Ötlet – 1983. július 21.

“A mindent elborító füstből jöttünk rá,hogy nagy baj van”

Acélszőnyeg a bejárat előtt

A Dunai Vasmű 9 milliárdért épített két konvertere 1981-ben és 1982-ben állt munkába. A hatalmas olvasztótégelyek egyenként 2250 tonna acélt termeltek naponta, s a gyár vezetői joggal bíztak abban, hogy a tavalyi 400 milliós veszteséget ebben az évben legalább nullszaldós egyenlegig tornázzák fel. A remény június 30-án szinte percek alatt olvadt semmivé 120 tonna folyékony acél és salak forróságától.

A konverterüzem távolról a szokott képet mutatja, csak a kémény füstje hiányzik azoknak, akik nap mint nap megfordulnak erre. Az épülethez közeledve kábeldobok sokasága jelzi, hogy valami nincs rendjén, a bejárat előtt darabokra szakadt vezetékek embermagasságú kupacait kerülgetik az ebédről visszatérők.
A gyárváros túlfeléről elnyújtott szirénabőgés adja tudtul, hogy a martinban csapolnak. Itt folytatódik a napok óta tartó elkeserítő és egyhangú munka. Kohászok, olvasztárok, karbantartók, szerelők, itteniek és önként jött idegenek tisztítják az ujjnyi vastag kormot, port, húzzák a használhatatlanná olvadt kábeleket, lajstromozzák a laikus számára helyrehozhatatlannak tűnő kárt.

Kustor József termelésvezető és Kada István olvasztár: “A szivattyúházhoz szaladtunk megnézni, nincs-e ott valaki…”

Kustor József műszakos termelésvezető csütörtökön délután állt munkába összeszokott csapatával. Rendes ütemben ment minden, két adagot lecsapoltak, a harmadik próbavételéhez készültek.
– A munka úgy kezdődik, hogy 30 tonna hulladékvasat beöntünk a “rakétával”, és ehhez az üstből 110 tonna nyersvasat töltünk. Egy vízhűtéses lándzsán keresztül oxigént juttatunk a konverterbe. Amikor ezt befújják, kiemeljük a lándzsát, és a konvertert próbavételi helyzetbe kell hogy billentsük – magyarázza egy vizsgázó diák alaposságával, s nagy lélegzettel folytatja azzal, amire nem lehet sem tankönyvekből, sem évek gyakorlatából felkészülni. – Ennél a műveletnél történt valami hiba… Másodpercek alatt szétfolyt az acél. Mi itt a felső térben a “pódiumon” voltunk. A meleget először nem is érzékeltük, a zajból és a mindent elborító füstből jöttünk rá, hogy nagy baj van. Aki itt volt, a keringető szivattyúházához szaladt megnézni, hogy nincs-e ott valaki, aztán már nem volt maradásunk az olvadó kábelek szagától és a rettenetes füsttől.
A felső térben fehér fényű égők világítják meg az elektromos berendezések szekrényeit, az amorf kupacokba olvadt, valamikor sokat tudó műszereket. Az első soron, a még menthető kapcsolótáblák újrahuzalozása folyik, távolabb vékony csőből sivítva tör elő a forró gőz. Mielőtt a szerelők átvizsgálnák a berendezéseket, ezzel tisztítanak meg mindent az egyenletes fekete koromrétegtől. A pódiumon minden változatlan, a konverter hatalmas hengere kifordulva, mozdulatlanul lóg az üzemcsarnok romjai felett.

