A Politikai Főiskola közleményei – 1980. április
SZIRMAI VIKTÓRIA – ZELENAY ANNA
A nők társadalmi helyzete és művelődése Dunaújvárosban
A kutatás nem a nőproblematika, hanem egy új iparváros művelődési viszonyai elemzésének jegyében született.1 Egy hatvanezer népességű városra reprezentatív vizsgálat azonban lehetőséget ad a női lakosság helyzetének, művelődésének végiggondolására is.2 Ami már csak azért is aktuális, mert az új iparvárosok társadalmi-strukturális viszonyaival, de a nők körülményeivel kapcsolatosan is sokféle vélekedés él az emberek körében. Sokak szerint az új városokban nincsenek társadalmi, tehát nemek közötti egyenlőtlenségek sem, az egységes társadalmi és ökológiai környezet homogenizálódó hatású, a lakók életmódja más városoktól gyökeresen eltérő.
Ezek a vélekedések általában szociológiai tényanyag hiányában, egyéni tapasztalatok, jó esetben monografikus, szociografikus leírások alapján éledeztek. Ezért is örvendetes, hogy a magyar településszociológiában, de a településfejlődést irányítók körében is egyre többször merül fel az új iparvárosok szociológiai elemzésének, társadalmi sajátosságai feltárásának igénye. A Dunaújvárosban végzett kérdőíves vizsgálatunk e sajátos igény egyik kifejeződése.
A város vezetői 1977-ben felkértek bennünket, hogy tudjuk meg, hogyan művelődnek az emberek ebben a történeti városmag nélküli, a puszta földön újonnan kialakított és tervezett városban. Érdeklődéssel kezdtünk a kutatáshoz, hiszen végre itt volt az alkalom az új ipari városokkal kapcsolatos vélekedések megméretésére, továbbá annak tisztázására, hogy miben más Dunaújváros, mint a régi városok, és miben hasonlatos a városi hagyományokon növekedett településekhez, mely viszonyai hordoznak szocialista társadalmi viszonyokat tükröző értékeket, és hogyan tükröződnek ezek az emberek tevékenységében. Tudományos kíváncsiságunkat az is fokozta, hogy tudtuk, Dunaújváros vizsgálata egy kicsit a magyar társadalom fejlődésének, nagy folyamatainak kutatása is.
Kevés olyan társadalmi átalakulás zajlott le Magyarországon, amely ne hagyta volna rajta nyomát a város ipari, városképi vagy társadalmi szerkezetén. Már születése, az a bizonyos 1950. évi döntés, amely a hatalmas vas- és acélkombinát, a Dunai Vasmű telepítését itt, Dunapentele határában jelölte ki, az 1950-es évek iparpolitikájának, a nehézipar fejlesztését preferáló iparosítás eredménye. Vagy az első esztendők dinamikus növekedése, amikor 1950 és 1954 között a város lakossága 4 ezerről 27 ezerre gyarapodott, az extenzív iparfejlesztés és az ezt követő társadalmi mobilitás egyik vetülete.
A kutatásban megpróbáltunk képet kapni arról, hogy voltak-e olyan tipikus régiók, ahonnan ide települtek az emberek. Nem találtunk ilyeneket. Az ország minden tájáról, faluból és városból egyaránt jöttek; a kezdeti években inkább városiak, később főleg falusiak. A vizsgált mintának csak 10%-a született helyben, 55%-a falun és 20%-a városban. Sok budapestit is vonzottak a helyi lehetőségek: a jó kereset és a közeli lakáshoz jutás, másokat kétes értékű múltjuk terepszínű álcázásának reménye.
A hatvanas évek megtorpanása, az új iparvárosok, és így Dunaújváros visszafogottabb fejlesztése sem függetleníthető az akkori társadalmi és politikai folyamatoktól, a strukturális átalakulások kiegyenlítettebb fejlődésétől, a regionális egyenlőtlenségeket csökkenteni kívánó, vidéki, községi iparfejlesztést szorgalmazó gazdaság- és településfejlesztési koncepciótól.
A ma, de különösképpen a jövő folyamatai a dunaújvárosi ipar további modernizálásával, a konverteres acélmű felépítésével, a nagyobb városok fejlődésének kedvező településfejlesztési elgondolásaival kapcsolatosak. Nem kevésbé a hazai gazdasági gondokkal, amelyek miatt kérdéses a ma kb. 60 ezer főt számláló város további 100 ezres nagyságúra tervezett népességnövekedése.
Dunaújváros, Vasmű út /1965
fotó: MTI/Kovács László
A kutatás során kerestük ezt a történelmet is, éreztük, hogy mindez visszaköszön az emberek mindennapi életviszonyaiban, életmódjában és művelődésében is. De minthogy korabeli leírások, szociografikus, szociológiai tényanyagok csak szórványosan álltak rendelkezésünkre, olyan történeti elemzési módszert alkalmaztunk, amely a múlt hatásmechanizmusaira a jelen viszonyaiból következtet vissza. A város tízévenkénti fejlődésében meglevő különbségeket követtük nyomon úgy, hogy a jelenleg is itt lakók közül az 1940-ben, 1950-ben, 1960-ban, 1970-ben már a városban élő népesség élet- és társadalmi körülményeit hasonlítottuk össze. Az összehasonlítás során kiderült, hogy a korábban érkezők és a későbben jövők között jelentős társadalmi különbségek vannak, hogy a régebben itt élők, főleg nyugdíjas korú nők, alacsonyabban iskolázottak és szakképzetlenek, továbbá, hogy anyagi viszonyaik és lakáskörülményeik, de értékviláguk és művelődésük az átlaghoz, illetve a később érkezőkhöz képest is jóval kedvezőtlenebb. Az “indulás”, a kezdeti időszak nehézségeit, az ipar akkori fejlettségi szintjének munkaerő-szükségletét képviselik, a fellendülés korszakát kifejező később érkezőkkel szemben. E fiatalabb korosztály jobb szakmastruktúrája és magasabb iskolázottsága, jobb életkörülményei, ebből adódó magasabb szintű művelődése a későbbi évek korszerűbb iparszerkezetét és technikai színvonalát, illetve az egész társadalom szerkezetében bekövetkezett fejlődést tükrözik.
Végvári Erzsébet és Rózsa, a Gépipari Technikum növendékei olvasgatnak az ünnepi könyvhét kiadványaiból /1965
fotó: MTI/Kunkovács László
A főleg nőkből álló társadalmi réteg hátrányos helyzete érzékelteti, hogy a teremtett város sem tudta a társadalmi egyenlőtlenségeket felszámolni fejlődése során, hogy bizonyos differenciák az évek során konzerválódtak, annak ellenére, hogy a város társadalmi struktúrája más városokhoz képest jóval homogénabb, a társadalmi rétegek között kisebbek a szakképzettségbeli, iskolázottságbeli, jövedelmi, de még a lakáshoz jutási esély szerinti eltérések is. Ez a viszonylagos kiegyenlítettség a térbeli elhelyezkedés struktúrájából is kiderült. A társadalmi rétegek térbeli elkülönülése, a szegregáció, amely a társadalmi csoportok valóságos távolságainak egyfajta kifejeződése, Dunaújvárosban jóval kisebb, mint például Salgótarjánban, amely hasonló nagyságrendű régi munkásváros.3 A relatíve homogén szerkezeten belül azonban a helyi struktúra differenciálódása figyelhető meg.
1. táblázat
Az alapvetően munkásváros e belső rétegezettsége a térbeli folyamatokban, abban is megnyilvánul, hogy bár a szegregáció nem számottevő, de létező jelenség. Mert kiderült, hogy a szakképzett és iskolázottabb, magasabb jövedelmű társadalmi csoportok inkább az ökológiailag és társadalmilag kedvezőbb belső városrészekben, míg a szakképzetlen és iskolázatlan, alacsonyabb jövedelmű rétegek az ökológiailag és társadalmilag kedvezőtlenebb külső övezetben élnek (1. és 2. táblázat). Mindez az ökológiai folyamatok helyi relevanciáját bizonyítja.
2. táblázat
A kutatás kezdetekor korántsem volt biztos az ökológiai folyamatok társadalmi differenciáló hatása, az alapvetően homogén ökológiai környezet miatt. A homogenitást a fő ipari tevékenységgel összefüggő városi funkciók, valamint az ipari munkahelyek és a lakóhelyek szigorú térbeli elkülönülése, de kiváltképpen a régi történelmi korok spontán differenciáltságát nélkülöző, a mai építészeti kultúrát reprezentáló lakótelepi urbanisztikai környezet okozza. S még valami: az ötvenes évek építészetének a társadalmi egyenlőtlenségeket a homogén lakókörnyezettel felszámolni igyekvő tudatos társadalomalakító törekvése.
Ma már sokak számára nyilvánvaló, hogy az ökológiai, urbanisztikai megoldások még ha oly homogénak is, mint amilyenek Dunaújvárosban, sem képesek a strukturális és munkamegosztási viszonyokból eredő társadalmi egyenlőtlenségek megszüntetésére, csupán csökkentésére, módosítására. Ezzel együtt ma is vannak, akik számára korántsem evidens az ökológiai folyamatok e korlátozott társadalmi érvénye. A kérdés eldöntését nehezíti, hogy például Dunaújvárosban valójában sohasem voltak olyan feltételek, amelyek talaján a homogén ökológiai környezet társadalmi egyenlőtlenséget felszámoló hatása megmérethetett volna két okból is:
Egyfelől, mert az új iparváros már eleve homogénabb, olyan társadalmi helyzetűeket vonzott, akik a társadalmi felemelkedés, a jobb munka- és lakáskörülmények, a kulturáltabb élet lehetőségeit keresték. A várossá szerveződés korai folyamataiból kiderül, hogy az ide igyekvők és ide vetődöttek közül gyakorlatilag hiányzanak az értelmiségiek. Sőt, a későbbi időszakokban sincsenek túl sokan. A népesség nagy része pedig olyan munkás, aki többnyire mezőgazdasági fizikai munkát végző, alacsonyan iskolázott szülői környezetben, falun vált felnőtté.
A Fésűsfonoda munkásnője ellenőrzi a cérnát a cérnázógépnél. /1959
fotó: MTI
Másfelől, mert az ökológiai homogenitás csak a régi városokhoz képest igaz. A modern építészeti és várostervezési adottságokon belül, az eltérő építési technológiák, beépítési módok, valamint az infrastrukturális felszereltség alapján a városrészek között számottevőek az ökológiai és társadalmi különbségek, történetesen a demográfiai különbségek is.
3. táblázat
A nők szinte minden városrészben az átlagnak megfelelően többen vannak, kivéve a város központját, ahol a nők a férfiakkal egyenlő arányban vannak jelen (3. táblázat). A látszólag érdektelen jelenség mögött az a tény húzódik meg, hogy a vezető értelmiségiek között több a férfi, mint a nő, és hogy a vezető értelmiségi rétegek leginkább a belvárosban élnek. Továbbá az is, hogy Dunaújvárosban a munkalehetőségek ipari jellege miatt hosszú időn keresztül több férfi lakott, mint nő, és hogy ezt az aránykülönbséget a város legrégebbi negyede még mindig reprezentálja. Ebben a városrészben a legtöbb az egyedülálló nőtlen és hajadon (4. táblázat). S bár ez szintén a szellemi dolgozók és értelmiségiek magas belvároson belüli arányával függ össze, tudniillik, az átlaghoz képest több közöttük az egyedülálló, ez viszont minden városközpontra jellemző sajátszerűség.
4. táblázat
A város központja koncentrálja a kereskedelmet, az igazgatást, a szolgáltatást, a szórakozási és művelődési lehetőségeket, tehát mindazt, amely egyfajta “átmenő” forgalmat, a nem helyben lakó nappali népesség magasabb részarányát okozzák. A bevásárlók, az ügyintézők, a munkába igyekvők tarka kavalkádja a városban máshol ritka jelenség, s ez vonzó lehet azoknak, akiknek életformája kevésbé család- és gyerekcentrikus, tehát a gyerekteleneknek és egyedülállóknak.
A városközpont körüli lakótelepi gyűrűben, különösképpen a Dózsa-városrészben, az átlaghoz képest magasabb a nők aránya. Az itt élő fiatalabb népesség vezérértékei a család és a gyerek, ezt bizonyítja, hogy igen magas a házastársi kötelékben élő több gyermekes családok aránya. Nem így a város peremén, ahol több az idős és egyedülálló özvegy, legtöbbször alacsonyan iskolázott és szakképzetlen nő.
A demográfiai és társadalmi csoportok elkülönülése, különösképpen az iskolázatlan és szakképzetlen nők kedvezőtlen lakóhelyi viszonyok közötti koncentrálódása problematikus, mert növeli a társadalmi hátrányokat, a dunaújvárosi férfiak és nők közötti különbségeket.
5. táblázat
A város társadalmi-foglalkozási szerkezetét nemek szerint elemezve a férfiak jóval nagyobb arányát tapasztaljuk a kvalifikáltabb csoportokban (5. táblázat). Ha a dunaújvárosi szellemi foglalkozásúak arányát vetjük össze országos adatokkal, 4%-nyi többletet találunk – ami viszonylag csekély, ha tekintetbe vesszük, hogy az országos adatok a községekben lakó aktív keresőnépességet is tartalmazzák (6. táblázat) -, ha viszont nemek szerint végezzük az összehasonlítást, erősen a dunaújvárosi férfiak javára billen a mérleg.
6. táblázat
* Forrás: Magyarország megyéinek munkaerőhelyzete 1970-1978. január 1. KSH 1979.
Míg a szellemi foglalkozású férfiak városon belüli aránya 5,7%-kal nagyobb az országos átlagnál, addig a szellemi foglalkozású nők aránya Dunaújvárosban csak 1,5%-kal nagyobb az országosnál. Még szembetűnőbb a nők városon belüli relatív hátránya, ha a szellemi foglalkozású csoportot a vezető és értelmiségi beosztás szerint differenciáljuk, ugyanis a szellemi foglalkozású nőknek mindössze 30%-a, míg a szellemi foglalkozású férfiaknak 60%-a diplomás vagy vezető értelmiségi.
7. táblázat
Ha Dunaújvárost mint “munkásvárost” szemrevételezzük, azt találjuk, hogy az olvasztótégely-mechanizmus leginkább a fizikai dolgozó férfiakat érintette, legalábbis, ami a szakmai kvalifikációt illeti (7. táblázat). A férfiak 71,4%-a szakképzett, és ez az arány jóval magasabb az 59,1%-os országos átlagnál (8. táblázat).
8. táblázat
* Magyarország megyéinek munkaerőhelyzete 1970-1978. január 1. KSH 1979.
28. old. közölt táblázatból számított adat.
A nehéziparra szerveződő, hosszú ideig féloldalas munkaerő-szerkezet a nők szakmai kvalifikációjára korántsem volt ekkora mértékben emelő hatással. Jóllehet a munkásnők 35,8%-a rendelkezik szakképzettséggel, és ez az országos 22,2%-hoz képest a városi iparszerkezetnek megfelelően magasabb arány, de Dunaújvároson belül a férfiakhoz viszonyítva nagyobb hátrányt jelent, mint országosan. Ugyanis mivel a munkásnőknek a munka és a család mellett nem volt módjuk olyan mértékű és ütemű szakosodásra, mint a férfiaknak, ennek következtében a nemek közötti társadalmi különbségek megnőttek, ami abban is megmutatkozik, hogy a képzetlen betanított és segédmunkás rétegen belül a nőket sokkal nagyobb arányban találjuk meg Dunaújvárosban, mint országosan. A betanított munkásoknak 62,1%-a nő, az országos 52,2%-kal szemben, a női segédmunkások aránya pedig 69,5%, az országos 54,7%-kal szemben. Ehhez járul még az a hátrány, hogy míg a szakmunkás férfiak egyharmada rendelkezett valamilyen vezető beosztással, a szakmunkás nőknek csak egyhatoda lett brigádvezető, művezető. Némileg kompenzálja ezt a hátrányt, hogy a szakmunkás nők szakképzettsége viszonylag frissebb. Ez egy érdekes időbeli tendenciára is következtetni enged: lehetséges, hogy a nők végigjárják a szakmai mobilitás azon lépcsőit, amelyet a férfiak, csak éppen 5-10 évvel későbbi társadalmi-történeti időben. Ez esetben a különbség nem a férfiak és nők szakképzettségében van általában, hanem az azonos születési évjáratú férfiak és nők szakmastruktúrája között. A férfiak születési cohorsaihoz viszonyítva az 5-10 évvel későbbi, fiatalabb női cohorsok szakképzettségi struktúrája már közelít a férfiakéhoz.
9. táblázat
A legmagasabb iskolai végzettség szerinti eloszlás nemenként kiegyenlítettebb, mint a foglalkozásszerkezet, csak enyhén tolódik el a férfiak javára (9. táblázat). Ez a kiegyenlítettség főleg annak köszönhető, hogy a nagy tömeget jelentő 8 általános végzettségűek és érettségizettek körén belül a férfiak és nők arányaiban nincs nagy különbség attól a ténytől eltekintve, hogy a férfiak inkább technikumi és szakközépiskolai, a nők pedig gimnáziumi érettségivel rendelkeznek. A férfiak néhány százalékkal magasabb arányát az érettségizettek és felsőfokú végzettségűek körében az idősebb női korcsoportok alacsonyabb iskolázottsága okozza, mert ha korcsoportonként vizsgáljuk a nemek iskolázottsági arányait, láthatjuk, hogy 35 év alatt szinte teljesen azonosak a százalékok (10. táblázat).
10. táblázat
Az országos összevetéssel óvatosan kell bánnunk, mert egyrészt csak az 1973-as mikrocenzus adatai állnak rendelkezésünkre, és ez felvételünknél 5 évvel korábbi állapotot tükröz, másrészt a községi népességet is tartalmazza (11. táblázat). Ilyen megszorításokkal igaz, hogy az aktív keresőkre vonatkozó fő arányok valamennyi iskolázottsági csoportban Dunaújváros javára szólnak: az országos 32,7%-hoz képest Dunaújvárosban 16.2% nem végezte el a 8 általánost; az országos 15,9%-hoz képest 36,5% az érettségizettek aránya, és míg az országban az aktív keresők 5,8%-ának, addig Dunaújvárosban 11,4%-ának van felsőfokú oklevele. Az iskolázottsági mutatók tekintetében az aktív kereső férfiak és nők között nincs számottevő különbség a fenti bontásban. Ha azonban a kiemelkedésre “jogosítványt” nyújtó felsőfokú diploma milyenségét vizsgáljuk, a felsőfokú technikumok, főiskolák, képzők csoportjában még egyenlő a nemek aránya, az egyetemi végzettségűeknek viszont már kétharmada férfi.
11. táblázat
Forrás: 1973 Mikrocenzus. KSH
A város társadalmi-demográfiai szerkezetéről összefoglalóan tehát azt mondhatjuk, hogy a férfiak nagyobb arányt képviselnek a kvalifikáltabb foglalkozási-beosztási csoportokban; szellemiek körében az egyetemi diplomások között, illetve a vezető és értelmiségi foglalkozásokban találjuk őket túlsúlyban, fizikai dolgozók közt a szakképzettek kategóriáiban, és valamennyi foglalkozási-beosztási csoporton belül a nőknél nagyobb arányban töltik be a vezető beosztásokat. Vagyis, a képzettségi struktúrában élvezett helyzeti előnyük hatalmi-pozicionális előnnyé transzformálódik. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a nők iskolai és szakmai mobilitás tekintetében mind ez idáig fáziskéséssel követték a férfiak életpályáit, akkor feltételezhető, hogy ez a hátrány mérséklődni fog. Ha azonban fékezett mobilitási tendenciával számolunk az elkövetkező években mind a férfiak, mind a nők esetében, akkor a nemek között talált társadalmi különbségek nem mérséklődnek, és feltételezhető, hogy a jövőre nézve is érvényes marad a jelenre fogalmazott megállapításunk, miszerint Dunaújváros a férfiak városa.
