Figyelő -1972. június 14.
GYÁRVÁROS A DUNA PARTJÁN
Harmincháromezer ember munkahelye, negyvenhatezer ember otthona, termelését tekintve az ország harmadik legnagyobb városa – ez Dunaújváros 1972-ben. (Lélekszám szerint csak a tizenhetedik, de a felhalmozott termelőeszközök bruttó értéke szerint Budapest és Miskolc mögött a harmadik.)
Ez a kettősség a város újszerűségének bizonyítéka, minden örömének és gondjának forrása. Nincs még egy olyan magyar város, ahol az egy lakosra jutó termelőeszközök értéke ilyen magas volna, más szóval, ahol ilyen fejlett és ilyen gazdag technika áll az ember szolgálatában. A termelőeszközöknek ez a gazdagsága érthetően magas igényeket támaszt az emberrel szemben. A magas igényeknek -megfelelő ember pedig joggal igényli környezetének, lakóhelyének korszerűségét.
Másfél kilométer
Valójában tehát a termelőeszközök fejlettsége indokolja a Duna jobb partján épült gyárváros létét, az általánosnál jobb kommunális ellátottságát, infrastruktúrájának fejlettségét. És ez határozza meg további fejlődésének ütemét, irányát is. A huszonkétéves városnak lépést kell tartania azzal a fejlődéssel, amelyet az ipari termelés technikájának fejlődése diktál. Mindenek előtt azért, hogy a mai gyár és mai város közötti másfél kilométer semmiképpen se jelentsen mást, mint könnyű sétát, hogy a korszerű technikát értő és azon uralkodó ember otthonában, lakókörzetében, életformájának kialakításában, az anyagi javak felhasználásában pontosan azon, vagy majdnem azon a színvonalon álljon, amilyenen a munkahelyén előállítja e javakat.
Ezt a párhuzamosságot megteremteni és megőrizni nem könnyű, de rendkívül szép és érdekes feladat. Nem könnyű, hiszen az ipari termelés fejlesztésére mindig több anyagi eszközt áldozunk. Dunaújvárosban a negyedik ötéves terv során hatmilliárd forint lesz az új ipari beruházások értéke. Elkészül a Dunai Vasmű folyamatos öntőműve, megkezdődik a hullámpapírgyár építése, befejeződik az óragyártás letelepítése, megnövekszik a meleghengermű és a házgyár kapacitása, és ezek csak a legfontosabbak. Az imént említett párhuzamosság megőrzése szép és érdekes feladat is, mert a maga nemében úttörő munkát vár mindazoktól, akik hivatásuknak tekintik a várospolitikát, akik szeretik városukat.
Talán az úttörő munka, a szokványosnál nagyobb feladat magyarázza, hogy Dunaújvárosban sokezer értő “várospolitikus” él. Az a valóság, hogy lépten-nyomon találkozni olyan emberekkel, akik az első kapavágások, az első gyáravatások, lakásátadások élményét hordozzák magukban, ez a tény készteti a mai dunaújvárosiakat is arra, hogy szinte megszállottan keressék az alkalmat, amikor elmondhatják: ezt itt én építettem!
E tradíció tudat alatti, vagy tudatos megőrzése, az idetartozás igénye valójában a tulajdonossá válás folyamata. Talán magyarázat arra is, hogy Dunaújváros lakossága miért olyan készséges minden várospolitikai cél megvalósításában. Évente általában három millió forint értékű társadalmi munkát végeznek el a dunaújvárosiak. Áprilisban, a kommunista szombaton évenként nem kevesebb, mint húszezer ember fest, meszel, takarít, kapál, gereblyéz, épít, dolgozik szinte a város minden pontján. Közöttük olyanok is, akik csak nemrég laknak a városban, akik még csak munkahelyüknek vallhatják Dunaújvárost, akik a többi között így akarnak bekerülni a város társadalmába.
Egyre többen
Dunaújváros szívóhatása ma is rendkívül nagy. Ezt elsősorban a város ipari üzemeinek munkaerő-igénye motiválja. Jellemző, hogy a népesség növekedésének nagyobbik része ma is bevándorlásból ered. A hatvanas évtizedben 16 ezerrel nőtt a város lélekszáma, és ebből 12 ezer az úgynevezett “vándorlási nyereség”. Más szóval, 10 év alatt 12 ezren cserélték fel korábbi lakhelyüket Dunaújvárosért. E folyamat változatlanul növekszik, hiszen a hatvanas évek második felében kétezerrel többen költöztek Dunaújvárosba, mint 1960-1965 között.
