Fejér Megyei Hírlap – 1987. február 25.
Ötszáz óra a jégen
Kicsikből lesznek a nagyok
Álló sor balról: Fáncsik, Végh, Kecskés, Tokaji, Orsó, Simon, Tomsics, Tőkés, Ladányi, Erdősi, Papp, Böcz, Kercsó Árpád edző;
Ül: Holló, Faragó, Szélig, Berényi, Halász, Farkas, Merényi, Bali Zs., Kővágó, Bali A.
Fotó: Rozsnyai Zoltán
Két éve még azt sem tudták, hol van a dunaújvárosi jégpálya, mára pedig egyszerűen legyőzhetetlennek tartják őket vetélytársaik. A napokban véget ért bajnokságot pontveszteség nélkül 324:24-es gólkülönbséggel nyerték, egyszerűen semmibe véve például a Ferencváros, vagy az Ú. Dózsa hagyományait. Aki pedig a hazai eredmények hallatán csak legyint és nemzetközi sikerekért kiállt, annak álljon itt: amúlt héten kétszer is játszottak a szlovák bajnok Topolcsánnyal, mindkét mérkőzésüket megnyerték, az egyiket 12:0-ra.
Kikről is van szó? A legfiatalabb dunaújvárosi jégkorongozókról, a D. Kohász előkészítő csoportjáról. Edzőjük, a Gyergyószentmiklósról áttelepült Kercsó Árpád két éve látott munkához a Duna-parti városban.
– Mint általában szokás, én is az iskolában próbáltam toborozni a fiúkat -mondja, miközben fél szemmel a pályán korcsolyázó gyerekeket figyeli. – Sajnos a legtöbb helyen mereven elzárkóztak, amikor meghallották, hogy jégkorongozókat toboroznék. Volt olyan iskola itt a városban, ahonnan egyszerűen kitiltottak. Végül az egyesület szokásos tavaszi beiskolázásán választottam ki néhány, jómozgású gyereket, ők aztán hozták magukkal a többieket.
A kívülálló, ha nem tudná, hogy egy újdonsült bajnokcsapat végzi edzését a jégen, joggal hihetné, hogy legalábbis kupadöntőre készül ez a másfél tucatnyi, 11-12 éves gyerek. Pedig csupán barátságos mérkőzésre hivatalosak a jövő héten Csehszlovákiába. Mégis, mindenki komolyan veszi a feladatát, tudják, hogy számukra csak a győzelem az elfogadható.
Kercsó edző elvei a gyakorlatban így festenek: minden áldott nap két és fél, három óra edzés, beleértve a karácsonyt, az újévet és a húsvétot is. Így aztán nem csoda, ha évi 500 óra jeges és 270-280 óra száraz edzés jön ki. Ez az óraszám megfelel a csehszlovák ifjúsági válogatott évi edzésmennyiségének. Kercsó Árpád akkor íratja ki a szabadságát, amikor Gyergyószentmiklósra mennek edzőtáborba. Az ottani fedett műjégpályán a jeges edzések óraszámát gyarapítja. A külföldi edzőtáborokra egyébként a szülők is elkísérhetik a csapatot, hiszen a családdal közös nyaralás egyébként nem létezik.
Szinte hihetetlen, de tény: a két év alatt mindössze egyetlen gyerek hagyta abba a hokizást, a többiek számára ez a sport életformává vált. A késés, a hiányzás ismeretlen fogalmak.
Kehi Zoltánt, a Kohás zsporttelep gondnokát is magával ragadta a Kercsó-féle közösség lelkesedése.
– Először csak nézelődni jöttem az edzésekre, aztán valahogy itt ragadtam -mondja a csapat másodedzőjévé előlépett pályagondnok. – Soha nem jégkorongoztam, de úgy megszerettem ezt a csapatot, hogy azóta mindenhova elmegyek velük.
A csapat felkészülését egyébként a januári nagy havazás sem hátráltatta. Az edzéseken akkor is mindenki ugyanúgy megjelent, mint máskor, csak éppen lapátot fogtak, mielőtt korcsolyát húztak volna a lábukra. Amikora pálya egyik harmadát letakarították a hótól, néhányan már fogták is a botokat, míg a többiek lapátoltak tovább.
Tudták jól: itt van a kutya elásva.
Vigh András
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
50 éve jégen
Ötven éve indult az álom, egy nyitott pályán, Dunaújváros büszkeségeként, az időt kihívásait kiállván. Hatalmas játékosok és edzők, kiváló csapatmunka, Hat bajnoki cím és kupagyőzelmek, mi sem mutathat jobban. Sok kedves emlék a múltból, mosoly és könnyek egyaránt, A Dunaújvárosi jégkorong örökre szívébe zár.
Ünnepel Dunaújváros! Ünnepel a dunaújvárosi jeges élet, hiszen idén lesz 50. évfordulója mindannak a csodás történetnek, ami 1973-ban elindult és amit azóta is folyamatosan élünk.
Jeges ünnep a miénk, de mindenkit nagy szeretettel várunk a Dunaújvárosi Jégcsarnok területére egy feledhetetlen múlt idézésre, november 11-én, már egészen a reggeli óráktól estébe nyúlóan.
Tervezett programjaink:
- 8:30 – 9:30 – DABKoriSuli bemutató
- 9:30 – 14:30 – UP jégkorong bemutató mérkőzések minden korosztályban
- 14:45 – 16:00 – Angels JSE női jégkorong mérkőzés
- 17:00 – 19:00 – Gála mérkőzés, a szünetekben műkorcsolya bemutatók, tombola, értékes relikviákkal, nyereményekkel
- 19:05 – 19:45 – Mérkőzés utáni ünnepélyes ceremónia, felvonulás a jégen, régi játékosaink köszöntése
- 20:00 – 23:00 Születésnapi Jégfény Party fellépőkkel
Eseményünk tartalma folyamatosan frissül. A programváltozás jogát a szervezők fenntartják!
A belépés a napközbeni eseményekre INGYENES!
Belépő a Jégfény Party-ra: 2.500 Ft
20:00-tól a jégen csak a Jégfény Party-ra megváltott karszalaggal lehet tartózkodni, a lelától látogatása továbbra is díjtalan.
50 éve a jégen – Ünnepel Dunaújváros! Ünnepel a dunaújvárosi jeges élet!