Autó-Motor – 1953. április 1.

ÁPRILIS 4-RE KÉSZÜL SZTÁLINVÁROS

Sztálinváros, március 20.

Ezt a beszámolót Sztálinvárosban töltött egyetlen napunkról azzal kell kezdenünk, amivel a napot befejeztük. El kell mondanunk, hogy lelkes kísérőnk, Tóth Béla, a Vasmű Szállítási Osztályának irányítója, felvezetett bennünket az épülő Nagykohó tetejére. Mintegy 60 méter magasságból szemlélhettük a körülöttünk – alattunk – nyüzsgő, szinte az emberi képzeletet felülmúló áradatot Akkora területen, mint fővárosunkban a Nagykörút és a Duna által határolt rész, minden cseppnyi hely mozog. “Itt a kokszoló épül, ott a Martin” – magyarázza Tót helvtárs. Amott pedig, túl az erdősávon, amelynek fiatal fái ezidén már rügyezni kezdenek, maga a Város látszik, új, nálunk soha nem ismert fajta lakótelepe az “újarcú emberek”-nek. A testetöltött jövőnk képe ez, amely bontakozik a mából.
Nyolc évvel ezelőtt, április 4-én kezdődhetett el számunkraa felszabadult új élet, amelynek teremtőereje Sztálinvárost varázsolja ide a dunapentelei síkságra. A Sztálin vezette Szovjet Hadsereg hozta el számunkra az új élet alapját adó szabadságot és a nagy Sztálin, a felszabadító Szovjetunió azóta egyetlen percre sem szűnt meg támogatni népünket szebb jövőjéért folytatott harcában.
Erről beszélgettek ezen a reggelen minden üzemben, minden munkahelyen. Haditervekről tanácskoztak, amely két hétig tartó ütközetet indít a győzelemre, így történt március 20-án az ország más városaiban is – de talán sehol sem volt olyan ünnepélyes, mint itt. Nem is lehetett. Mert éppen Sztálinváros építői fordultak a magyar dolgozókhoz a felhívással, hogy március 20-tól április 4-ig Felszabadulási Héttel, az első negyedévi terv túlteljesítésével ünnepeljük felszabadulásunk évfordulóját.
Legkorábban talán a város minden üzeme közül az autósvállalatok dolgozói jöttek össze. Elsőnek, már hajnalban a

MÁVAUT Sztálinvárosi Főnökségén

hangzott el a Felszabadulási Hét fogadalma. Hiszen a szürke Ikarusoknak, s a pados Csepeleknek már jóval a reggeli műszakok kezdete előtt kell a vonalon jelentkezniök: ők szállítják majd munkahelyükre az építkezések dolgozóit. Tizenhárom környékbeli községből indulnak ide rendszeresen a munkásszálltó autóbuszok. És rövid idő óta már helyi járatok is közlekednek. Most lett igazán várossá a Város, amikor hat vonalon robognak a Mávaut-buszok a régi dunapentelei “Ófalu” s az építkezések szélső határai között. A leghosszabb vonal 10,5 km, a legforgalmasabb vonalnak 17 megállója van.

Autóbuszjárat a sztálinvárosi Sztálin-úton
(Rózsa György felv.)

A Mávaut dolgozói arra is büszkék, hogy ők csatlakoztak elsőnek a kohóépítők országos felhívásához. Általában egyéni vállalásokat tettek a balesetmentes közlekedésre, üzemanyagmegtakarításra. A sztahanovista Bodrogközi Ferenc például 20 százalékos megtakarítást ajánlott fel. Szatmári Béla megfogadta, hogy kocsija április 4-ig nem áll be a műhelybe. A szerelőrészleg már régebben elhatározta, hogy az egyik Csepelt, amely hét hónapja állt javítatlanul, április 4-ig üzembeállítja. Ezt módosították: a kocsi március 28-án reggel már forgalomban lesz.

A Taxi kirendeltségének

dolgozói – az egyéni felajánlásokon túl (amelyek főként az üzemanyagmegtakarításra s a karbantartásra vonatkoztak) – versenyfelhívást intéztek az ország valamennyi vidéki taxikirendeltségéhez, hogy 6 hónapon át balesetmentesen közlekedjenek.

