Avar falu a Duna-parton

Mélységes mély a múltnak kútja – írja Thomas Mann. Ezt most abban az értelemben is igaznak és alapul vehetjük, hogy a föld mélye mindig új és új meglepetéseket tartogat a régészeti kutatások számára is. A város területe a Duna fölé emelkedő löszfal olyannnyira gazdag régészetileg, hogy még a szakember sem meri elgondolni, milyen leletek rejtőznek még a föld alatt. Az alábbiakban azokról az emlékekről számolunk röviden be, amelyek a közelmúltban teljesen váratlanul kerültek elő.

Ilyen volt egy avarkori kemence. Az érdekes leletet a napokban tárták fel a régészek

A dunai partfal rendezése során a kórház vonulatától északra eső részén gépekkel letermelték a humuszt. Ennek végén régész szemmel is megvizsgáltuk a területet, és azonnal felfigyeltünk olyan jelekre, amelyek egykori földbeásott épületekre és a hozzájuk tartozó, pirosra égett kemencékre utaltak. Csaknem azonnal hozzákezdtünk a feltárásokhoz, és az azóta eltelt három hét alatt több mint húsz lakóházat fel is tártunk. Ezek méreteik, szerkezetük belső elrendezésük és a bennük talált leletek szerint két különböző korszak emlékei.
Az egyik formájú ház a következőképpen készülhetett: a 3-4 méter hosszú, 2-3 méter széles, 60-80 cm mély gödör kiásása után egymással szemben 1-1 vastag tartógerendát ástak be a gödörfal mellé. Ezek tartották a tetőszerkezetet. Hozzájuk erősítették a falakat is, amelyeket további, de már vékonyabb földbeásott cölöpökhöz font vesszőből, gallyakból készítettek, agyaggal, sárral kitapasztva. A keskeny, meneteles bejárattal szemben az egyik sarokban a ház belsejéből kinyúló, földbe ásott kemence volt, nem egyszer 1 méternél nagyobb átmérővel. A “falak” mentén cölöpökre épített állványok, fekvőhelyek lehettek. Az építmény belsejében több ízben is találtunk kisebb gödröket, úgynevezett munkagödröt. A szűk ház belsejében ennek a szélére telepedve végezték el télen rossz időben a belső munkák egy részét.
Az ilyen szerkezetű házak más lelőhelyekről jól ismertek a szakemberek számára. Pontosan meg tudjuk határozni korukat is: Árpád-koriak. A mi házaink a bennük talált leletek, főleg edénytöredékek (elsősorban a jellegzetes cserépbográcsok formája) alapján ítélve XI-XIII. században épültek. Sajtos, egyéb leletekről alig számolhatunk be. Ennek oka, hogy a házak nem tűzvésznek, hirtelen támadásnak estek áldozatul, hanem lakói elköltöztek, és összes ingóságukat magukkal vitték. Annyit mégis meg lehet állapítani, hogy Batu és tatárai elvonulása után ez a kora középkori magyar falu nem települ újjá, és a következő hét évszázad még egykori nevét is elfelejti.
Ezért nem is tudjuk egyelőre megállapítani, hogy a feltárt 10-12 ház, a hozzájuk tartozó külső kemencerendszerek melyik Pentele környéki középkori falu maradványai. A XIV-XVI. századi írásos források, főleg az un. határjárások ugyanis több ilyen kis falu nevét is megőrizték. Ezeket kell az ismert régészeti adatokkal összevetnünk. Azt tudjuk, hogy az Óvárosban, a Ráctemplom dombján és közvetlen környékén már az Árpád-korban ott állt Pentele. Mostani ásatásainktól délebbre, a Vidám Park területén is lehetett egy hasonló kori település. Még délebbre, az Épületelemgyár közelében már évekkel ezelőtt feltárták egy Árpád-kori falu templomát és temetőjét. Ez a négy község a Duna partján egymástól mintegy 1,5 kilométerre helyezkedik el. Ez az akkori falvak lélekszámát és települési rendszerét tekintve, jellegzetesnek számít. E négy falu közül csak Pentelének és a legdélibbnek, Csetény-nek a nevét ismerjük, a két másik esetében a további levéltári kutatások döntenek majd. A feltárások anyaga viszont jól kiegészíti nemcsak az Árpád-kori életformáról eddig szerzett ismereteinket, hanem múzeumunk leletanyagát is, amely csaknem kizárólag a Csetény temetőjében talált sírmellékletekből állott.

Avarkori ház maradványa a Duna-parti ásatásoknál

Avarok az Alsófoki-pataknál

Az ásatásaink során további 10-12 ház lényegében hasonló rendszerű az Árpád-koriakhoz: szintén földbeásott, vastag cölöpök tartják a tetőt. A házak sarkában viszont soha nincs kitapasztott kemence, hanem lapos kövekből épített tűzhely vagy kemence található. Többször más a ház belsejében található kis cölöpmardványok, karóhelyek rendszere is. És főleg más a házak belsejében található leletanyag, az edénytöredékek. Míg az Árpád-kori edények mindig fazekaskorongon készültek, ezekben a házakban a korongolt, szürke, hullámvonalakkal díszített finom edények töredékek mellett kézzel formált durva korsók darabjait is felfedeztük. Előkerültek cserépből készült orsókarikák és gömbök is, üvegtöredékek, egy-két vaseszköz. Minden jel arra mutat, hogy itt valóságos régészeti szenzációval állunk szemben: korai avar telephelyet fedeztünk fel.
Arról már beszámoltunk az olvasóknak, hogy a város környéke igen gazdag avarkori emlékekben. Már a század elején találtak a római temetők feltárása közben gazdag, fejedelmi avar sírokat. Az utóbbi években elsősorban késői avar, köznépi temetők egy-egy részét tárták fel. A most megismert házak viszont a legkorábbi, belsőázsiai eredetű avarság hagyatékai. Azért jelentenek szenzációt, mert eddig nemcsak hasonló korú, korai avar lakótelepet nem sikerült sehol az országban felfedezni, hanem egyáltalában, ismeretlenek a VI-VII. századi házak, falvak is. A messzi Ázsiából hazánk területére érkező avarok ugyanis lótartó nép volt. A kutatás hosszú ideig azt hitte, hogy életmódjukból következtetve nem is építettek szilárd lakóépületeket, hanem csak sátrakat, melyek maradványai régészeti módszerekkel fel sem deríthetők. Most felfedezett építményeiket nemcsak a fenti érvek miatt kell korai avar házaknak tartanunk. Formájukban és szerkezetükben megegyeznek déloroszországi hasonló kori házakkal. Továbbá azért is, mert a lakóházak között feltárták egy koporsóba temetett újszülött kislány sírját is. Mellékletei a már régen jól ismert, korai avar üvegpaszta-gyöngyök voltak. És az egyik lakóház belsejében, a legalsó rétegekben egy pontosan ilyen gyöngyöt is megtaláltunk, amely a telep e részének keltezését kétségtelenné teszi.
Érdekes megfigyelésünk még, hogy az Árpád-kori, de főleg az avarházak körül bonyolult árokrendszer figyelhető meg. Egyes esetekben úgy látszik, mintha közlekedési utak lettek volna, másszor viszont az egyes házak telkeit elválasztó kerítésekre gondolhatunk. Lehet, hogy a körben elhelyezkedő házakat kötötték össze, zárt belső teret alkotva így az istállózás nélkül tartott állataiknak.
Az ásatásokat tovább folytatjuk, és a felszínen mutatkozó jelek szerint lehetőség van további házak, kemencék feltárására. Annyit máris megállapíthatunk, hogy városunk történetének egy eddig eléggé homályba burkolódzott szakaszát ismerhettük meg közelebbről, és az ilyen adatok segítségével Dunaújváros múltja egyre teljesebb egésszé kerekedik.

Makkay János

Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1966. november 11.