A IV. ötéves terv éveiben várhatóan negyvenezer fölé emelkedik a városi munkahelyek száma, a lakosság lélekszáma pedig eléri az 59 ezret, tehát a demográfiai fejlődés az eddigieknél is gyorsabb lesz. Ez magyarázza többek között a városfejlesztési terv “lakáscentrizmusát”. Dunaújvárosban 1971-75 között 4500 lakás épül, több, mint bármelyik más tervidőszakban, beleértve a városépítés hőskorát is. A jövendő lakások közül nyolcszázat a vállalatok segítségével építtet fel a Városi Tanács.
Az építési árak emelkedése miatt csak üggyel-bajjal, sok tervezői és beruházói “buzgósággal” lehet megtartani az adott költségből az 53 négyszetméteres lakásterületi normát. A távfűtés, a gázellátás, nem is szólva a melegvíz-szolgáltatásról, a mai Dunaújvárosban természetes. A lakások értékét, komfortosságát ma egyre inkább a méretek kezdik jellemezni. És a mérce igen magas. Ha ma a lakások nagysága, holnap az építési terület megválasztása is a gondok közé tartozik, hiszen “betelt” a pentelei fennsík. Új területek meghódításához nagyarányú közművesítésre volna szükség.
Sztipkovics Kálmán brigád tagjai a Dózsa György út és Szórád Márton út sarkán épülő
nagypaneles lakóházsor lépcsőházi kapubejáróit szerelik a helyükre. /1965. február 27.
fotó: MTI/Szilágyi Pál
Már nem “az ipar előszobája”
Egyedülálló az a fejlődés, ami a város szellemi életében tapasztalható. Dunaújváros hosszú éveken át az “ipar előszobája” volt, ahol – a jelenlegi lakosságot nem számítva – még további 70-80 ezer ember ismerkedett előbb az építőiparral, majd az iparral. A társadalmi átrétegződés e kezdeti szakaszára jellemző, hogy 1952-ben a sztálinvárosi építőipari vállalat kollektív szerződésbe foglalta: “irni-olvasni nem tudó, vagy csak nehezen tudó dolgozóinkat megtanítjuk olvasni és írni.”
Ma 7500 dunaújvárosi lakosnak van középiskolai végzettsége (beleszámítva a középiskolai tanulmányokat folytatókat is) és 2000 azoknak a száma, akiknek felsőfokú tanéntézeti végbizonyítványuk van. Közöttük természetesen a legtöbb a műszaki végzettséget igazoló oklevél, de éppen a sokszínű szellemi élet alakulásának bizonyítására érdemes megemlíteni, hogy 23 művészdiplomás (zenész, festő, grafikus, szobrász) is él Dunaújvárosban.
Képzőművészet a gyárvárosban
Dunaújváros kevéssé ismert jellemzői közé tartozik a művészetpártolás. A város centrumában emelkedő lakóházak legfelső emeletére is ritkán téved a tekintet, kevesen veszik tehát észre a műteremlakások jellegzetes, nagy ablakait. Az egyik műteremlakásban az ifjú Koffán Károly – Cyránszky Mária művészházaspár talált otthonra. A férj a műszaki főiskola tanára, festőművész, égetett zománc képeit mutatták be nemrég Dunaújvárosban. Cyránszky Mária szobrász és mint ilyen, rendelés nélkül aligha jutna anyagi javakhoz.
