Sikerek, tervek, problémák a Sztálin Vasműben


Újítók Lapja – 1958. február 20.

Sikerek, tervek, problémák a Sztálin Vasműben

A Dunai Vasmű egy új várossal együtt serdült ifjúvá. Azok, akik akár gondolatban, akár kétkézi mun­kával bábáskodtak a Vasmű bölcső­jénél és tanúi voltak első lépéseinek, figyelemmel kísérik növekedését is. Az újságíró találkozása a Vasművel és a várossal – mindig újat, mindig meglepőt hoz. Néhány hónappal ez­előtt jártunk itt utoljára és azóta…

Vörösiszapból vasat

Az ember nem is hinné, hogy an­nak a vajszín dossziénak anyaga, amelyen a 0/180/57. szám áll, nap­jaink egyik égető problémáját segít megoldani. Vörösiszapból vasat – így lehetne summázni a dosszié tar­talmát. A szakember “a vörösiszap tömörítésre való alkalmassá tételé­ről”, vagy a “fémtartalmú iszapok kohósításra való előkészítéséről” be­szél. Egészen természetes, hogy a “civil” ezek után megkérdi: miről is van itt szó?
Az almásfüzitői iszaptemetőben mintegy 800 ezer tonna vörösiszapot “tárolnak”. És ez az óriási iszap­tömeg naponta 300-350 tonnával gyarapszik. Iszap… de olyan iszap, amely 27-28 százalék vasércet rejt magában. Ha a vasércet sikerül ki­vonni az eddig összegyűlt vörös­iszapból, mintegy 200 000 tonna (kö­rülbelül öt középüzem évi hengerelt vasszükségletével egyenlő!) vasércet, a napi képződésből pedig 95 tonnát nyernénk.
De hogyan lehet “kihozni” a vas­ércet az iszapból? A “titok” nyitját Sebők Jenő, Décsi István, Tuboly János és Filla Béla találta meg.
Olyan eljárást dolgoztak ki, amely elvonja a vörösiszap 37-40 százalé­kos nedvességtartalmát és alkal­massá teszi az ércet, hogy kohóban feldolgozzák: “kohósítsák”. Míg ko­rábban sem a termikus szárítás, sem a különféle szárazporok alkalmazása nem vezetett eredményre, eddig ez­zel az újítással a nedvesség elvoná­sával, lehetővé vált, hogy a 4 500 000 forintos beruházás eredményeképp 14 000 000 forintot takarítsanak meg. A beruházás így már az első eszten­dőben többszörösen megtérül – és hazailag előállított vasérchez jutnák import helyett!
A berendezés, amely a vörösisza­pot kohósításra alkalmassá teszi, Al­másfüzitőn – a vörösiszap hazájá­ban – található. Itt alakul át a vö­rösiszap száraz tapintású, tartályból ömleszthető, durva-szemcsés, amo­lyan kavicsszerű anyaggá. Ilyen ál­lapotban szállítják most még nyitott vagonokban, de a jövőben majd uszályokon a Dunai Vasmű ércolvasztó kohóiba. Két napig adagol­ták is már az olvasztóban a tömörí­tett vörösdszapot és nem vallottak szégyent. Első díjrészletként a négy újító összesen 42 640 forintot kapott. A tizenegy közreműködő között pe­dig 213 000 forintot osztottak ki.
– A megoldás Kolumbusz tojása volt – mondják ma már büszkél­kedve a vasműbeliek.
Hát persze. De előbb ki kellett gondolni. És ők kigondolták.

Kéntelenítik a gázt

– Nem jut időm semmire. Mire hazaérék, tüzet gyújtok és a taka­réktűzhelyen megfőzöm a vacsorát, itt az este.
Ilyesformán panaszkodik sok házi­asszony a “második műszakra” Sztálinvárosban. De vannak már három­százan, akik az odakozmált vacso­ráért a gázt tehetik felelőssé, hiszen még nem volt idejük hozzászokni. Alig három hete, hogy az építők le­vetették a munkaruhát és ünneplő­ben jelentek meg az új város leg­újabb üzemének, a Vegyimű gázkénteletnítőjének avató ünnepségén, amely megteremtette a városban a gázellátás feltételeit.


