Zala – 1951. október 21.
Büszkeségünk – Dunapentele
AZ ÚJ VÁROS
Úgy érkezett ide az ember, hogy előbb végigjárta a Duna-partot. Keresett alkalmas hely után, kutatott, mint ősei több mint ezer esztendővel. De az ő látóköre már szélesebb; sokkal messzebb lát, előre, a jövőbe. Azért is, mert vele vannak a jövő küldöttei, a szárba szökkent jövő országának segítő követői, akik hat és fél évvel ennek előtte szuronnyal nyitottak utat a szabadságnak és most műszerrel a kezükben jöttek segíteni a természet ellen hadrakelt magyaroknak. Az ősöket még sodorta a történelem hullámverése és azt hitték legeltetni jönnek erre tájra. Ő, az utód, már maga irányítja, kormányozza a történelmet, mint a kohó hőfokát, az öntvény szilárdságát vagy a Martin-kemencét. Ő már tudja, hogy akkora olvasztókat emel a nagy víz partján, amekkorák egy harmaddal több vasat adnak majd, mint abban a pilanatban az ország valamennyi olvasztója. Ő már látja az új várost, zöld lombjaival, színes virágjaival, új házaival és új, vagy megújult lakóival. Olyan kovács ő aki máris egész ország vasát kovácsolja, a fejében megszülető merész, új hengersorokkal.
Az az ember, aki ezen a földön leltári tárgyként és az igásállatnál is hitványabb állatként élt a föld szétosztásáig, 1950. év tavaszán érkezett ide a fennsíkra. Tarisznya volt az oldalán, az asszony jól megpakolta mindazzal, amit a föld, az ól, az istálló terem a parasztembernek. Ásót kapott. Jól megmarkolta és lábával is segített, hogy nyélig mélyedjen a földbe. Mellette csákányt sújtott a talajba és röpítette szerte a göröngyöket.
Megérkezek az első kőművesek a vakolókanállal, megérkeztek a mélyépítők, a csatornák, alapcsövek, utak, hidak alkotói. Kitűzték az első épületek helyét. Megindult a támadás a természet ellen, amely morcosan és haragosan állt ellen a betörésnek.
Ez a hadsereg az építőipar hatalmas hadserege, amelyben most a magyar földön még soha nem látott építés éveiben úgy sereglenek a nép sűrű rajai, mint valamikor Dózsa kaszásseregében, vagy a kurucok szabadságzászlai alá.
Összesen 27 különböző szakmával foglalkozó állami vállalat vonult fel a város építéséhez. Sorban épültek az első barakkok az építők számára. Tábor keletkezett a Duna partján, olyan tábor, amelynek nagyobb feladat jutott mint a honfoglalók sátortáborának.
A város és a gyár összesen 1100 holdon terül el. Az első kiépítésben 4400 lakás épül a városban. Ez a városkép gyökeresen más, mint a kapitalista város képe. Itt nem lesz kőrengeteg. A házak között nagy füves, virágos kertek, lombos fákkal beárnyékolt parkok terülnek el. Egyetlen ház sem épül össze a másikkal. A város nagy főterén lesz a pártszékház, a városi tanács háza, a gyönyörű rendelőintézet, az ország legkorszerűbb 700 személyes filmszínháza, a kultúrpalota. A főtéren megy keresztül a város főútja, amely – mint már tudjuk – szélesebb a budapesti Sztálin-útnál. Az út közepén lombos fasor vonul végig, két oldalt pedig ötemeletes paloták munkáslakóháza szegélyezik majd.
D. 3. típusú lakóház, amelyben száz egy, illetve kétszobás központi fűtéses fürdőszobás lakás van. Egyike azoknak a korszerű lakóházaknak, amelyek az ötéves terv végére 4500 családot fogadnak be.
Ez az út vezet 60 holdnyi erdősávon, át a gyárig. Mivel ez az út nagyon forgalmas lesz, a Gipromez tervezői egy-egy általános iskolát terveztek a városúton innen és úton túli részében, hogy a gyermekeknek ne kelljen naponta kétszer a forgalmas főúton átkelniök.
Az általános iskola épülete, mely ezer tanuló befogadására alkalmas.
A tervezők térképén nyíl mutatja az északnyugatról délkeletre “uralkodó szélirányt”. Lám a szovjet emberek gondoskodása! Ha délen terülne el a város, a szél nagy részében odahordaná a gyárból piszkot, a füstöt, a gázokat, a rossz szagokat, így ellenben a várost nem fenyegeti ez a veszély.
A szigeten épülnek fel a város vízművei, a dunaföldvári úton pedig a kenyérgyár, ételgyár és a mosóda. A Duna-parton lombos erdős sétányok húzódnak majd, amelyeken a lakók kellemesen tölthetik pihenőjüket, anélkül, hogy messzire kellene menniök. Az új város lakóinak nem lesz tüzelő gondja. Központi fűtéses minden ház, de nem úgy, mint másutt. Az egész várost egyetlen központ fogja fűteni: a gyári erőmű. Ilyen központi fűtés még nem volt Magyarországon.
Az első város Magyarországon, amelyben nem lesznek szegények, nem lesznek koldusok, amelynek nem lesz perifériája.
De most már lássuk, mi történik magában a gyárban, milyen lesz a gyár működése?
Két fontos elkészítő része tesz a gyárnak: a kokszolómű és az ércelőkészítő. Az előbbi a fűtőanyagot szolgáltatja, az utóbbi a vasércet, a gyártás alapanyagát.
