A Vasmű városában


Népszava – 1956. április 30.

Sztálinvárost nem kell felfedezni az olvasó előtt: mióta csak megvan: téma, sőt, még korábban is az volt. Újságtudósítások, beszámolók és többé-kevésbé sikerült irodalmi művek születtek róla; kezdetben csak jövendölve – hogy itt meg itt ez s ez épül majd -, aztán hírthozón – hogy már íme épül, s hogyan -, végül, újabban inkább az eredményközlemények vették át a szót. A város hát elfoglalta helyét a köztudatban; mégis úgy igaz, hogy mindegyre felfedezni valót ad a látogatónak.
Itt minden új a kétezer esztendős lándzsa-hegyeket kivető talajon: újak a házak, új az aszfalt, a lámpák, újak a könyvek a kirakatban; s új dolog a magyar történelemben, hogy egy hatalmas gyárüzem épült, s mellette egy egész város: állami terv alapján, népi-állami tulajdonban. Milyenek hát az emberek, az első szocialista magyar város lakói – s amint egyre inkább magukénak érzik a várost – polgárai? Azt, hogy mekkora munka folyik itt, látni. De mint élnek munka végeztével? Min szórakoznak, miben gyönyörködnek, min épülnek? Milyen hát a kulturális élet? Talán a legizgalmasabb felfedezni, való ez: új és régi küzdelme itt a legélesebb, s a legnyíltabb.
Ezt kutattam.


Sztálinváros főtere, Weiner Tibor építészmérnök terve. 1. A városi pártbizottság székháza, 2. a városi tanács orvosi rendelője, 3. az Aranycsillag Szálló épülete (ezek már régebben elkészült épületek), 4. tanácsház toronnyal, 5. színház. A többi lakóépület.

Aki nem tudná, annak számára előre kell bocsátani, hogy az állam hallatlan bőkezűséggel gondoskodott a művelődés objektív lehetőségeiről. A város legszebb részén magasodik a sok jellegtelen épület közül klasszicizáló építésével is különváló művelődés-ház, oszlopok emelte homlokzatán Bartók Béla nevével. A Vasműnek külön kultúrháza van a gyár területén, s klubja a városban. Az ország egyik legkorszerűbb mozija is itt épült. A Csavargó című indiai filmet játssza. A plakátok a kecskeméti színház közelgő vendégjátékát hirdetik.

Csendes délelőtti óra. Az esti hemzsegéshez képest kevés a jövő-menő; annak jó része is hivatalos utat jár, s ha nem is siet, sétálgatni még sincs érkezése. A parkbeli padok üresek: egynek akadt csak vendége. Sötétkék nadrágos, világoskék kardigános fiatalember. Lovagolva ül a padon, olvas. Haja rövidre – s felfelé nyírott. Valamelyik francia filmben viselt ilyent a kitűnő Gerard Philipe.
Nehezen indul a beszélgetés, mint ahogyan az már ilyenkor történni szokott: – Mit olvas? – Regényt. – Milyen? – Jó… – Szabadságon? – Kiírt az orvos, van még egy napom.
A sztálinvárosi fiú csendesen mesélgetett: legjobban Jókait szeret olvasni, meg Dumas-t. Mást aztán nem is, még ha iskolai olvasmány volt, akkor se. A mozit mind megnézi, ami jön. De színházat nem. Unalmas. “Süket.” A tánc, az igen: minden héten van tánc, vagy itt vagy ott: vagy a Bartók kultúrházban, vagy az Építőknél, vagy a Vasműnél. Az ember megfizeti a beugrót, aztán este tízig járja. Utána még sokszor átmegy másik helyre, vagy a Békébe…
Bizony itt, Sztálinvárosban a fiatalság, az ifjúmunkások, a diákok legnagyobb része nemigen érdeklődik más iránt – úgy tűnik a szavaiból.
Elbúcsúztunk. S ahogy szokás, kezet szorítva elmormogtuk a nevünket. Az övét nem kérdeztem meg még egyszer.

A járási könyvtár nem messze van. Könyvet kölcsönzők. Idős, tapasztalt könyvtáros fogad. Szívesen beszél a könyvtár dolgairól. Több az neki, mint munkahely: saját háza, melyet egy életen át épít, téglái a könyvek.
– Majdnem 30 000 kötetünk van – büszkélkedik -, s több ezer rendszeres olvasónk. Többsége munkás. A Vasműből is járnak, pedig ott a szakszervezeti klubnak szintén szép könyvtára van. Aztán a sok mérnök, technikus …
– A fiatalok?
– Sajnos, kevés. Úgy tanév végefelé, a diákok jönnek gyorsan, rohammunkával elolvasni a kötelező olvasmányokat. Amúgy bizony kicsiny az érdeklődés.
Aztán visszafordítja a szót a mérnökökre, technikusokra, s szinte már beletörődő hangon, mint aki százszor elmondta már, de hiába – megemlít valamit, amire fel kell figyelni. Kevés a műszaki könyv! Ami van, az is jórészt elavult. (Három-négyesztendős technikai szakkönyvek a fejlődés mai tempója mellett már elavulnak.) A Német Demokratikus Köztársaságból jártak műszaki szakfolyóiratok. Újabban arra sincs keret, megszüntettük a beszerzésüket. Az újítók el-elmaradoznak a könyvtárból. Aki még jár, a szamárfülesre olvasott régi folyóiratokat böngészi.
A könyvtárban mire gondolhattam? Arra a mostanában sokat hangoztatott kifejezésre: provincializmus. Íme: ez az! Hatalmas összegeket áldoz az állam a műszaki fejlesztésre, hiszen anélkül előbbre nem jutunk. S Sztálinvárosban, iparunk egyik új fellegvárában éppen műszaki folyóiratokra nincs keret…

