Tanulni, tanulni, tanulni!

Beszélgetés Sobor Istvánnal, a dolgozók iskolájának igazgatójával

Másfél évtizeddel ezelőtt vált országos méretűvé az addig is létező, ám politikai érvekkel, gazdasági eszközökkel igazán intenzív módon csak azóta támogatott felnőttoktatás. E tizenöt év -, mint ahogyan az ország más városaiban – Dunaújvárosban is meghozta a maga gyümölcseit, s meghozta, természetesen, a gyümölcsökkel szinte elkerülhetetlenül együttjáró fattyúhajtásokat s a többé már életre nem kelthető, azóta már lefagyott rügyeket is.. Ám az eredmények – a város politikai vezetése, az üzemek jobb belátása, s nem utolsó sorban a pedagógusok szívós és hozzáértő munkája következtében – szerencsére számosabbak a kudarcoknál, s ha nincs is okunk az elégedett megnyugvásra, még kevesebb okunk van arra, hogy pesszimisták legyünk.

___________________

Dunaújváros felnőttoktatásának mai helyzetéről, a számszerű eredményekről és a jövőben realizálódó tendenciákról Sobor Istvántól, a dolgozók iskolájának igazgatójától kértünk véleményt. Első kérdésünk az elmúlt tizenöt év dunaújvárosi felnőttoktatási adataira vonatkozott.
– Nem tudom, mennyire beszédes egy abszolút szám, mindenesetre az elmúlt tizenöt év alatt 6414 felnőtt, dolgozó ember végzett a mi iskolarendszerünkben: az általános iskola első négy osztályát 781-en, az ötödik-nyolcadik osztályt 3307-en végezték el, gimnáziumi érettségit tettek 930-an, technikusi minősítést szereztek 839-en, szakközépiskolai érettségit tettek 557-en. A summázó szám persze csalóka egy kicsit, hiszen átfedéseket rejt: aki tizenöt évvel ezelőtt az általánosban kezdte, az azóta már középiskolába is járhatott.
– Vizsgáljuk tehát talán külön az általános iskolai és külön a középiskolai adatokat; mutatott-e hullámzást az általános iskola elvégzése iránti érdeklődés e másfél évtized alatt, s ha igen, egyedi jelenség, dunaújvárosi jelenség-e ez, vagy pedig országos?
– A hatvanas évek végén meredeken visszaesett az érdeklődés, a tanulási vágy. Nagyon sok oka volt ennek, de elsősorban gazdaságpolitikai okokkal indokolható: az új gazdasági mechanizmus kezdeteivel egyidőben nagyon szűk és rosszul értelmezett ökonomikus szemlélet vált uralkodóvá a vállalatoknál, s a népgazdaság extenzív fejlesztése nagyon megugratta a tanulatlan munkások ázsióját. S noha a közművelődési és közoktatási párthatározatok később nagyon határozottan állást foglaltak, egy-egy nagyobb beruházás még ma is neveli a városban a “félanalfabéták” számát. A papírgyárban például 1973-ban mindössze 105 dolgozó nem végzett a nyolc általános iskolai osztállyal, míg a hullámvertikum építkezés következtében a városba bevándorolt tanulatlan emberek száma 500 fölé szökött ezen a munkahelyen. A jelenség természetesen nem helyi, hanem országos.
– Mihez viszonyíthatjuk, melyik évjáraton mérhetjük le a mai helyzetet, s jobb-e az nálunk, mint másutt?
– Bázisévnek az 1970/71-et szoktuk tekinteni, ez közvetlenül a nagy visszaesést követő év. A bázisévben 286 általános iskolai tanulónk volt, 17 százalékuk nő. Év végére 30 százalékos volt a lemorzsolódás. Az idei iskolaévben 914-en jelentkeztek az általános iskolába, 27 százalékuk nő. A lemorzsolódás már csak 10 százalék. Hogy idáig jutottunk, az a megyei és városi pártbizottsági állásfoglalásoknak tulajdonítható elsősorban, mert ezeknek következménye az, hogy a vállalati személyzeti osztályokon az iskola, és oktatásügy a személyzeti munka szerves részévé vált. Budapest után nem sokkal marad el Dunaújváros a populáció általános iskolai végzettsége tekintetében, a közeli városokat, például Székesfehérvárt és Szekszárdot is megelőzzük.
– Hallhatnánk erről részletesebben?