A TEFU dolgozóit

új munkahelyükön látogattuk meg. Korszerűen felszerelt műhelyt, irodahelyiséget, pihenőszobát kaptak s már emlékként gondolnak vissza a “hősi korszak”-ra, a paraszti udvar sár- és portengerére, ahol maguk a soffőrök is segítettek ásni az első aknákat… Sokat kellett ennél a vállalatnál küzdeni a munkaszellem, munkafegyelem megjavításáért. S ez a harc sikerrel is járt. Most, februárban újból élre kerültek a vidéki fejük között: 130 pontot szereztek, míg a másodiknak Eger 59 ponttal kullog utánuk. A sztálinvárosiak ezt főleg a balesetek nagyarányú csökkentésévelérték el. De növekedett a gépkocsik kihasználtsága is.

Sofőrök és gépkocsik úttörő munkája Dunapentelén

Ennek érdekes története van. A fuvaroztató vállalatok gyakran bírálták a Tefu rossz munkáját. A kritika sok tekintetben jogos is volt. De hogy az érem másik oldala is kellő nyilvánosságot kapjon, a Tefu dolgozói felkérték a helyi pártlap szerkesztőségét, vizsgálja meg tárgyilagosan a kérdést. Meg is jelent a cikk, amely felrebbentette a fátylat az itteni gépkocsi kihasználás igazi arca elől – s kibukkant a nemtörődömség, a hozzánemértés, amelynek következményeként váratták a kocsikat, nem adtak teljes terhelést, nem tettek semmit a visszfuvar érdekében – és így tovább. A cikk kiadására javult ez a kooperáció: ma már az is előfordul, hogy a fuvaroztatók bejelentik, ha nem tudják teljesen kihasználni az autót… Az eredmény kézzelfogható. A Tefu dolgozói a márciusi első dekádban bevételi tervüket 108,1 %-ra, árutonnakilométer tervüket 115%-ra teljesítették, pedig ezeken a területeken eddig lemaradás mutatkozott. A Felszabadulási Hétre azt is felajánlották, hogy a szabad szombatokon a kocsikat az erdő- és mezőgazdasági munkákhoz diszponálják. A jövőben is igyekeznek majd a szabad hétvégi kapacitást hasonlóképpen hasznosítani. Éppígy megtartják azt a rendszert is, amelyet a Felszabadulási Héten a műhelyekben vezettek be, hogy az egyébként időbérben dolgozó műszakiak egyéni teljesítményeit is naponta értékelik és nyilvánosságra hozzák – akárcsak a gépkocsivezetőkét. Délben már olvashattuk is a táblán például Farkas I. Károly és Darabos Ferenc sztahanovista gépkocsivezetők nevét, akik Sztálinvárosban ültek arra a ZISZ-teherautóra, amellyel 100000 km-nél többet teljesítettek, a legnehezebb terepviszonyok között.
A gépjárműszakma dolgozói tehát igyekeznek kivenni részüket a Felszabadulási Hét sikeréből. Áthatja őket is a felelősségérzet, amely ezekben a napokban elsősorban talán Sztálinváros lakóit fűti, ösztönzi a terv teljesítésére.
Hiszen ifjú szocialista városunkra tekint ma az ország. Nemcsak azért, mert a kezdeményezőkre általában nagyobb kötelezettséget ró az ilyen verseny, hanem azért is, mert ez a grandiózus építkezés Sztálin nevét viseli, a halhatatlan Vezérét, akitől a szabadságot, a felszabadulást kaptuk.

Sztálinvárosban minden Róla beszél

Nézz körül Sztálinvárosban s mindenütt meglátod Őt – és nyomát annak a segítségnek, amelyet a felszabadító Szovjetunió nyújtott és nyújt számunkra. És találkozol az emberekkel, akik a szovjet példán, Sztálin tanításai nyomán formálódnak, edződnek a nagy feladatokhoz. Innen, a készülő Nagyolvasztó tetejéről, a magasból jól látni a gépkocsik, exkavátorok, daruk mozgását, a jórészt szovjet gyártmányú vagy szovjet segítséggel készült gépekét, amelyek, amint Sztálin mutatta meg, nemcsak meggyorsítják, hanem meg is könnyítik az emberek munkáját – a felszabadult magyar dolgozók szocialista jövőjét megalapozó nagy tervek szerint.

Szovjet segítség Sztálinváros tervezésénél

Az ötéves tervről szólva, Rákosi elvtárs azt mondotta legutóbbi parlamenti beszédében: “Ezek a célkitűzések magasak, de elérhetők, sőt túlteljesíthetők.” A sztálinvárosiak – méltón ünnepelve a felszabadulás emlékét – ezekben a napokban nagy lépést tettek előre ezeknek a célkitűzéseknek a megvalósítása útján.

Reményi-Gyenes István

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.