A Sztálin úti hatalmas könyvesbolt vezetője – csupa lelkesedés, agilis ember, szája sarkában kicsi pipával – örvendetes dolgokat mond az üzlet forgalmáról. Minden jófajta könyv gyorsan gazdára lel. Úgy veszik az irodalmat, mint a cukrot. Egy-egy új klasszikus kiadás, jóformán ki se csomagolják, máris elfogy. De a műszaki könyv: kevés. S ebben a panaszban – magyarázza – benne van a fejlődés pozitívuma is. Régente egy háromezer példányban megjelenő műszaki könyv is könyvsikernek számított. Ma a legtöbb jó műszaki szakmunkából 10-12000 példány is elfogyna.
– S milyen könyv fogy leginkább?
– Magyar és külföldi klasszikusok, a mai írók közül pedig Veres Péter, Sásdi Sándor, Kolozsvári Grandpierre Emil  ezek jutnak hirtelenében az eszébe.

Új város, új igények…
Íme: fogy a jó könyv. De itt is van bizony, árnyék, gond: főleg az idősebbek olvasnak!
Utánajárok a dolognak. Sztálinvárosi gimnázium: fiatal, költészet-szerető, lelkes magyar tanár: Deme Lászlónak hívják. Felkészültsége, tudása alapján: tapasztalt tanár. Nevető szemét, világosszőke haját, s húsz egynéhány esztendejét tekintve: diák. S gondolkodóba ejt, amit mond: szívós, kitartó nevelőmunkára van szükség, hogy a diákokat még a gimnáziumi diákokat is, hát még a tanulásból már kinőtt ifjúmunkásokat vagy ipari tanulókat rászoktassuk az irodalom szeretetére. Nem tartják virtusnak a műveltséget.
A város szélén különleges, friss illat, jószagú szellő csap meg. Növendék-erdő sarjadó, zöld sorai állnak őrt, s övezik az új várost. Ahogy az út elhalad mellettük, feltűnik a hatalmas igazgatósági épület: a Vasmű központja. Az egyik harmadik emeleti folyosó végén, az üb szobájában ott van az, amit annyit keresünk mi, tollforgatók: az új. Nem jár nagydobbal, s nem hangos a szava. Sőt: egészen csendes, elfogódott, mint a 15-16 éves lányoké általában. A Vasmű tánccsoportjának vezetőségi összejövetele. Burián Erzsi, Bezzegh Mari, Sin Etelka, s a vezetőjük: Wünsch László, fiatal koreográfus. Nagy eseményre készülnek: első önálló estjét adja a Vasmű együttesének tánccsoportja. Jelmez-gondok, műsorproblémák. A “Sárközi szvit” című műsorukat még mindig meg kellett ismételni – mondja egyikük – reméljük, most is úgy lesz. S ha beszélnek, rendszerint egymás szavába vágva teszik, aztán meg nagyokat hallgatnak, mert szégyenlősek. S megtudom tőlük, hogy a tánccsoportba való bekapcsolódás számukra nemcsak az ének és tánc örömét hozta el, de azt is, hogy megtudták: mit jelent a művészet. Hogy már otthon nem zárják el a rádiót – mert ők nem hagyják -, ha komoly zenét sugároz. S Pestre szeretnének menni, hogy megnézzék az Állami Népi Együttes műsorát.

Sok problémájuk van még: próbahelyiséggel, egyebekkel. Az ő fejlődésüket is gátolja a közelmúlt számos elkövetett hibája. Lehetne kevésbé pompás a Bartók kultúrház, lehetne kisebb a Vasmű kultúrháza, csak használhatóbb lenne. Az elsőben kevés a helyiség, sok a dísz. A másodikban meg egyáltalán semmi sincs, csak egy nagy hodály terem, se öltöző, se zenekarnak való hely.
Mégis próbálnak, egy közeljövőben már lebontásra kerülő, meglehetősen rideg építőipari felvonulási épületben.
S az együttesük mégis “bázis-csoport”, vagyis: tőlük tanulnak a többi üzemek táncosai.
S őket – így mondták – minden érdekli.

Csobádi Péter

 

Felhasznált képek:
Intercisa Múzeum archívuma
Dunapentele, Sztálinváros, Dunaújváros története képeslapokon

 

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings