Uj Világ – 1956. október 18.

Sztálintalanítás

Sztálin út /1956
fotó: Fortepan/UVATERV

Ha már levettük – bár nem külső utasításra, csak szívünk belső parancsára – képeit a falakról, merjünk most már tovább lépni. Nem volt-e furcsa, hogy október 6-án, amikor a vértanúkat helyeztük örök nyugalomra, este láthatatlan kezek fényszórókkal világították ki a Sztálin-szobrot? De az ő nevét viseli Dunapentele, az Andrássy út, a ceglédi Nagy Sztálin és a zalaegerszegi Dicsőség Sztálinnak tsz stb. stb. A Szovjetunióban tettek már egyet s mást: a moszkvai Sztálin Autógyárból Lihacsov Gyár lett, a rengeteg Sztálin kolhoz egymásután változtatja meg nevét Rosszija-ra, Ukrajnára stb., a Sztálin Békedíjat Leninről nevezték el. Ugyanakkor örömmel olvastunk egyik napilapunkban arról, hogy egészségügyi küldöttségünk Várnából tért haza, s nem Sztálinból. Arról is hallottunk, hogy az ősi lengyel városból, Katowice-ből ismét Katowice lesz s többé nem Stalinogrod. Miért nem lehet Dunapenteléből ismét Dunapentele vagy – mondjuk – Békeváros?

(S. Gy.)

Viharsarok – 1956. október 21.

Új névadás következik…

A sztálinvárosi tanács feliratot intézett a Minisztertanácshoz, hogy a lakosság kérésének megfelelően a város nevét változtassa meg.
A város építői, akik nem is régen még e névvel emeltek városrészeket, gyáróriásokat, mekkora változáson mentek keresztül, hogy megtagadják azt, akinek egykor az “apánk” megszólítás is kijárt. Azt, aki hamarabb kapott városnevet Magyarországon, mint bármelyik magyar szabadsághős. A bizalommal lám nem lehet visszaélő. A csalódás váddá változtatta az egykori vakhitet, az erőszakolt dicsőséget pedig porrá zúzta. És a tanácsülés meghozta az ítéletet is.
Most új névadás következik. A legilletékesebbek, a sztálinvárosiak a Minisztertanácsra bízzák a keresztapaságot. Pedig a történelem alkotója joggal vár el anynyit, hogy híres városát, amelyet vérével-verejtékével emelt, amelyet megkoplalt, megrongyoskodott, maga nevezze el. De minek is nevezze? Hagyja meg talán Pentelének? Sokak keserű szájízű kiábrándultsága valóban ezt diktálná. De a jogos nemzeti büszkeség szembeszáll ezzel a nézettel. Ha Sztálin nevét viselhette napjainkig ez a város, sokkal inkább viselhetné a magyar történelem valamely nagy alakjáét is, hiszen Kossuth, Rákóczi, Mátyás király harca méltán megérdemelne egy-egy magyar városnevet. Nem nehéz nevet találni akkor, amikor Petőfiről, Adyról, József Attiláról még csak utcákat neveztünk el. Nem is beszélve Dózsáról, Hunyadi Jánosról, Budai Nagy Antalról és a sok-sok szabadsághősről. Lám a buzgároknak évek óta van Dimitrovgrádjuk, Koralovgrádjuk, a cseheknek Gottwaldóvójuk, hamarább mint nálunk, vagy akár náluk Sztálinváros.
A magyar nép szívében, persze városnév nélkül is ott él nagyjainak emléke. Hiszen nincs olyan valamire való hely az országban, ahol közadakozásból ne emeltek volna Kossuth-szobrot. A legtöbb falusi házban is ott van az apáról fiúra öröklődő Petőfi kötet. Népünk naponta emlegeti: “Meghalt Mátyás király, oda az igazság”. De szobrok, rongyossá olvasott könyvlapok maholnap félévezredes szólásmondások helyett miért ne őriznénk nagyjaink emlékét egy-egy városnévvel is? Miért ne hívhatnánk az egykori Dunapentelét Kossuthvárosnak, hiszen ő tanított arra is, hogy ipar nélkül félkarú óriás a nemzet. Miért ne nevezhetnénk el róla ezt a várost, amikor az ő neve mögé a nép rakta oda a soha el nem kopó “apánk” megszólítást.

– vmi –