Forró gőz a korom ellen

Bozsik Imre, a Vasmű vezérigazgató helyettese a sokadik egyeztető értekezlet után:
– Az I-es konverter helyreállítása folyik most; itt a szekrényrendszer 30, a kábelek 90 százaléka sérült meg. A II-es konverter teljes villamos berendezése, tirisztoros kapcsolórendszere elégett.
– Mi okozta a balesetet?
– Ezt a folyamatban levő rendőrségi, szakértői vizsgálat deríti majd ki. Műszaki vagy kezelői hiba történt – még nem tudjuk. A konverter működését automatika irányítja, de ember vezérli.
– Mekkora a kár?
– Ne várjon pontos adatot, hiszen az eltelt néhány nap épp csak arra volt elég, hogy legalább megközelíthető legyen a terep a helyreállításban résztvevők számára. Csak annyit tudunk, hogy milliós nagyságrendről van szó.
– Mit tehetnek ilyen helyzetben?
– Szeretnénk minél előbb üzembe állítani az I-es konvertert. Normális körülmények között is itt volt az ideje a cserének: egy konverter 600-700 öntést bír el, utána javítani kell a falazatát. Addig is, míg elindulhat, a martinkemencék veszik át a termelést.
– Képesek átvenni?
– A konverterek és a martinkemencék teljes napi termelése 3600 tonna volt eddig. Most azt szeretnénk elérni, hogy a kiesés ne legyen több 500-800 tonnánál naponta. Erre a hónapra 35-40 ezer tonna elmaradt acélmenynyiséggel kell számolnunk.