– Országosan kerek egymillió a tizenhat és negyven év közötti iskolavégzetlenek száma. Tavaly tizenhét dunaújvárosi vállalatnál végeztünk felmérést, s úgy találtuk, hogy a 22491 fő teljes dolgozólétszámból 3343-nak nincs általános iskolai végzettsége. Tegyük hozzá: a negyven éven aluliak száma e tizenhét vállalatnál kereken 15 és fél ezer, azaz míg országosan a négymillió ilyen korú embertömegnek huszonöt százaléka, egymillió iskolázatlan, e tizenhét dunaújvárosi vállalatnál húsz százalék körül jár ez az arány.
– Fontos kérdés, hogy ez a szám abszolút és relatív mértékben hogyan változik az idő múlásával. Várható-e gyors javulás, esetleg gyökeres megoldás?
– Az iskolázatlanok, és a dolgozók általános iskolájába beiratkozottak számarányából, e számarány javulásából a felületes szemlélő azt a következtetést vonná le, hogy három-három és fél év alatt teljesen megszüntethető az általános iskolázottság hiánya Dunaújvárosban. Ez jóhiszemű tévedés. Aki ma a negyedik-ötödik osztályba iratkozik be, az legkorábban négy-öt év múlva kap végbizonyítványt. Számításaink azt mutatják, hogy kereken nyolc esztendő kellene ehhez, a jelenlegi dinamizmus fenntartásával. A még pontosabb meggondolások szerint azonban legalább tizenkét esztendő szükséges ehhez, ugyanis a mi iskolánk említett általános iskolai osztályainak létszámában nem dunaújvárosiak (katonák, büntetésvégrehajtási intézetben levők) is szerepelnek, mintegy harminc százalékban. Egyébként, hogy az újratermelődés és a bevándorlás mennyire negatív hatású, azt a vasmű példája mutatja: 1972-ben 2681 iskolázatlan dolgozója volt, s ma még mindig 2531-nek nincs meg az általános iskolai bizonyítványa, és ez kereken negyedrésze a teljes dolgozó létszámnak. Négy év alatt csekély mértékű a csökkenés, de tovább folytatjuk ezt a buktatókkal teli küzdelmet: kétségbeesésre, halálharang-kongatásra nincsen okunk.
– Kétségtelen, hogy elsődleges az általános iskolázottság kérdése. Hadd kérjek tájékoztatót mégis, most már távirati stílusban, a dolgozók középiskolájáról.
– Vannak, akik azt tartják, hogy a középiskolai végzettség kérdése másodlagos. Nos, a Szovjetunióban néhány év előtt törvényt alkottak arról, hogy a középiskolai végzettséget általánossá kell tenni. Nálunk, tudomásom szerint, 1980-ban várható ilyen legmagasabb szintű általános megfogalmazás. Első közelítésben azt mondhatnám, hogy a középiskolával nincs gond, túljelentkezés van, s elsősorban a nők részéről. Oka ennek az, hogy sok lány a gimnáziumi érettségi után, nem nyervén felvételt főiskolára vagy egyetemre, kétéves kiegészítő közgazdasági oktatásban vesz részt, hogy szakma legyen a kezében, öt év alatt ötvenszázalékos volt a felvételi növekedés középiskoláinkban: a már többször említett bázisévben 1104, az idei tanévben 1557 középiskolásunk volt, s ezek közül kereken háromszáz az általános gimnáziumi érettségivel bíró lány. A hatvanas évek végén ezen a területen is visszaesés volt a már ismert okokból, azóta folyamatos az emelkedés. Ezen a területen azonban nem dicsekedhetünk országos tekintetben: míg például Székesfehérvárott minden 15 éven felüli ezer lakosból 330-nak van érettségije, Dunaújvárosban csak 287-nek. Nekünk dunaújvárosiaknak tehát elsősorban a középiskolai végzettség területén vannak égető tennivalóink, az általános iskolai helyzettel elégedettek lehetünk, ha egyáltalában elégedett lehet egy pedagógus, vagy bármely közéleti gondolkodású ember azzal a ténnyel, hogy még mindig súlyos gond, évtizedeken át nyomasztó gond az élethez szükséges “technikai minimum” gondolatának elfogadtatása, a tanulási kedv és szándék felkeltése.

K. D.

Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap, 1976. június 4.

Aki végez, az megdolgozott érte

Mit ér, ha vigaszágon..?

A múlt héten a Földes Ferenc Dolgozók Középiskolájában kilenc végzős osztály hallgatói tették le az érettségi vizsgát. /1984

Vigaszág – ez a sportból ismert kifejezés jutott eszembe, amikor esti és levelező tagozatos végzős érettségizőkkel beszélgettünk arról, mit ér a papír, amelyet három-négy évnyi tanulás után “érettségükről” kapnak. Nem tudtak, vagy nem akartak nappali középiskolában tanulni; számukra ez a képzési forma egy nehezebb, göröngyösebb, olykor kitérőkkel tarkított utat jelent. Vigaszág, hogy végül is szakmát, érettségit szerezhessenek. De ér-e annyit, mint a nappalisoké, ugyanakkora tudás van-e mögötte, s ugyanolyan eséllyel indulhatnak-e az egyetemi, főiskolai felvételin?

– Túl vagyok rajta – mondja Martinné Rakiás Katalin, a Kohászati Gyárépítő Vállalat titkárnője. – Csak annyit mondhatok, nehéz volt. Fehérneműkészítést és gyors- és gépírást tanultam, ezután hároméves kiegészítővel kellett leérettségiznem. A jegyeket még nem tudom, de úgy érzem, sikerült. Nem az iskolába járás volt nehéz – kétszer mentünk egy héten -, hanem a folyamatos tanulás. De rendszeresen foglalkoztam a tananyaggal, s most éreztem is ennek hasznát. A férjem sokat segített, de még így is tanulnom kellett a hétvégeken. Vizsgák előtt meg két hétig a könyvek mellett ültem.

Martinné Rakics Katalin

– Megérte?
– Meg lettem volna nélküle… De belső kényszer volt, hogy ezt az iskolát még elvégezzem. Magamnak tartoztam vele. Más, ha azt mondhatom: érettségim van. És többet is tudok. De továbbtanulni már nem akarok.

A Földes Ferenc Dolgozók Iskolájában eddig több, mint nyolcezren érettségiztek. Általában a hallgatók 15 százaléka jelentkezik egyetemre, főiskolára. Idén kilenc osztályból tízen folytatnák a tanulmányaikat. Ha sikerül a felvételijük.
– Nem tudjuk, kiket vesznek fel, mert nem vagyunk “jegyzett” iskola – mondja Kovács Béla igazgató. – A szakközépiskolai vagy közgazdasági osztályban végzők a Bánki vagy a Rudas arányát javítják. De találkozunk régi tanítványainkkal, akikből orvos, jogász, mérnök, főiskolai tanár, tanító, népművelő lett.
A dolgozók középiskolájában nagy a lemorzsolódás. Mert munka, s esetleg család mellett természetesen nehezebb tanulni. De aki végez, az becsüli az érettségi bizonyítványt, mert megdolgozott érte.
– A tananyag ugyanaz, mint a nappalin – mondja Garbacz Lajosné igazgatóhelyettes. – Ami más: intenzívebben és koncentráltabban kell tartani az órákat. A hallgatók önállóan dolgozzák fel a tananyagot, kevesebb a tanári segítség, nekik maguknak kell megbirkózniuk az új ismeretanyaggal.
Él még az a – olykor azért tényeken alapuló – nézet, hogy az estin, levelezőn szerzett érettségi nem ugyanaz, mint a nappalié. Hogy ezek a hallgatók hiányosabb, felszínesebb tudással állnak a felvételi bizottság előtt.
– A szakközépiskolában olyan a követelményszint, hogy ha valaki csak a tananyag felét tudja, az még elégtelen – mondja Kovács Béla. – Egy könyvelő, egy statisztikus nem tudja elvégezni a munkáját féltudással. Ezért merem kijelenteni, hogy aki nálunk végez – az tud.

Köller Károly festő-mázoló-tapétázó a szakmunkások szakközépiskolájában érettségizett idén. A pécsi jogtudományi egyetem nappali tagozatára jelentkezett.

Köller Károly

– Hárman vagyunk fiútestvérek, annak idején szakmát kellett szereznünk, mert nem tudtak taníttatni a szüleim. Több tanulmányi versenyt nyertem, és sokat tanultam, úgy érzem, van esélyem bekerülni az egyetemre. Igaz, nem akkora, mint egy gimnazistának. De nem a tudás miatt. A fölvételin is másként ítélik, mérik az estin, levelezőn szerzett érettségi bizonyítványt. Ez van…

A felnőttoktatás rangját visszaadni – megadni – csakis eredményekkel lehet. De előbb-utóbb el kell ismerni.

J. K.

Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap, 1984. június 19.