A komlói és a pécsi szén útja a kokszoló műbe vezet, még pedig a szénmosóba. A koksz ugyanis nem más, mint minden mellékterméktől, felesleges anyagtól megszabadított szén. Ha a szenet megszabadítjuk a lekötött gázoktól nem égő részeitől, amelyek a kályhában hamu formájában maradnak meg a tüzelés után, biztosítjuk a szén teljes elégését és így nagyobb hőenergiát kapunk. Ezért kell a nagy hőt igénylő vasolvasztáshoz, a kohók fűtéséhez kokszot alkalmazni. A szénmosó kimossa a szénnek azokat a részeit, amelyek nagyobb hamutartalmúak. A mosott szén mennyisége évenként 810 ezer tonna.
Ennyi szén egy családnak pontosan 400 ezer évig volna elég a téli fűtéshez. A koksszal befűthetjük hát a kohókat, amelyeknek izzó melege várja a vasércet.
A kohómű mellett acélmű is épül négy 125 tonnás Martin-kemencével. Ez az acélmű önellátó lesz, azaz csak saját visszatérő ócskavas hulladékára van szüksége. A második ötéves tervben még négy Martin kemence épül.
Rengeteg vízre van szüksége az üzemnek. Állandóan működni kell az olvasztónak. A gyár percenként 250 köbméter vizet igényel, tehát olyan óriáshoz lehet hasonlítani, amely óránként egy-egy Sajót vagy Hernádot hörpint ki a Dunából.
Az épülő szivattyútelep
fotó: Intercisa Múzeum archívuma
Így készül a sztálinvárosi szivattyútelep
Mi történik ezzela rengeteg vízzel, ha elvégezte a feladatát? A terv szerint öntözni fogja a széles környéket és ezzel igen magas színvonalra fejleszti a nem rég még elmaradó puszták mezőgazdaságát.
A mi népünk, az igazi hittel találkozott most, amely hegyeket mozgat meg.
A kommunisták hitével.
A Dunai Vasmű nem külföldről hozott koksszal fogja fűteni kohóit, hanem saját koksszal dolgozik, az első hazai, magyar kohókoksszal, amelyet a Vasmű kokszolóműve fog gyártani.
Ide Pentelére csak magát avasércet és a szenet kell hozni,minden egyéb műveletet, egészen addig, míg vonatra és hajóra rakják a kész hengerelt lemezt, a Vasmű végez el. Az ilyen gyárat “kombinát”-nak nevezik. Hogy csak a főbb üzemeket soroljuk fel: kokszolómű, nagyolvasztó, acélmű, hengermű, erőmű és egysor javítóüzem.
Pentelét bátran lehetne Acélvárosnak nevezni!
A kokszot a komlói és pécsiszénből fogják előállítani. Ez az eljárás körülbelül évi 300 millió forint megtakarítást jelent majd, mert ennyit kellett kiadnunk a külföldi kokszért.
Hogyan kerül a szén a Vasműbe?
Csak a vasút a legjobb szállítási mód Komló és Pentele között.
A zirci papok egykori birodalmát kettősvágányú vasút szeli ketté. Ez a vasút a puszták évszázadok óta elzárt népét is bekapcsolja az ország vérkeringésébe, az ország egyik legfontosabb vasútvonalába.
Nem kis gondot okozott az elektromos áram kérdése. A Vasmű messze esik az országos távvezeték-hálózattól. De éppen középponti helyzete miatt alkalmas arra, hogy betöltse az országos hálózatot, egyik csomópontjának szerepét. Dunapenteléből elektromos centrumot is csinálunk, 120.000 voltos távvezetékek mennek majd Dunapenteléről Budapestre, Sióagárdra, Inotára és Kecskemétre. Ez az utóbbi távvezeték a Duna fölött húzódik, nagy magasságban.
Dunapentele 1951. június 28.
fotó: MTI/Kotnyek Antal
Valamikor a múlt rendszerben a kubikosok olyanok voltak, mint a kivert kutyák. Még a vonatra sem volt pénzük, talicskájukkal gyalogoltak egyik munkahelyről a másikra. Szállásról senki sem gondoskodott számukra, ott teleltek ki a talicska mellett, munkaalkalomra várva a budapesti Teleki-téren vagy a Haller-piacon.
Hogyan él L. Szász Antal kubikos Dunapentelén 1951-ben?
A szoba, amelyben brigádjával lakik, szép, tágas, világos helyiség. Négy nagy ablakon ömlik be a fény. Húsz ágy van a szobában, öt-öt egymás fölött és egymással szemben. Közepén asztal, székek, szekrényük is van, ezenkívül mindenkinek polca. Munka után lezuhanyozzák magukat a fürdőben, szépen felöltöznek és elmennek bevásárolni a népboltba.
Népbolt
Aki akar, az a klubszobába megy olvasni, a másik a barátaival találkozik és sétál egyet a parti erdőkben. A harmadiknak DISz-gyűlése van. A negyediknek táncpróbája. Este nyolc órakor mindnyájan elmennek a moziba, amely a kultúrteremben van. Vannak közöttük, akik röplabdázni sietnek, mások labdarúgóedzésre. Sokat ping-pongoznak, sakkoznak, könyvankétokra járnak. L. Szász Antalnak egy somogy megyei faluban él a családja. Kéthetenként tér haza feleségéhez és kisgyermekéhez. A múltkoriban a kisfia arra kérte, hogy vigyen neki legközelebb egy triciklit. Ígyaztán L. Szász Antal két hét múlva felutazott Budapestre, vett egy szép, piros triciklit 200 forintért és a legközelebbi vonattal hazavitte. Volt is otthon öröm!
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
