Dunaújvárosi Hírlap – 1980. április 22.
Dunaújváros területének rövid története (VIII.)
Dunapentele kialakulása
Sokáig kellett várni az első hiteles honfoglaláskori leletre, mígnem 1968-ban a vasmű épülő profilüzeme építésekor végzett leletmentés során előkerült egy, ebből az időből származó temetkezés: egy kislány sírja. Az ezen a vidéken eddig ritka honfoglaláskori emléknek különleges jelentősége van. Néhány szórvány-lelettel együtt bizonyíték arra, hogy a beköltöző magyarok – feltehetőleg éppen a fejedelmi törzs – ezt a területet is benépesítették. Az aranyozott bronz és ezüst ékszereket viselő kislány mellé egy megnyúzott lovat is eltemettek, úgy, hogy csak a koponyát és az alsó végtagokat hagyták a bőrben.
Ereklyetartó bronz mellkereszt
Az első leletet alig néhány évre rá újabbak követték. A római városrész kiépítéséhez ma kapcsolódó nagy leletmentéssorozat ugyanis nem kizárólag római emlékeket eredményezett: a kutatások révén más korokba is sikerült bepillantani. Ilyen az a X. századi köznépi magyar temető is, amely a Pincesor nyugati partján került elő. Nyilvánvaló, hogy a mintegy három tucat sírt számláló temető a kialakulóban lévő halászfalu, a későbbi Pentele meglétének bizonyítéka.
A XI. század elején görög rítusú monostor épült a mai Ifjúság sziget ma már víz alatt lévő északi végén. Védőszentjének, szent Pantaleonnak a nevéről nyerte a Pentele nevet a falu.
Pentele monostora a Duna szigetén
A monostornak sajnos már a romjai sincsenek meg, mivel századunk elején, amikor a Duna fő ágát a sziget keleti oldalára terelték, szinte teljesen elpusztult. Alapjaiból számos római kőemlék került elő, így valószínű, hogy egy római toronyra vagy ellenerődre épült rá. A monostor a tatárjárás idején erősen megrongálódott. Helyreállítása után a XIII. század végén néhány évtizedig apácák lakták. Ezután elnéptelenedett és egyre pusztult. Ábrázolását, amely sajnos túl sablonos ahhoz, hogy akár alaprajzára, akár formájára nézve komolyabb következtetéseket vonhassunk le. Lázár deák 1528-ban megjelent térképéről ismerjük.
Magyarország első jó térképe 1514-ben született meg, de csak 1528-ban készült róla 4 darab 78X55 cm nagyságú fametszet Appiánus Péter nyomdájában.
Készítőjeként Lázár deákot jelölték meg, feltételezve, hogy Bakócz Tamás íródeákja volt.
A falu és környéke történetét néhány oklevél és a régészeti feltárások alapján lehet vázlatosan megadni. A falu magja a Rácdomb környékén volt. A ma is meglévő templom román stílusú apszisa arra enged következtetni, hogy a falunak külön is volt temploma. Az általános szokásnak megfelelően eköré temették halottaikat a közösség tagjai. A falu egy másik temploma, melyet a múlt század elején bontottak le, az Öreghegy oldalában volt. Sajnos nem tudjuk, hogy elődje mikor épült, de egy románkori faragvány alapján nincs kizárva, hogy az is ebből az időből való.
A középkorban több település is volt a mai város helyén. A betonelemgyártól délre feküdt a valószínűleg Sold nevű falu, amelynek temploma és temetője föl van tárva. A falucska az ettől délebbre fekvő földnyelven volt. Egy másik, kisebb település, amelyet a tatárjárás után elhagytak lakói, a Vigadó tér és a magaspart széle között került elő.
Pentele birtokosa, IV. Béla adománya révén, Gábor mester és – később az Almási nevet fölvevő – leszármazottai. A velük kapcsolatos oklevelekből azonban elsősorban a gyakori perlekedést, birtokrészek elzálogosítását ismerhetjük meg, és nem a falu lakóit, életkörülményeiket. Földbe mélyített, cölöpvázas, sártapasztású házaikat az ásatásokból ismerjük, és nagyrészt ezekből tudjuk, hogy milyen munkaeszközöket használtak, mivel táplálkoztak, milyen szokásaik voltak.
A falunak sok előnye, de legalább ugyanannyi hátránya származott abból, hogy a rómaiaktól örökölt fontos országút mentén állt. A török háborúk idején szinte csak az utóbbiban volt része: a bármely irányba vonuló seregek rendszeresen megsarcolták. Ezek sorát – igaz, sarcolás nélkül, de még annál is súlyosabb következményekkel – a mohácsi csatamezőre igyekvő II. Lajos király és serege nyitotta meg. Ennek emlékére állította föl a falu közössége a csata 400 éves évfordulóján a “Lajos-köveket” a mai Béke tér helyén.
A Lajos kövek átadása 1926-ban a mai Béke-tér területén
II. Lajos király mohácsi útja nyomán
A török hódoltság mérhetetlen bajt és szenvedést hozott Pentele számára. A budai szandzsákba tartozó község tetemes adót fizetett, így 1580-ban 36 kapu – vagyis család – után 8 ezer akcsét; a búza, lencse, borsó, fa, széna, len, must termelése, méhek, bárányok és mészárszék tartása után. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy ezen kívül elmenekült földbirtokosaiknak is fizettek a falu lakói. Túl sok megpróbáltatás érte azonban a kis közösséget, így nem lehet csodálkozni azon, hogy az állandó veszély elől egyre több család menekült el. Helyükre délszláv (rác) családok települtek.
A törökök palánkvárat emeltek a Rácdombon. Evlia Cselebi török utazó ékes szavakkal magasztalja ezt és a körülötte lévő települést, de hitelesebbnek tekinthető Ottendorf rajza, amely csak egy egyszerű palánkot és szegényes épületeket mutat.
A pentelei palánkvár – Ottendorf Henrik rajza 1663-ból
A törököt kiűző sereg 1661-ben Pentele határában is táborozott. Ennek emlékét őrzi a mai város területét elsőként ábrázoló térkép, valamint a sereg egy itt elhunyt katonájának sírleletei.
– folytatjuk –
Dunaújváros területének rövid története
Visy Zsolt
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
