Már új acél készül a Sztálin Vasműben

Délmagyarország – 1952. június 5.

MÁR ÚJ ACÉL KÉSZÜL A SZTÁLIN VASMŰBEN

A kis tolató mozdony szuszogva gyürkőzik a nehéz vagonoknak. Nekilendülnek a kocsik és a hosszú szerelvény lassan begurul a Sztálin Vasmű fedett rakodójába. Óriási betonkádak ásítoznak a sín mellett és a megnyitott vagonajtókon csak úgy zúdul ki a sok ócskavas, öntvénytöredék a rekeszekbe.

– Három-négy héttel ezelőtt

– meséli Novoszád Gyula elvtárs, az öntöde párttitkára – bizony nagy hiány volt nyersanyagban. Rádión kértük a falvak, városok dolgozóit, hogy küldjenek minél több vasat és öntvényt, mert tervünket csak így teljesíthetjük maradéktalanul.

DISZ felhívása – Szabad Ifjúság – 1952. április 27.

GYŰJTSD A VASAT ÉS A FÉMET
EZZEL IS A BÉKÉT VÉDED.

A falvak, városok népe, fiatalok és öregek egyaránt megszívlelték a sztálinvárosiak kérését. Megindult a Fémgyűjtő Hónap és napról-napra több vas- és fémhulladék gyűlt össze az országban. Munkához láttak az úttörők, a DISZ-fiatalok, lelkes dolgozók kutatták végig a gyárak épületeit, a falusiak még a környék erdejét is felkeresték és egyre nőtt az összegyűjtött hulladék mennyisége.

. FÉMGYŰJTŐK DALA Koreában szétzúznak minden szépet az USA gyilkos harci-gépei, de nálunk béke fűti át a népet, minden tettünk a jövőt hirdeti. Nekik halál a fém, – nekünk az élet – előre, elvtárs, gyűjtsd, csak gyűjtsd a fémet! Nálunk nem bomba, – kohók lángja éget és hirdeti a felkelő napot, úgy csillognak az új tüzek felétek, mint nyári égen tűző csillagok. Kohó kell! – fémből épül itt az élet – előre, elvtárs, gyűjtsd, csak gyűjtsd a fémet! Gyárak, iskolák, lakások falában jó fémgerendák állnak sorfalat, hogy a lenini építés korában jövő korokba elmutassanak. Lám – sok-sok fémből épül itt az élet – előre, elvtárs, gyűjtsd, csak gyűjtsd a fémet! Amerre nézel, fémet látsz ezerszám: csillogó fém a gyár ölén a gép, az építő kezében fém a szerszám és fém a traktor, kombájn s az ekék. Acélalapra épül itt az élet – előre, elvtárs, gyűjtsd, csak gyűjtsd a fémet! A felhők között kék gépmadár szárnyal, autó száguld országutak kövén, folyóinkon hajóraj kűzd az árral, szárnyrakap bennük – mint a fény – a fém. Fém kell – hogy egyre táguljon az élet – előre, elvtárs, gyűjtsd, csak gyűjtsd a fémet! Távol-Keleten szűköl már a megvert tőkés – s körmét felénk meresztgeti, kemény fémből kovácsoljuk a fegyvert – méltó fogadtatás jusson neki! Gyűjts fémet, hazád védő fegyverének – előre, elvtárs, gyűjtsd, csak gyűjtsd a fémet! Koreában szétzúznak minden szépet az USA gyilkos harci gépei, de nálunk béke fűti át a népet, minden tettünk a jövőt hirdeti. Nékik halál a fém, – nékünk az élet – előre, elvtárs, gyűjtsd, csak gyűjtsd a fémet! GURSZKY ISTVÁN Megjelent: Szabad Ifjúság – 1952. május 8.

Azután elérkezett a nap, amikor a Fémgyűjtő Hónap első vagonja befutott Sztálinvárosba.

“Ezt Csongrád megye küldte,

az Vas megyéből érkezett, most jött a debreceniek küldeménye. Pécs is küld már ócskavasat…” mondogatták egymásnak az öntöde dolgozók.
És a nehézségek egycsapásra megoldódtak. Vidámabban ment a munka, jobb kedvvel dolgoztak az öntők, mert tudták, hogy a falvak, városok dolgozói nem feledkeztek meg az új gyárról és napról-napra több vagon gurult be a vasmű rakodójára.

A tárolókból a mázsára került az ócskavas, ahol Szalai Sándor elvtárs hat mázsás adagokra osztotta az öntvénytöredékeket és azután a Császár-brigád vette “kezelésbe” az anyagot. Óriási edényekbe rakták és már emelte is a daru az edényt a kúpoló kemencébe. A törött patkók, rozsdás öntvények, kocsiráfok és kályhalapok pillanatok alatt olvadtak szét a forróságban és nemsokára már új öntvény lett a hulladékból.
A terem másik részében az

új elektro kemence dolgozik.

Egymás mellett sorakoznak a formák és a daru már a több mázsás üstöt is a kifolyó alá emelte. Fodor Sándor öntésvezető megadja a jelt és és megindul az öntés…
Az arcokon megilletődöttség látszik, amikor Kovács Ferenc megnyitja a csapot és a másfélezer fokra hevített acél izzó sugárban csobog az üstbe.
– Van valami megható ebben – magyarázza egy idősebb öntő – mert minden öntésnél a születés, az alkotás jut eszünkbe. Új anyag születik kezünk alatt és nemsokára már látjuk is munkánk eredményét.
Közben már színültig telt a hatalmas üst és az óriási hőt árasztó három tonnányi acélt pehelykönnyen emeli fel ismét a mozgó daru. Az üst megindul az első forma felé és már ömlik is a homokformába a lávafolyam. Az öntök figyelmes arccal nézik és amikor színültig telt a forma, már be is zárul az üst csapja. Egy kiló acél sem mehet veszendőbe!

A nagykohótól a családi tűzhelyig

A formába öntött acél

még kékes lángot lövel, amikor már a következő forma felett lebeg az öntőüst. Azután a harmadik, negyedik, ötödik következik, míg teljesen ki nem ürül.
Még be sem fejeződik az öntés, mikor megindul a kemence tisztítása.
– Fél óra múlva már új anyaggal rakjuk tele a kemencét – magyarázza Fodor Sándor elvtárs – mert már van nyersanyag bőven. Küldenek a falvak és városok dolgozói eleget az üzembe!
– … és reméljük, hogy a jövőben még többet küldenek – teszi hozzá Novoszád Gyula elvtárs -, mert tervünket tovább akarjuk fokozni és egyre több új gépet és acélt akarunk készíteni.

Szabad Ifjúság – 1952. május 30.

A vas- és fémhulladék újra visszakerül a városokba, a falvakba. De most már új formába, traktorok, gépek alakjában, melyeket a falvak és városok gyűjtésének eredményéből gyártottak a Sztálin Vasmű, a Rákosi Mátyás Művek és a Diósgyőri Nagykohó dolgozói.

Molnár Miklós

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.