A sztálinvárosi kokszoló első blokkja nyolcvan kamrával dolgozik

Milyen céllal, milyen feladatokkal építették a gázkéntelenítőt? A kokszolóblokk 80 kamrájában, vala­mint a Vasmű kohóiban mellékter­mékként hatalmas mennyiségű kohó- és kamragáz keletkezik. Természete­sen ezt eddig sem engedték “füstbe menni” – a Vasmű Martin- és más üzemeiben használták fel. Persze, а magas kéntartalmú gáz nem válik az acélgyártás előnyére, a kénre vi­szont az iparnak, a vegyigyáraknak oly nagy szüksége van, hogy minden mennyiségben szíves-örömest fogad­ják.
Most, hogy a gázkéntelenítő üzem elkészült, megoldódnak ezek a prob­lémák. A kéntelenített gáz a Martinacél minőségének javulását is elő­segíti, s ugyanakkor biztosítja, hogy rövidesen a város minden háztartá­sában gázzal főzzenek, melegítsenek. A Vegyiműveket Tervező Vállalatnál már olyan terv is készül, hogy jö­vőre Sztálinvvárosból Budapestre szállíthatják a felesleges gázmennyi­séget. A 74 kilométeres távvezeté­ken az első évben 30 millió köbmé­ter, később pedig évente 120 millió köbméter kamra-, és 37 köb­méter kohógáz érkezik Budapestre, hogy megikönnyítse a fővárosi fo­gyasztók szükségleteinek kielégíté­sét. A gázból nyert kén pedig a felhasználókhoz: az üzemekbe kerül.
Így teszi tehát hasznossá a kelle­metlen mellékterméket a gázkéntelenítő üzem. De nemcsak így…

Növényvédőszer – gázból

A Vegyiművek két vegyészmér­nöke: Kővári István és Geiling Béla elhatározta, hogy gázból ammoniumrodanidot készít. Mert az ammoniumrodanidból gyártott növény­védőszer helyettesíti a rézgálicot, sőt a hatásfoka magasabb is. A rézgálic – amely a gyümölcsfákat, szőlőtőké­ket és egyéb nemes növényeket védi meg a kártevő rovaroktól – hiány­cikk, s hazai szükségétünk egy ré­szét külföldről, valutáért kell besze­reznünk. Az újítás alapján a kohó-, illetve kamragázt kénes oldaton keresztülvezetve ciánhydrogén marad vissza. Ezt különböző folyamatok – mosás, kristályosítás – során ki­csapolják és így – a kísérletek sze­rint – 99,4 százalékos vegytiszta ammoniumrodanidot nyernek.
A sikeres kísérletek után most már az üzemszerű gyártás megindí­tására készülnek. A terveket a kokszoló gyárrészleg műszaki kollek­tívája már el is készítette. A kivitelezést szintén saját erőből végzik. A költségvetés eldönti majd, hogy az 5-600 ezer forintnyi beruházási költséget a gyárban teremtik-e elő vagy beruházási hitelt kérnek rá. Akár így, akár úgy szerzik meg a szükséges összeget, a befektetés jö­vedelmezőnek ígérkezik, hiszen az ammoniumrodaniid előállítása 42 mil­lió forint tiszta nyereséghez juttatja majd az üzemet.
De lehet, hogy még ennél is több­höz. A tervek szerint ugyanis Veszp­rém mellett üzemet építenek, hogy az ammoniumrodanidból növény­védőszert gyártsanak. Van olyan ja­vaslat, hogy mivel a nővényvédőszer előállításához benzol is szükséges – amit ugyancsak gázból nyernek -, az ammoniumrodanidot és a benzolt ne szállítsák el, hanem mindjárt itt, az alapanyagok előállításának helyén szervezzék meg a gyártást. Az ille­tékes szakemberek döntik majd el: félkész vagy kész terméket gyárt­sanak-e Sztálinvárosban.


Dunai Vasmű kénleválasztó üzeme

A tervek

Sok újszerű ötletet hordoznak még tarsolyukban a sztálinvárosi újítók. Akad közöttük olyan, amely még csak terv, de olyan is, amely már túl jutott a kísérleteken.
Például az egyik legtermékenyebb újító, Répási Gellért, a Martin-gyár-részleg vezetője, alacsonyan ötvözött acél előállítására dolgozott ki olyan gyártási technológiát, amely – mint hallottuk – évente 10-12 millió fo­rintot hoz majd a Vasműnek. Az újí­tásnak nagy tere van számos ipar­ágban; többek között lehetővé teszi, hogy vékonyabb és nagyobb szilárd­ságú hajólemezeket gyártsunk. Nagy Istvánnak, a Vegyimű gyárrészleg­vezetőjének elgondolása alapján rö­videsen megkísérlik, hogy gázból nátriumthioszulfátot nyerjenek. Ha az ötlet beválik, évente mintegy 1000 tonna nátriumthioszulfát előállítását tervezik és mivel egy tonna értéke 7300 forint, nem kevesebb, mint hét­millió forint nyereséghez jutnak.
A Kohó- és Gépipari Minisztérium Tervező Intézetében most tanulmá­nyozzák a szakértők Barovszky Amb­rus igazgató, Pilter Pál főmérnök és még hat mérnöktársuk javaslatát. Az újítók abból indultak ki, hogy az iparban melléktermékként több kü­lönböző vastartalmú anyag – pirit- pörk, szállópor stb. – keletkezik, s ezért csak 8-10%-ban adagolhatók. A javaslat szerint e hulladékanyago­kat megfelelő előkészítés után az érc­tömörítőben mészporral, dolomittal, koksszal, kokszporral és vasérccel átégetik és csak az így nyert dara­bos anvagot adagolják a nagyolvasz­tóba. Ha az elképzelés jónak bizo­nyul, óriási mennyiségű, eddig csak kismértékben felhasználható mellékterméket, hulladókanyagot haszno­síthatnak.
A külföldi tapasztaltokat akarják a helyi viszonyokkal összehangolni azok a huzamosabb ideje folyó kí­sérletek, amelyek azt célozzák, hogy az erőműben keletkező nagy mennyiségű pernye és granulált salak keverékéből épületelemeket állítsa­nak elő cement nélkül. A helyi 5. sz. épületelemgyár már több száz ilyen blokkot gyártott, méghozzá olyano­kat, amelyek pernyehabarccsal ké­szültek. A pernyehabarcs felhaszná­lása szintén újdonság. László György nyugalmazott egyetemi tanár kísér­leteinek eredménye. Az elgondolás rendkívül érdekes: pernye + lösz = pernyehabarcs. Ennek az újfajta malternek a kötési ideje ma még hosszú. A 3-4 heti kötési időt konyhasó hozzáadásával már 8 napra rövidítették, de tovább folynak a kí­sérletek. Sikerül-e tökéletesíteni? Bíznak benne.


A sztálinvárosi kokszolónál készülnek a “kitolásra”

Alkalmaznak a Vasműben olyan újításokat is, amelyeknek szerzői azon törik a fejüket: érdemes-e újí­tani? Példaként Hajdu András, a Vasmű újítási irodájának vezetője három esetet említett. Schumiczky Imre, a szénelőkészítő gyárrészleg vezetője, hydrociklon közbeiktatásá­val növelte a flotációs berendezés kapacitását. Az újítást még a múlt év őszén bevezették, életképességét azóta egymillió forint megtakarítás bizonyítja. De hol a 103 000 forint újítási díj? – Bár még a múlt év decemberében kérték a díjfizetés en­gedélyezését, a Vaskohászati Igazga­tóság mindmáig nem nyilatkozott.
Tóth Gusztáv újítása, amely a Martin-kemencék munkamenetét tö­kéletesíti, 1957 júniusa óta utazgat az igazgatóság, az OTH, Sztálinváros és a Vaskohászati Igazgatóság kö­zött. A 35 000 forint újítási díj ki­fizetését azonban a mai napig sem engedélyezték. A Répási-Makrai­-féle újítás, amely a nyersvas kohón kívüli kéntelenítésével a vas kén­tartalmát 0,02 százalékra csökkenti és évente több mint 3 millió forint hasznot jelentene a Vasműnek, “csu­pán” hetek óta várja az igazgatóságon sorsa jobbrafordulását.
Harmadnap sikerült telefonon ki­derítenünk a titkot: ki intézi az újí­tások ügyét a Vaskohászati Igazga­tóságon. Kosztrabszky Artúr. Tulaj­donképpen a Lőrinci Hengermű­ben dolgozik és csak a hét három napját tölti az igazgatóság újítási ügyeinek intézésével Egyébként mindössze egy hete vette át ezt a munkakört így természetesen nem az ő lelkét és iróasztalfiókját nyomja e három elintézetlen ügy. Hogy kiét, azt a Vaskohászati Igazgatóságon jobban tudják. Egyébként a sürgős elintézésre ígéretet kaptunk. Ezúton kérjük a Dunai Vasművet: értesítsen bennünket a fejleményekről.

Zárszó helyett

Végezetül idézzünk néhány beszé­des számot. 1956-ban 15 millió forint volt az újítások révén elért megtaka­rítás s ez az elmúlt évek rekordját jelentette. 1957-ben – bár számsze­rűleg felére csökkent az újítások száma – 14 milió forint volt az eredmény. Az idén és jövőre 100-120 milliót akarnak elérni.
Hisszük, hogy sikerülni fog.

Nemes Éva-Pethő Erzsi

– LAPZÁRTAKOR ÉRTESÍTÉST KAPTUNK a Vaskohászati Igazgató­ságtól: munkatársunk többnapos te­lefonbeszélgetéseinek eredményeként a sztálinvárosi Schumiczky Imre és a Répási-Makrai-féle újítás dijának kifizetését az Igazgatóság jóváhagyta. Az újítások ügyét a jövőben nem félmegoldásként, a más üzemből “kiránduló” dolgozók intézik, hanem a Vaskohászati Igazgatóság munka­társa, névszerint Gárdonyi Sándor.

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.

Dunaujvaros