Papíripar és Magyar Grafika 1958. május
DUNAI SZALMACELLULÓZGYÁR
Az első ötéves terv javaslatai között, 1949-ben merült fel első ízben az a gondolat, hogy a hazai adottságoknak megfelelően az egyes papírgyárak mellett kisebb kapacitású szalmacellulózgyárakat építsünk. A tervben a Szolnoki Szalmacellulózgyár mellett még egy hasonló nagyságrendű cellulózgyár szerepelt. Amikor az ötéves terv keretszámainak felemelésére került sor, határozta el a papíripar vezetősége, hogy célszerűbb a második kis kapacitású gyár helyett olyan nagy kapacitású cellulózgyárat építeni, amelynél a leggazdaságosabb technológiai módszerek, mint pl. a szulfátlúg teljes regenerálása bevezethető. Ekkor határozták el azt, hogy a legcélszerűbb gyáregység évi 20000 t fehérített szalmacellulóz termelésére legyen alkalmas.
Az Országos Tervhivatal 1951 novemberében határozatot hozott, hogy ki kell dolgozni egy 20000 t/év kapacitású szalmacellulózgyár előtervét, amelyet később 2 papírgéppel és facsiszoló üzemmel kell bővíteni. A gyár beruházási programját 1952 szeptemberében hagyták jóvá, az üzembe helyezés időpontja 1956 volt. A telephely dokumentáció 1952 decemberében készült el és hosszas vita után 1953 decemberében született meg a rakamazi telephelyre vonatkozó határozat.
Ilyen lesz a sztálinvárosi szalmacellulóz-gyár
Épül a sztálinvárosi szalmacellulózgyár
A technológiai tervezés a Német Demokratikus Köztársaság tervező irodájának közreműködésével folyt a Könnyűipari Tervező Irodában.
A járulékos beruházások tervfeladata 1954 novemberében, a gyárüzem tervfeladata 1955 júniusában készült el.
Időközben azonban már a Tisza mellé telepítendő egyéb létesítmények, elsősorban az öntözőművek és a tokaji borvidék megkímélése miatt újabb szempontok merültek fel. 1954 decemberében felmerült a Tisza melletti telepítés megváltoztatásának szükségessége.
A Könnyűipari Tervező Iroda 24 telephely vizsgálata után javaslatot dolgozott ki, melynek alapján 1955 júliusában a gyár telephelyét Sztálinvárosban határozták meg és új beruházási programot adtak ki. Az üzembe helyezés előirányzott időpontja akkor 1958 volt. A sztálinvárosi telephelyre átdolgozott tervfeladat 1956 márciusában készült el és azt a Minisztertanács 1956 szeptember 29-én hagyta jóvá, azzal, hogy az üzembe helyezést 1960-ra írta elő.
A kivitelezés 1956 szeptember 11-én megkezdődött és október 23-ig mintegy 2 millió Ft értékű munka készült el. Az ellenforradalmi események a beruházás folytatását megszakították. 1957-ben csupán állagmegóvási munkák folytak. Ugyanebben az évben már beérkeztek egyes korábban megrendelt gépi berendezések.
A beruházásnak hitelből történő folytatására tárgyalások indultak meg különböző cégekkel annak érdekében, hogy a gyárat az azóta bevezetett legkorszerűbb technológiai berendezésekkel lehessen felszerelni (folyamatos főzés, fehérítés stb.). A folyamatban levő tárgyalások alapján megvan a remény, hogy világviszonylatban is élenjáró üzemet fogunk megépíteni.
Kormányzati szerveink a beruházás folytatását 1958 októberében elrendelték, és most már elhatározták a cellulóz- és papíripar gyors ütemű és nagyvonalú fejlesztését.
A gyár üzembe indításának tervezett időpontja 1961.
1956. szeptember 19. Nagy Józsefné könnyűipari miniszter az első, ünnepélyes
kapavágást végzi a sztálinvárosi szalmacellulózgyár építésénél.