Népszabadság – 1983. július 7. Megkezdődött a helyreállítás Szűkszavú MTI-s közleményben adtuk hírül a múlt hét végén, hogy súlyos üzemzavar keletkezett a Dunai Vasmű II. számú konverterberendezésénél. Azonnal érdeklődtünk a vállalat vezetőitől, akik nyíltan elmondták: ahhoz, hogy részletesebben tudjanak számot adni a történtekről, valamint a helyreállítási munkákról, néhány nap türelemre van szükségük. Ezért csupán tegnap délelőtt látogattunk el a színhelyre. És elfolyt száztíz tonna acél Mi is történt az alig egy éve felavatott, több milliárd forint értékű, korszerű acélgyártó berendezéssel? Június 30-án, este 7 órakor a szokásos módon az acél minőségét ellenőrző próbavételhez készülődtek a II-es konverter kezelői. Ehhez egy bizonyos szintig meg kell dönteni a hatalmas, tartályt. Ám aznap a konverterennél jobban túlbillent, és 120 tonna acél és tíz tonna salak kifolyt. Hogy mindez emberi figyelmetlenségből vagy technológiai hibából következett-e be, azt a rendőrség – szakértők bevonásával – vizsgálja. A kiömlött és megdermedt acél a konvertercsarnok előtt. Az izzó anyag döbbenetes pusztítást végzett. Az acél elöntötte a konverteralatti kocsipályát, és kifolyt az épület elé is. Meggyújtotta a tíz kilovoltos transzformátort, ennek egységeit és a kábelrendszert. A tűz továbbterjedt a kapcsolótérbe, ahol bonyolult szabályozók, kapcsolórendszerek égtek el. Súlyosan megsérültek az I-es konverter hasonló berendezései is. Mintegy negyven kilométer kábel ment tönkre, és jelentős károk keletkeztek az épületben is. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a néhány fős kezelőszemélyzet nem sérült meg. Pöstényi Balázs főmérnök, a helyreállítási munkák vezetője: – A riasztásra hét óra után néhány perccel értem a konverterépület elé, ekkor már nagy ütemben folyt az oltás. A tűzoltók – a mieinkkel együtt – 11 óra 20 percre fékezték meg a lángokat. De a kábelégés miatt olyan mérges gázokkal volt teli a levegő, hogy nehezen lehetett megközelíteni a konvertert. Elsőként azt néztük, miként akadályozhatjuk meg, hogy az acélgyártást megelőző technológiai fázisokra is átterjedjen a baj. Ehhez, többek között, az kellett, hogy a keverőberendezést felszabadítsuk, azaz meggátoljuk, hogy “belefagyjon” az izzó vas, amit hajnali öt órára elértünk. Ezután kezdtünk hozzá a helyreállítási munkák megtervezéséhez. A nagycsarnokban a konverter még a megbillent állapotában látható. Az épület elől nagyjából eltakarították a megdermedt acélt, és a kábelalagútból, valamint a nyolc méter magas pódiumszintről már szapora munkazaj hallatszik, magyar, orosz és lengyel szavak keverednek, miközben bontják a betont, tisztogatják a kábeleket, szerelik a berendezéseket. – Nem maradtunk magunkra a bajban! – mutatja kísérőnk. – Azonnal felajánlották segítségüket a konverter beruházásában részt vett vállalatok – így például a VILATI vagy a VIV -, de küldtek szakembereket az ózdi és a diósgyőri testvérvállalatok is. Szombatra megérkeztek a szovjet kereskedelmi kirendeltség munkatársai is, a berendezést ugyanis szovjet cégek szállították. A Dunai Vasműből eddig 1200-an vállalták, hogy túlmunkával, társadalmi felajánlásban részt vesznek a helyreállításban. A munka szervezetten, gyors tempóban, három műszakban halad. Már dolgoznak az elektromos kapcsolórendszer helyreállításán.  – Mikor lesz ismét üzemképes a két acélgyártó berendezés? – Az I-es konvertert, reméljük, július végére üzembe helyezzük, de a II-est csupán három hónap múlva, miután a szovjet partnerektől megkaptuk a leégett berendezések pótlását. A kár tetemes, de hogy pontosan mennyi, azzal indokolt megvárni a hivatalos szakvéleményt. Ezt a jövő hétre ígérik. Ám, hogy mindez mekkora termeléskiesést jelent a Dunai Vasműnek, és a keresett hengerelt áruk révén az egész népgazdaságnak, arról Bozsik Imre műszaki vezérigazgatóhelyettes szólt: – A konverterek üzemzavara miatt vissza kell fognunk a nyersvasgyártó kohók termelését, és az acélgyártást – lehetőség szerint – minél nagyobb arányban átvinni a martinkemencékbe. Itt most csupán két kemence működik, de a Kohászati Gyárépítő Vállalat vállalta, hogy gyorsított ütemben befejezi a felújítást, így egy héten belül már mind a négy kemencénk üzemelni fog. Addig a termeléskiesés igen jelentős, naponta mintegy 1700-2000 tonna, ami több mint fele a kapacitásunknak. Ezután a hónap végéig, az I-es konverter munkába állításáig, már napi 500-700 tonna acélra tudjuk mérsékelni a kiesésünket. – Mindez kihat a hengerművek teljesítésére is? – Hengerdéink hiánya mérsékeltebb lesz, mint az acélgyártásé, mert volt készletünk, amit most feldolgozunk, és az LKM is fölajánlotta, hogy a Lőrinci Hengerműbe Diósgyőrben gyártott bugát szállít. – Mennyire sújthatja mindez a felhasználókat? – A nagy lemezfelhasználók – így például az Ikarus, a Ganz-Mávag, a Hajdúsági Iparművek, az MHD és még jó néhány nagyvállalat – igényeit az export kárára is előresoroljuk. Ezenkívül fölkértük az illetékes szovjet külkereskedelmi vállalatot, hogy az átmenet időszakában – előszállításként – adjon több bugát és acéltekercset. Ami Dunaújvárosban történt, igen súlyos baleset, a legnagyobb a Dunai Vasmű eddigi történetében. A tanulságokat – a hasonló hibák elkerüléséért – mindenképpen, le kell vonni. Ám tudni kell azt is, hogy a Dunai Vasmű tavaly nehéz gazdasági helyzetbe került, ám veszteségeit az idén belső intézkedésekkel már mérsékelte. Most lelassulhat ez a folyamat. Ám a nagyvállalat ereje mindenkor az összefogásban, a hatalmas üzem dolgozóinak önzetlen vállalásaiban volt. S az elmúlt hét eseményei azt tanúsítják: erre most is képesek. Bossányi Katalin BALOGH P. LÁSZLÓ FELVÉTELEI

.