Dunaújváros vállalatai, gyárai szeretnék megtartani a városba települt művészeket. Megbízásokkal látják el őket, szerződést kötnek munkáikra. Nem tudni még: elegendő lesz-e ez arra, hogy egykoron dunaújvárosi iskoláról, avagy művészkolóniáról beszélhessünk. Ifjú Koffán Károly és Cyránszky Mária mindenesetre ősszel rendezi negyedik közös tárlatát. Megjelent: Magyar Ifjúság – 1969. november 14. |
Éppen tíz esztendeje annak, hogy felsőfokú tanintézetet, műszaki főiskolát (korábban felsőfokú technikum) kapott a város. Ma már 1200 felsőfokú technikusi, illetve üzemmérnöki diplomán van dunaújvárosi pecsét, ami kétségkívül a város szellemi vonzásának egyik bizonyítéka. Az itt élő értelmiség alkotókedvének és lehetőségeinek bizonysága többek között, hogy dunaújvárosi tervezőmérnökök készítették el elsőnek a sorozatgyártásra alkalmas házgyári típusterveket, hogy Dunaújvárosban működött az első hazai házgyár, hogy a házgyár termékei Szegeden, Székesfehérvárott, Százhalombattán és Szekszárdon is hirdetik a dunaújvárosi mérnökök tehetségét, a dunaújvárosi munkások szakmai műveltségét, szorgalmát.
Mindezek ellenére az úgynevezett “szellemi robbanás” még várat magára. A műveltséget, a tudást ma még meglehetősen egyoldalúan az ipar technikai adottságainak szigorú elvárása határozza meg. Igaz, mind több, de még mindig kevés jel mutat a megszerzett műveltség teljességre törekvő hasznosítására, kamatoztatására.
Az “őslakók” érdekében
Ez is magyarázza, hogy a korszerű nagyipar testközelsége nemcsak a termelés módját, hanem az életmódot, az életformát, az életszínvonalat, sőt az életcélokat is meghatározza. Dunaújvárosban ma 100 aktív keresőre 78 eltartott jut, ami lényegesen jobb, mint az országos átlag. A foglalkoztatottság magas szintjére mutat, hogy a munkaképes korú nők 65 százaléka dolgozik. Ehhez természetesen hozzájárul az is, hogy jelenleg 967 gyermeket nevelnek a városi bölcsődékben és 1741 gyermeket lehet elhelyezni a város 16 óvodájában. (Nemrég társadalmi munkával készült el egy óvoda 100 személyes bővítése.) Dunaújvárosban az óvodáskorú gyermekek mintegy 70 százaléka járhat óvodába. Ez jobb, mint az országos átlag.
Dunaújváros, Vasmű út 1965. június 2.
fotó: MTI/Kovács László
Az egy családban levő két (vagy több) kereső egyben a családok életszínvonalát is meghatározza. A helyi kiskereskedelmi vállalat forgalma 1971-ben 10 százalékkal nőtt (az országos 7 százalék), a könyvesbolt forgalma összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint más hasonló nagyságú városoké. Ezernél több dunaújvárosinak van hétvégi telke, és a személygépkocsik száma meghaladta az ezerötszázat.
A város lakóinak életmódját kétségkívül meghatározza a gyárak folyamatos üzeme. Ma már az építőiparban is éjjel-nappal dolgoznak. Dunaújvárosban a nap minden szakaszában van dolgozó, alvó, vagy éppen szórakozást kereső ember. Ehhez alkalmazkodik a többi között a városi vendéglátóipar, amelyről egyetlen adat is sokat mond: naponta 20 ezer adag melegételt készítenek az éttermek konyháin. Azaz, a város lakosságának fele naponta, rendszeresen vendéglőben étkezik.
Város, különös ismertetőjelekkel
És végül az életcélok. Elenyészően kevés azoknak a száma, akik Dunaújvárosból elköltöznek, vagy eljárnak dolgozni. Az úgynevezett második generáció, az építők gyermekei, tisztes előnyöket élveznek szülővárosukban. A gyárak munkásdinasztiák kialakítására törekszenek, az iskolában felvételi előnyhöz jutnak a város szülöttei, és még a lakáselosztásnál is előnynek számít, ha a kérvényező ifjú házaspár legalább egyikének születési helye: Sztálinváros. Ezek – és a számuknál fogva szinte felsorolhatatlan egyéb körülmények – eredményezik azt, hogy a mai fiatalság kimondottan jól érzi magát, és megtalálja életcélját, életének kedvező kereteit szülei ifjúságának nagyhírű városában. És ennél tisztább igazolást, biztatóbb jövőt nem is kívánhat magának a fiatal szocialista Magyarország első szocialista városa.
Sárosi József,
Dunaújváros Városi Pártbizottságának első titkára
Képeslap Dunaújvárosról
