Dallam Klub 2400 – Bozár Anita-Czimmermann Kitti


Bozár Anita és Czimmermann Kitti

Talán kevesebben tudják, hogy Bozár Anita Czimmermann Kitti édesanyja és egyben dalszövegírója is. Csodálatos dalszövegek, még csodálatosabb énekhanggal párosítva, így garantált, hogy igazi remekművek készülnek, reméljük egyre nagyobb közönség számára. Bozár Anita idén tavasszal jelentkezett a Dalszövegírók versenyére, melynek a lényege, hogy egy már meglévő zenei alapra kellett megalkotni a saját dalszöveget. A zenei alapot Dés László készítette, az egyik pályaművet pedig Bozár Anita írta, és mindez Kitti előadásával, hangjával lett teljes, tökéletes zenemű. Ez az alkalmi “trió” azt hiszem felejthetetlen élmény lehetett minden résztvevő számára. A versenyt más nyerte meg, de az elkészült pályamunka szerencsére velünk maradt, fogadjátok sok szeretettel az Énekelj! című dalt.

Énekelj!

zene: Dés László
szöveg: Bozár Anita
ének: Czimmermann Kitti

Köszünjük, eredménytől függetlenül is gratulálunk, és dalokban, dalszövegekben gazdag új évet kívánunk! 

Még több friss információ, érdekesség:

 Czimmermann Kitti oldala

Dunaujvaros