Néhány hete a textilgyári asszonyok egy ország nyilvánossága előtt siratták el porig égett gyárukat. Dunaújvárosban órák maradtak csak az éjszakából, hogy az emberek úrrá legyenek megdöbbenésükön és reménykedjenek, hogy a feketén gomolygó füst mögött a tűzoltóknak sikerül elhárítaniuk a legnagyobb bajt.
Amikor éjjel itt voltunk, azt hittük, hogy a kábelek olvadtak meg, mert látni semmit nem lehetett. Reggel sápadtunk csak el, amikor kiderült, hogy az egész vezérlőberendezés kiégett – mondja a helyettes vezérigazgató, s bár néhány perce még meggyőzően érvelt, hogy tökéletes biztonsági berendezése egy kohónak éppúgy nem lehet, mint ahogy az autót sem védhetik meg minden esetben a fára csavarodás ellen, kicsit elcsendesedve fejezi be a beszélgetést.
– Állandóan ezen az eseten gondolkodom. Felépítettük az ország egyik legkorszerűbb üzemét, itt volt a lehetőség, hogy növeljük a tőkés exportot, amire dotációt kaphattunk volna, mert most nincs miből bérfejlesztést tervezni. Hát ez most elfelejtődik egy időre… Nem tudom, hogy elkerülhetetlen volt-e, ami történt?
A Dunai Vasműben most még csak feltételes módban tervezik a jövőt. A vezetők, a munkások energiáját a jelen köti le. A kohászok jó része a martinkemencékhez került, hogy “visszatanuljanak” az acélgyártás korábbi menetébe, mások a károk elhárításán dolgoznak. Velük együtt az első naptól itt vannak az ország társvállalataitól érkezett kollégák, sorra ajánlkoznak tervező, kivitelező vállalatok, intézmények. Saját embereik közül eddig ezren jelentkeztek, hogy a napi munka után részt vegyenek a helyreállításban. Szinte órákon belül érkezett segítség a Szovjetunióból, ahol a konverterüzem elektromos berendezései készültek.
Ez azonban sajnos nem feledteti azt a kérdést, hogy milyen módon és milyen mértékben gyűrűzik majd tovább a dunaújvárosi tűz hatása. Az itt öntött acél vevői, a legnagyobb exportvállalatok, mint például a Jászberényi Hűtőgépgyár, az Ikarus, a Hajdúsági Iparművek, a Ferroglobus és a többiek. Átszervezéssel, előrelátó tervezéssel enyhíthetők ugyan a nehézségek, de az elveszett és meg nem termelt acél tízezer tonnáit ezzel nem pótolhatják.

 
Acélszőnyeg a bejárat előtt

Az 1400 fokos láva nemcsak az üzem épületében és berendezéseiben tett kárt; a feszültségkimaradás, kábeltűz “megbolondította” az egész technológiai folyamatot, félő volt, hogy az üstökbe, keverőbe dermedő érc csak növeli az amúgy is tetemes kárt.
Az üzemcsarnok túlsó fele viszonylag békés képet mutat. Finom por töri meg a napsugarakat, szemet nyugtató pasztellszínekben magasodnak a belső állványok, tartószerkezetek. Az emeletről időnként felvillanó “torkolattűzre” látni. Amikor a baleset történt, a keverőben 800 tonna nyersvas “fortyogott”, amely egy életre használhatatlanná tette volna a hatalmas tartályt, ha lehűl. A helyreállítás első lépéseként itt biztosították a termelés feltételeit. A kora délutáni órákban befejezik a csapolást, s a nyersvas a martinkemencékhez kerül további feldolgozásra.

SZENES ÉVA

Lapzártakor a baleset okait felderítő vizsgálat még nem fejeződött be. Ami azonban már kiderült, hogy a keletkezett kár mintegy 40 millió forint. Az I-es konverter üzembeállítására július utolsó vagy augusztus első napjaiban kerülhet sor.

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.