Szabad Ifjúság – 1951. június 15.
A tábor készen áll
Tágas, tiszta sátrak várják a fiatalok százait, akik vasárnap utaznak Dunapentelére, hogy lelkes, jó munkával meggyorsítsák első szocialista városunk felépítését.
Képünkön az Olajos-brigád ifjúmunkásai a sátorváros utolsó cövekeit verik a földbe.
Ilyen élményben gazdag, csodálatos nyár talán még sohasem állt nálunk a tanuló fiatalok előtt, mint ez az idei. Néhány nap, azután kezükbe kapják a bizonyítványt, egész évi munkájuk elismerését. S a legjobbak már indulnak is. Viszi őket a hajó, oda, ahol az új város épül.
Városépítők lesznek. Akár a dicső példakép, a Komszomol fiataljai. A szovjet, fiatalok erejével már a második ifjú város nő ki a földből. S akik ma nálunk a Duna-menti város építésére indulnak, azoknak a szeme előtt az Amur-parti város lebeg. Meg az új város a Volga-parton, ahol a kujbisevi erőmű zsilipjei és gátjai szolgálják a kommunizmust építő szovjet embert. “Tegnap lent jártam a Dunai Vasműnél – írja a Vörösmarty-gimnázium faliújságjára Horváth János I. B. osztályú tanuló. – Engem is, mint mindenkit, szinte elragadott a szocialista építésnek az a nagyszerű lendülete, ritmusa, amit itt tapasztaltam. Már egész utcasorok épültek fel öt-hatemeletes házakból, s ezekben azok fognak lakni, akik felépítik az új várost.”
Ezekután természetes, hogy a gimnázium diákjai érdeklődéssel állják körül a faliújságot, s izgatottan figyelnek minden szóra, amit lent járt társaik elbeszélnek. Hiszen ők küldték le vasárnap a Dunai Vasműhöz a DISZ-szervezet négy tagját: nézzenek körül az építkezésen, s jól tartsák nyitva szemüket, hogy mindent el tudjanak mondani, amit ott láttak. A négy ifjú küldött: Horváth János, Kassai András, Kovács László és Palotás Péter becsülettel meg is feleltek a reájuk bízott feladatnak. Visszaérkezésük után elmondták mindenkinek, milyennek látták az épülő várost. Beszéltek arról is, milyen szeretettel várják az ifjúmunkások és az építkezés dolgozói a tanuló fiatalokat. Mennyi gonddal készítik elő a sátorvárost részükre, ahol kétheti munkájuk idején lakni fognak.
S beszéltek arról is, hogy a Dunai Vasműnél nem semmittevésre, hanem kemény munkára várják a fiatal erőket. Ettől sem ijedt meg senki. Sőt, a jelentkezők száma még magasabb lett, mint az első osztálygyűlések idején volt. Várnai elvtárs, DISZ-titkár és a vezetőség alig győzték a munkát. A jelentkezők közül a legjobbakat választották ki. Olyanokat, akik méltón fogják képviselni az iskola DISZ-szervezetét a Dunai Vasműnél. Mert akárki nem mehet oda. Akinek rossz a tanulmányi eredménye, vagy a magatartása, a tanárokhoz, a DISZ-hez való viszonya, mint Tóth Györgynek a II. osztályban, vagy Papp Mártonnak az I. osztályban, az nem kap DISZ megbízólevelet a Dunai Vasmű építésére.
Megbízólevél 1951-ből /forrás: József Attila Könyvtár
Majd, ha megjavítják iskolai munkájukat, jövőre rájuk is sor kerülhet, ők is érezhetik azt a kitüntetést, amelyet az új város felépítőjének lenni jelent.
A megbeszélések eredménye az lett, hogy két brigád 44 taggal máris megalakult. Az egyik a “Komszomol”-brigád, a másikat “Oleg Kosevoj” brigádnak nevezték el. S a két brigád már itthon versengésbe kezdett. Megmutatják, hogy ki a legény a gáton! Hiszen soraikban az iskola legjobb tanulói vannak. Olyanok mint Volner Tibora III. A-ból, vagy Feledi Zsolt az I. A-ból, a negyedikesek közül Gecsó Ervin, Somló Péter, Ottohál Imre.
Első nap a sátortáborban
Ezer budapesti fiatal, az önkéntes munkára jelentkezett középiskolai tanulók első csoportja megérkezett Dunapentelére. A boldog fiúkat és lányokat vízzel, zuhanyozókkal, villanyvilágítással és hangoshíradóval ellátott, jól felszerelt sátortábor fogadta. Képünkön a József Attila gimnázium III. b osztályának tanulói a feldíszített sátorban. Reggel, munkakezdés előtt olvasnak, levelet írnak szüleiknek, tanulótársaiknak – a Dunai Vasműnél eltöltött felejthetetlen élményeikről.
A negyedikesek csak a második csoporttal mennek, ők huszonöten alkotják majd a Vörösmarty-brigádot. De addig még egy nehéz próba hátra van, a szóbeli érettségi. S a vizsga után őket is várja a Vasmű, az épülő házak, gyáróriások…
Vörösmarty, a költő, ha most élne, bizonyára nagy boldogsággal tapasztalná, hogy szeretett hazájába beköszöntőit a “jobb kor”, amelynek egy életen át ő is hű harcosa volt. S azt is örömmel látná, hogy ennek az új világnak az építésére, az ifjú harcosok egyik kis csapata az ő nevével indul harcba.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
