RÉGÉSZETI NAPOK
a
DUNAÚJVÁROS MESÉL
oldalon
2026. június 4. – 2026. június 18.
Dunaújvárosi Hírlap – 1979. október 16.
Intercisa szabadtéri látnivalói a Római városrész szélén /2020
fotó: Horváth Tamás
KINCSÜNK, INTERCISA
Hogyan látja dr. Visy Zsolt római kori múltunk jövőjét?
A múzeumi hónap kapcsán előző lapszámainkban többször írtunk már Intercisáról. Ezúttal az eddigi és a jövendő ásatásokról szólunk részletesen. Annál is inkább, mivel szóbeszéd kering arról, hogy a még földben lévő történelmi értékek veszélyben vannak, a fennsík löszös talaja megcsúszhat.
Szente László, a városi tanács beruházási osztályának vezetője kérdésünkre az alábbi választ adta:
– Szeretném hangsúlyozni, hogy közvetlen omlásveszély nincs, a szakemberek rendszeresen figyelik a Duna-part még rendezetlen szakaszát. Más kérdés, hogy a terepvédelmi munka valóban szükséges. A beruházási programot 1975-ben készítette el az Országos Mélyépítési Tervező Vállalat. Tekintettel azonban arra, hogy ez mintegy kétszázmillió forintos beruházás, a népgazdaság jelenlegi helyzetében elképzelhető, hogy csak a hatodik vagy a hetedik ötéves tervben valósul meg. Egyelőre még nem döntöttek róla a felsőbb szervek. A kiadás meghaladná a város erejét, a tervek szerint központi forrásból finanszírozzák majd a költségeket… Ami Intercisa további feltárását illeti, a fenti kétszázmillóból körülbelül negyvenmillió forintot irányoztak elő leletmentésre.
Dr. Visy Zsolt régész, az Intercisa Múzeum munkatársa évekig volt az ásatások vezetője.
– Pontosan 1970-től 1976-ig. Azóta a bicskei járás kutatását osztották rám.
– Hallhatnánk az intercisai ásatások történetéről?
– A második világháború előtt a Nemzeti Múzeum végezte a feltárást. Fel is tártak körülbelül ezerháromszáz sírt, egy részüket visszatemették. A világháború utáni első fellendülést a 6-os út építése hozta. Az ötvenes években egy-két kisebb ásatás történt. Később a város erkölcsileg és anyagilag is támogatta a kutatást, átlagosan évi ötszázezer forinttal. A hatvanas, hetvenes évek ásatásai alapján ma már háromezer körüli a feltárt sírok száma. A castellum, vagyis az erődítmény feltárására 1973-75-ben egymillió-háromszázezer forintot fordított a Dunai Vasmű. Említést érdemel a sok társadalmi munka is a vállalatok, szocialista brigádok részéről. Igaz, Dunaújváros csakis önerejére támaszkodhatott, máshonnan nem kaptunk anyagi támogatást.
– Milyen tempóban haladt a munka?
– Azt hiszem nagyon jó tempóban. Nagy területet tártunk fel, igaz, rendszeresen februártól novemberig dolgoztunk. Hatvan-hetven emberrel kötöttünk szerződést, ők ásták föl a terepet, összeszokott a gárda, jól beletanultak a terepmunkába. Egyetemisták, pesti régészek jöttek szakmai gyakorlatra, 1973-76 között az NDK-ból is fogadtunk régészhallgatókat, akik segítettek.
A kőtár területe felülnézetből a 70-es évek második felében
fotó: Intercisa Múzeum
– Intercisát hatvan százalékban tekintik feltártnak. Valóban megközelítő pontosságú ez az adat?
– Senki sem tudhatja, mennyit tártunk fel Intercisából, a hatvan százalék igaz is, meg nem is. Lévén szó a részben beépített területről, nem tudjuk, hol húzódik a római kori település északi határa, mennyire nyúlik be a mai óváros alá, csak a déli határt ismerjük. Ha a fennsíkot vesszük száz százaléknak – ami persze hamis számítás – akkor csakugyan beszélhetünk a régi és az új ásatásokkal együtt hatvan százalékról, de csak mozaikszerű feltárás ez. Akárcsak Óbudán, itt is vissza kellett temetni a leletek egy részét. Marad a hatvan százalékból körülbelül egyharmad rész – valóban feltárt terület.
– A jövendő ásatások mivel biztatnak?
– A tervezett partrendezés egy nyolc-tíz évig tartó leletmentést tesz szükségessé. Ez lenne Magyarországon az eddigi legnagyobb összefüggő területet érintő ásatási kampány. Persze egy-két régész kevés lesz hozzá…
– És a jelenlegi leletfeldolgozáshoz elegendő?
– A leletnyilvántartáshoz igen. Hatalmas az anyag, mintegy egymillió tárgyat őriz a dunaújvárosi múzeum, amelyből körülbelül háromszázezret vettünk nyilvántartásba eddig.
A tudományos feldolgozáshoz azonban ez a létszám kevés. Az akadémia, az egyetem, a Nemzeti Múzeum és más múzeumok régészei tervben meghatározott szűkebb leletcsoportok feldolgozásával vesznek részt a munkában, amikor időt tudnak erre szakítani. Célunk, hogy egyszer majd több kötetben jelentethessük meg azt, amit Intercisáról tudunk.
– Ehhez nélkülözhetetlen, hogy valamelyik könyvkiadó igent mondjon a vállalkozásra…
– Talán az Akadémia Kiadó vállalkozik rá, Bóna István-Vágó Eszter Intercisáról szóló könyvét is ők adták ki három-négy évvel ezelőtt. Mi mindenesetre dolgozunk, reméljük, nem hiába.
– Mi az oka annak, hogy az ország közvéleménye vajmi keveset tud Intercisáról?
– Propagálni kellene, elvégre a jó bornak is kell a cégér. A propaganda pedig pénzt kíván…
– Milyen lesz a jövő?
– Intercisában 1976 óta nem ástunk, a legközelebbi ásatás a partvédelem függvénye.
– De 76-ig sok érdekes leletre bukkantak. Miért kevés a helyszínen bemutatott műemlék Dunaújvárosban?
– Azért, mert legtöbb ásatásunk helyén ma már házak magasodnak. Más a helyzet a Castellumban, ahol az volt a tervünk – és a vasmű is ilyen céllal támogatta a munkánkat -, hogy a teljes erődöt romkertté alakítsuk. A megvalósítás azonban még messze van, mivel az eddig feltárt részeken is csak az ideiglenes állagmegóvást tudtuk elvégezni… A beépített területen csak néhány építmény bemutatására van lehetőség.
Az egyik az 1974-ben átadott padlófűtéses ikerház, a másik egy apszisos épület, amely részben már elkészült, végleges kialakítására azonban csak a római városrészben épülő új általános iskola elkészültével kerül sor.
Apszisos épület /2020
fotó: Horváth Tamás
Az 1970-ben feltárt nagy fazekaskemence kiviteli terve 1977 elején társadalmi munkában készült el. Az Országos Műemléki Felügyelőség, a vasmű és az építők felajánlották a segítségüket, tárgyaltak a megyei múzeummal. Kedvező fejleményről azonban mindeddig nincs tudomásom.
A tények, tények: Intercisa nem él a köztudatban. Kár érte.
Kovács Mária
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével
