Így készül az írógép


Dunaújvárosi Hírlap – 1979. augusztus 28.

A Magyar Optikai Művek dunaújvárosi óragyárának homlokzatára maholnap új cégtábla akasztható, hiszen a hajdan kizárólag ébresztőóra-gyártással foglalkozó gyár termékeinek zömét ma már az írógépek alkotják. Az Universal típus gyártásának már múltja van, a Triumph gyártósora a hónap végére éri el az optimális szintet, s még ebben az évben több mint húszezer írógép összeszerelésére lesz képes. Képriportunkban a gyártás egy-egy fázisát örökítettük meg, azt a folyamatot követtük, amely során furcsa alakú fémlapokból, apró rugókból, csavarokból, parányi betűkből írógép lesz…

Kalocsai Mihály és Cseh Tibor képriportja

Így készül az írógép

Az írógépgyártás első állomása, mégpedig igen fontos állomása a betűraktár. A gyárban készülő írógépek a világ szinte valamennyi tájára eljutnak, így a megrendelő ország igényeinek megfelelő betűösszeállítással látják el a gépeket. A betűválogatást előíró kódkártyák 120 féle összeállítást, úgynevezett tasztatúrát tartalmaznak, s ezen belül is, az azonos összeállítások több mint harminc betűtípusból készülhetnek. Ez a munka az itt dolgozóktól nagy figyelmet és szakértelmet igényel, hiszen az egy-egy gépre kerülő negyvennégy betű-, szám- és jelkombináció a használhatóság egyik alapfeltétele.

Az írógép “lelke” a szegmens, amelynek összeállítása a gyártás egyik kritikus szakasza. A szegmens-tányérra itt félautomata gépek segítségével kerülnek fel a betűkarok, amelyeket az adott dőlésszögben hajlítani kell, majd e karok végére forrasztással illeszkednek a betűfejek. A szegmens-tányérban lazán illeszkedő betűkaroknak pontosan a középpontra kell vinniük a betűket, mert csak így biztosítható a leütött jelek esztétikus megjelenése.

A TRIUMPH márkanevű táskaírógép szerelőszalagjának eleje és vége. Az egyik oldalon az apró rekeszekben található alkatrészekből összeáll az írógépek fémváza, helyükre kerülnek az összekötő karok, majd a billentyűzet. Beszabályozás után felszerelik a burkolatot, következik az íráspróba, s az esetleges utószabályozás, majd a végellenőrzés. Egy-egy táskaírógép összeszerelése négy egész nyolctized órát vesz igénybe. A szalag jelenlegi üteme mellett 2,8 percenként hagyja el egy-egy új gép a gyártósort.

Az első gyártmány az ADLER cég UNIVERSAL márkanevű írógépe volt. Ennek szerelésében ma már nagy gyakorlatra tettek szert a lányok-asszonyok. A csúsztatható szalag mellett az állványok előszerelése, a billentyűzet behelyezése folyik, majd a félig kész szerkezetek beszabályozását végzik el. A szalag közepe felé helyére kerül a “kocsi” is, így a továbbiakban már működőképes írógépeken folyik a továbbszerelés, beszabályozás, egyelőre természetesen szalag és papír nélkül.

Az utolsó simítások: A burkolat felhelyezése után a kész írógépek végellenőrzése történik a gyártósor végén, s innen a vadonatúj gépek a csomagolóba kerülnek. Az első alkatrész munkábavételétől eddig a percig gépenként öt és félóra telik el. Sokszáz munkáskéz begyakorlott mozdulata nyomán három percenként hagyja el a gyártósort egy-egy UNIVERSAL írógép…

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.

Dunaujvaros