Fotó: MTI/Kovács Ferenc
Első kapavágás a sztálinvárosi szalmacellulóz-gyárnál
Az országos távlati fejlesztési tervben a szalmacellulóz-gyárnak egy 30000 t/év kapacitású írónyomópapírt gyártó papírgéppel való bővítése szerepel.
E papírgépet a Szovjetuniótól kapjuk – a hosszú lejáratú hitelegyezmény keretében – igen kedvező feltételek mellett.
Távolabbi tervek: a cellulózgyár kapacitásának megkétszerezése (esetleg lombos fa feldolgozására), valamint a papírgyárnak egy további nagy teljesítményű papírgéppel való bővítése.
A papírgyár további egységekkel bővíthetően épül, úgy hogy a cellulózgyár termékeit teljesen fel tudja majd dolgozni.
E tervek mielőbbi megvalósulása Sztálinvárost a magyar papíripar új, hatalmas és korszerű bázisává, hazánk egyik legkiemelkedőbb szocialista alkotásává, iparunk büszkeségévé fogja emelni.
A beruházási szervezet a következőképpen alakult: 1953 júliusától a Farostlemez Kísérleti Üzem, majd később a Kalocsai Farostlemezgyár keretén belül egy mérnök foglalkozott a szalmacellulózgyár beruházásának előkészítésével. 1954 októberében alakult meg a Rakamazi Szalmacellulóz Kombinát mint önálló beruházási vállalat, amely 1955 júliusában Sztálinvárosi Szalmacellulózgyárrá, 1957. január 1-től pedig Dunai Szalmacellulózgyárrá alakult át.
1958-ban a vállalat megkapta az összes nagy cellulóz- és papíripari új létesítmények beruházási feladatát.
Összeállította: Gáti Péter
Sztálinvárosi Hírlap 1961. május 23.
Minden érdekelt vállalatnak össze kell fognia, hogy a Szalmacellulózgyár 1963 januárjában megkezdhesse próbaüzemelését
A Dunai Szalmacellulózgyár második ötéves tervünk legnagyobb könnyűipari létesítménye. Már az építkezés méreteiből is látható, hogy hatalmas anyagi erők összpontosulnak ide. Az építési munkák fokozott ütemét pedig az a törekvés diktálja, hogy 1963 július 31 helyett 1962 december 31-én megkezdődhessék a Szalmacellulózgyár próbaüzemelése. A Könnyűipari Minisztérium kollégiuma határozatot hozott ugyanis, hogy népgazdasági érdekből előbbre kell hozni néhány hónappal az üzemindulás határidejét.
Részlet a Szalmacellulózgyár építkezéséről
Mi tette szükségessé és indokolttá ennek a nagyarányú beruházásnak gyorsabb ütemű befejezését?
Pártunk VII. kongresszusa a második ötéves népgazdasági terv idejére célul jelölte meg az iparban az ipari alapanyagok gyártásának növelését. S a cellulóz a papírgyártásnak nélkülözhetetlen alapanyaga. Cellulóztermelésünket 1965-re az 1958 évihez viszonyítva több mint háromszorosára kell növelnünk, s ebben a döntő részt a Dunai Szalmacellulózgyárnak kell vállalnia. Cellulóztermelésünk ilyen arányú növelését hazai nyersanyagbázisra kell építenünk, vagyis a szalma és egyéb magas cellulóztartalmú növények felhasználásával kell biztosítanunk az ország növekvő papírszükségletének kielégítését. A Dunai Szalmacellulózgyár üzembe helyezése lényegében megoldja ezeket a feladatokat.
A Szalmacellulózgyár – mint egy későbbi papíripari kombinát első része – a termelés első lépcsőjében évente 22 ezer tonna cellulózt gyárt. Ez a második lépcsőben megkétszereződik. Ebből az alapanyagból évente 50 ezer tonna papírt gyárthatunk majd, ami egyharmadával növeli jelenlegi papírtermelésünket. De az első lépcsőben termelt cellulóz mennyiség is évente 3 millió dollár értékű import cellulóz megtakarítását teszi lehetővé. A 22 ezer tonna cellulózból, amit az üzem 1963-ban már gyártani fog, annyi papírt állíthatnak elő papírgyáraink, amely 55 millió darab 400 oldalas könyv papírszükségletét fedezni tudja.
A tét tehát nem kevés.
A gyárépítkezés pártszervezetének fontos érve, hogy az 1962 december 31-i határidő után az üzemindulás minden hónapos eltolódása 250 ezer dollárjába kerül népgazdaságunknak. S ez hathatós érvnek bizonyult. Az ÉM 26. számú Építőipari Vállalat dolgozói úgy dolgoztak, hogy ezideig tartani tudták a megállapított határidőket. A megjelölt időben átadták a helyet a szerelőknek a víztisztítónál, szerelésre kész állapotba helyezték a szecskázó üzemet is, amelynek gépei máris folyamatosan érkeznek, s ezekben a napokban kezdik meg beszerelésüket. A többi gyáregységnél ugyancsak üzem szerint folynak a munkák. Jelenleg az építők munkájának kulcskérdése, hogy szerelésre kész állapotba tudják-e helyezni július elsejéig a kazánházat, ahol külföldi szakemberek is bekapcsolódnak majd a szerelési munkákba. Az építők pártszervezetének kezdeményezésére nem véletlenül éppen a kazánház építőbrigádjai indították el április végén a kubai szolidaritási műszakot.
A víztárolómű belső képe
Az építkezés nehezebb része azonban most kezdődik. A szerelési munkák megindulásával egyre több vállalat, üzem kapcsolódik be a Szalmacellulózgyár építésének munkáiba s egy-egy vállalat hibája, pontatlansága hosszabb időre megbéníthatja az építkezést. Ennek apróbb jelei máris láthatók. A Wilhelm Pieck Vagon és Gépgyár nem vállalta határidőre a tartályok szerelését, s ezzel többek között a kazánház átadási határidejét is “elúsztathatja”. Vagy a jelenleg jelentkező 150 ezer forint értékű csőhiány, ami ma még nem veszélyes, később több millió forint értékű munka befejezését akadályozhatja. A Gábor Áron Vasöntöde és Gépgyár – mint szerelési fővállalkozó – nem ismertette még szerelési ütemtervét, ami a munka előkészítése szempontjából feltétlenül fontos lenne.
Így a jó hitelellátás és a feltűnően jó építészeti és gépészeti tervdokumentáció ellátás ellenére is fennállhat annak a veszélye, hogy a gyár építkezésében részvevő egyes vállalatok szervezetlen munkája meghiúsítja az 1963 januári próbaüzemelés időpontját.
A Sztálinvárosi Pártbizottság ezt a jelentkező akadályt igyekszik idejekorán elhárítani. Május 24-re kooperációs értekezletet hívott egybe, amelyre nyolc érdekelt állami és ipari hatóságot hívott meg, és 19 olyan üzemet és vállalatot, amelyek elsősorban érintettek a Szalmacellulózgyár építésében. Ezen az értekezleten a vitás, vagy vitásnak vélt munkákat is összehangolják, és olyan szocialista szerződést kötnek, amelyben a népgazdaság érdekeit helyezik első helyre a szűkebb üzemi, illetve vállalati érdekekkel szemben.
A Dunai Szalmacellulózgyár felépítése kereken 660 millió forintjába kerül népgazdaságunknak. Ezen belül 254 millió forint értékben vásároljuk külföldről a gyár gépeit és berendezéseit. A gyárépítkezés minden részvevőjének, az érintett üzemek kollektíváinak és az egyes dolgozóknak is elsődleges érdeke, hogy a gyár építésébe fektetett összegek minél előbb megtérüljenek. A devizahozamból 7 év alatt térül meg a gyárépítésbe fektetett összeg. Nem mindegy tehát, hogy a próbaüzemelést akárcsak egy hónappal is később vagy előbb tudják megkezdeni a Dunai Szalmacellulózgyárban.
N. J.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
