munkamódszerekkel folyik.
Ti fogjátok téglába öltöztetni ezt a földet…
Szovjet sztahánovisták a Dunai Vasműnél
Épül a szocialista város
Meglátni: szocialista építkezés ez. A gyár mellett egyre erőteljesebben rajzolódik ki a dolgozók ezreinek jövendő otthona, az új szocialista város. Mit törődtek a múltban, a régi építkezéseken a dolgozók elhelyezésével? … Rongyokba burkolózva, a szabad ég alatt, vagy pincék nyomasztó levegőjében aludtak a munkások, egy-egy téglát, fadarabot téve fejük alá… Itt a munkát az ideiglenes lakóépületek és szociális berendezések építésével kezdték meg. Megépítették a konyhát, a 800 személyes ideiglenes kultúrházat, az orvosi rendelőt, a külön női és férfifürdőt, zuhanyozót. Néhány hét múlva az ideiglenes épületek mellett öt hatalmas háztömb vörös falai emelkedtek ki a földből, versenyezve, hogy melyik nő ki gyorsabban a magasba. De mellettük már újabb épületek vázai bontakoztak és igyekeztek behozni az előttük állókat.
Láttál-e már új, szocialista várost, amelynek minden kövét a célszerűség, a dolgozókról való szerető gondoskodás rendezte a helyére és amelynek minden egyes tégláját a szocializmus szelleme és ígérete itatja át?… Nézz körül itt!… A város központja nagyjából már készen van. Az egyes épületeken még hiányzanak ugyan az ajtók, ablakok, másutt még most húzzák fel a falat, a tetőt és a házak közötti tér sincsen még parkosítva. De máris látni a lakások formáit, méreteit: tágas, világos lesz valamennyi, csupa két-háromszobás, összkomfortos lakás, villannyal, melegvízzel, fürdőkáddal. És az első épületsor fölött ott ragyog az ember csillaga, az ötágú csillag. Azt sugározza: elmúltak örökre a kényszerű tétlenség, a gyűlölt elnyomatás évtizedei – kibontakozott népünk alkotóereje!
“Dicsőség itt dolgozni!”
Kik azok a szerencsések, akik részt vehetnek ennek a páratlan alkotásnak: a Dunai Vasműnek a megépítésében? Megtalálni köztük az új élet hőseit, a szocializmus izzó lelkű, tudatos építőit, a kiváló sztahánovistákat, élmunkásokat, újítókat, a munkások és a műszaki értelmiségiek között egyaránt. Egyesek már úgy jöttek ide, hírnévvel és az ország szeretetével övezve, mint Fábik József elvtárs, a Kossuth-díjas sztahánovista. Fábik elvtárs a nyáron, mikor még csak sejtette, hogy mi fog épülni itt – saját szavaival élve -, “foggal és körömmel” harcolt azért, hogy az építkezésre kerülhessen. Van, aki itt lépett elő a sztahánovisták sorába, mint Fábik elvtárs neveltje, Jeszenovics Gyula, aki az ősszel még segédmunkás volt, azután átképzős lett, majd az építkezésre kerülve, a legjobb sztahánovisták közé küzdötte fel magát. Mások az itteni alkotómunka tüzében kovácsolódtak a munka hőseivé, mint Kaszai Róza segédmunkás női brigádja, mely túltesz nem egy férfibrigádon. Itt formálódott új emberré Sörös József is, az egyik legjobb kubikos-brigád vezetője. Sörös József felül van már a negyvenen. Most lett tagjelöltje a Pártnak. Kevésbeszédű, mogorvának látszó ember ez a Sörös elvtárs, de mogorvasága: – múltkérge, a rajta mindjobban átbugyogó vidámság: – az új élet derűje. Sörös elvtárs megköveteli a munkát brigádjának tagjaitól, de ő maga jár elől a jó példával.
Nemcsak a Vasmű épül itt – formálódik az új, szocialista ember is. De számuk – még csekély a feladat nagyságához képest. Az építkezés dolgozói még nem forrtak össze egyetlen acélos egységgé, sokan még nem érzik át maradéktalanul, hogy nehéziparunknak, népünk további felemelkedésének, országunk felvirágzásának, a békének hatalmas fellegvára épül itt. A munka új hőseinek ezrei kellenek még ide, mérnökök, segédmunkások, szakmunkások – ifjúmunkások: önként jelentkező dolgozók, olyan emberek, akik lelkesedni tudnak, akikben lobogva ég a munka és dolgozó népünk szeretete. Olyan emberek, akik tettekkel akarnak harcolni a békéért, akik ki akarják venni részüket népünknek ebből a legnagyszerűbb alkotásából, átérezve azt, amit Fábik elvtárs átérzett:
– Dicsőség itt dolgozni. Olyan feladat vár itt ránk, amilyenben még sohasem lehetett részünk.
Éjjel is folyik a munka
A nap lemegy, de – világosság van: a munka az építkezésen éjszakánként sem szünetel. Irányított, felerősített fényszórók világítása mellett folyik a munka. Most is többezer nagyerejű villanyégő látszik a távolból… Vörös az ég alja… Motorok zúgását, kalapácsolást, kiabálást lehet hallani. A fényeket néha egy-egy pillanatra gépek, emberek takarják el, árnyékuk messzire nyúlik. A hepehupás utakon felcsapódik egy-egy autó eleje és bevilágítja az égboltot. Mozdonyok elmosódott füttyjelei, autók kürtjei harsannak.
Lent a siklónál másfélpercenként indulnak a dombnak a csillék. A vízben uszályok állnak – fényszórók világítják meg hatalmas testüket. A parton pedig apró pontokként sürögnek a dolgozók csoportjai.
Kolozsvári Endre