Munkásnők a Vörös Október Férfiruhagyár (VOR) dunai kikötői parancsnokság épületében kialakított üzemében. /1963
fotó: MTI/Urbán Nándor
A nemek közötti társadalmi egyenlőtlenségek miatt a város által kínált számos kedvező objektív életlehetőség nem érezteti pozitív hatását a nők életmódjára, művelődésére. Dunaújváros az országban egyedülálló mértékben biztosítja a jó lakáskörülményeket, a gyermekek bölcsődei és óvodai elhelyezését. A városban élők az országos viszonyokhoz képest jóval kevésbé ismerik a több éves, sokszor már kilátástalan várakozást, a drága, és csak különmunkával megvásárolható öröklakás kényszerét, az évekig tartó házépítés nehézségeit. A többség állami bérlakásban él. A lakások komfortosságában és korszerűségében, a háztartás tartós fogyasztási cikkekkel való felszereltségében a társadalmi rétegek között alig van különbség. A családi jövedelmek is magasabbak az országos átlagnál és szintén kiegyenlítettek. A családok kulturális felszereltségében meglevő differenciák azonban már sejtetik a látszólagos homogenitás mélyén meghúzódó és a művelődési tevékenységekben megmutatkozó különbségeket, és előrevetítik az egyébként gazdag programot kínáló művelődési intézmények működésének diszfunkcionális következményeit.
A művelődés kutatásakor a művelődés egyfajta funkcionális értelmezéséből indultunk ki, nevezetesen abból, hogy mindenféle emberi tevékenység értelmezhető művelődésként, amely valamilyen formában “kiműveli” a tevékenységet végző embert. Eszerint művelődésnek tartunk minden olyan tevékenységet, amelynek során az egyén mindennapi és tudományos ismereteket, művészeti, erkölcsi és egyéb szellemi értéket, valamint magatartási szabályokat, normákat sajátít el. A kutatásban ezt a koncepciót követtük. A koncepció értelmében megkülönböztettük az elsődleges művelődési tevékenységeket azoktól a tevékenységektől, amelyeknek a művelődés csak járulékos, nem direkt funkciója; továbbá azoktól, amelyeknek ugyan nincs művelődési tartalma, de megtűrik maguk mellett a művelődést, társulnak a tevékenységszerkezetben a művelődési tevékenységekkel; végezetül elhatároltuk az olyan tevékenységektől, amelyek taszítják a művelődést, a tevékenységszerkezetből szinte kizárják a művelődés lehetőségét.
A Római városrész a 25 éves Dunaújvárosban.
fotó: MTI/Horváth Péter
Az empirikus eredmények tanúsága szerint Dunaújvárosban a művelődési színvonal meglehetősen homogén. A társadalmi rétegek művelődési struktúrája más városokban élő, hasonló helyzetű rétegekhez képest kevésbé differenciált. Az alapvetően kiegyenlített művelődési folyamatokon belül viszont az iskolai végzettség, a foglalkozás, a konkrét munka jellege, a szülők társadalmi helyzete, foglalkozása és iskolai végzettsége, valamint a család életmódja differenciáló szerepet játszik. Érdekes tapasztalatunk, hogy a családtagok – következésképpen a feleségek művelődését is – a családi életmód közvetítésével a családfő – férj – foglalkozása és iskolai végzettsége is meghatározza.
A férfiak és a nők művelődési szintjének összehasonlításakor egészen addig nem találtunk szignifikáns összefüggést, amíg a foglalkozás és az iskolai végzettség változóit nem kapcsoltuk be az elemzésbe. Ekkor kiderült, hogy a magasabb szakképzettségű és az iskolázottabb csoportok esetében elenyészőek a nemek közötti művelődésbeli eltérések, az alacsonyabban iskolázottak, a szakképzetlenek és az idős emberek csoportjában pedig nagyobbak. Mindez azt mutatja, hogy a demográfiai különbségek hátterében valójában társadalmi különbségek rejtőznek és megfordítva, korlátozottabb társadalmi helyzetben megnő a demográfiai tényezők jelentősége. A kedvezőtlen társadalmi körülmények ugyanis a nemek viszonyát tradicionálisan szabályozó normáknak és értékeknek is szabad utat engednek.
A társadalmi helyzet művelődést kondicionáló mechanizmusai meghatározott térbeli-társadalmi környezet közvetítésével, illetve e környezet hatásainak kitéve realizálódnak. A lakóhely, a társadalmi és demográfiai helyzet várható következményeit, művelődést befolyásoló folyamatait ökológiai és társadalmi-strukturális összetételénél fogva képes megváltoztatni, módosítani. Dunaújváros ökológiailag és társadalmilag kedvezőbb belső negyedeiben minden társadalmi-foglalkozási és demográfiai csoport az átlaghoz képest sokkal inkább művelődő, illetve a társadalmi rétegek és nemek között kisebbek a különbségek, míg a város külső övezeteiben, amely mind ökológiai, mind társadalmi körülményeit tekintve, kedvezőtlenebb, a társadalmi csoportok alacsonyabban művelődnek és nagyobb a köztük levő különbség.
Dunaújváros /1966
fotó: MTI/Szilágyi Pál
Vizsgálatunk egyik érdekes tanulsága, hogy a lakóhely a szomszédsági kapcsolatok révén is funkcionál. Az új városok emberi kapcsolatairól sokféle hipotézis él, egyesek szerint a városlakók döntően falusi múltja miatt erősek, mások szerint a népesség igen mobil életútja miatt gyengén szervezettek a közvetlen emberi kapcsolatok. A kutatás eredményeiből kiderült, hogy Dunaújvárosban élénk a szomszédsági élet, szinte mindenkit átfogóak a szemtől szembeni, baráti, rokoni kötelékek is. Az általános tapasztalattól eltérően a társadalmi-foglalkozási csoportok emberi kapcsolatai között csak annyi eltérés van, hogy a munkásoknak inkább házbeli szomszédsági, baráti, az értelmiségieknek pedig a környékre, a szélesebb lakóhelyi környezetre is kiterjedő kapcsolataik vannak. A különbség mögött a munkáséletmód zártabb, helyhez kötöttebb, az értelmiségi létforma nyitottabb jellege húzódik meg. A vizsgálat még egy eddig általános érvényűnek tűnő tapasztalatot is megkérdőjelezett, nevezetesen azt, hogy a nőknek több a szomszédsági kötődése, mint a férfiaknak. Dunaújvárosban ugyan nincs jelentős különbség a nemek szomszédsági életében, de a férfiaknak valamivel intenzívebbek a szomszédsági kapcsolataik, mint a nőknek. A férfiak szomszédsági élete kevésbé házbeli, a nőké sokkal inkább az. Feltehetően, mert a nők nagy arányban ipari munkavállalók, másrészt a munka, a háztartás, a gyereknevelés terhei miatt munkaidő után visszaszorulnak a lakás, a ház falai közé. Ezt a magatartást megerősíti az a tradicionális norma, amely szerint “asszonynak otthon a helye”.
Az új iparvárosokkal kapcsolatos előítéletekből, hipotézisekből indultunk ki, és arra a következtetésre jutottunk, hogy a kutatás szerint más városokhoz képest Dunaújváros valóban homogénabb társadalmi környezet. De korántsem annyira, mint sokan vélik, vagy ahogy sokan szeretnék, mert a felszín alatt itt is hatnak a differenciáló folyamatok, a helyi társadalmat strukturáló tényezők, s mindez azért, mert nincs város, amely elkülönülne az össztársadalmi mechanizmusoktól, a társadalomban általában jelen levő folyamatoktól. De olyan sincs, amely nélkülözné a lokális tényezők szabályozó rendjét. Következésképpen a dunaújvárosi nők művelődése, az egész lakosság művelődéséhez hasonlóan: a társadalmi és helyi folyamatok együttes szerveződésének eredménye.
1 Szirmai Viktória-Zelenay Anna közös kutatása; Művelődés Dunaújvárosban. Egy kérdőíves város- és művelődésszociológiai vizsgálat zárótanulmánya. 1980. MSZMP Politikai Főiskola, Budapest.
2 962 embert, köztük 499 nőt kérdeztünk meg. A 2,6%-os minta a 18 éven felüli népesség, kb. 36 600 fő foglalkozás, kor és nem, valamint városrész szerinti összetételét jól reprezentálja.
3 Hegedűs József-Molnár Éva: Salgótarján településszociológiai vizsgálata. BUVATI, Budapest 1977.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
