A tízesztendős Sztálinváros

223 0


A magyar hírek kincses kalendáriuma – 1961

A tízesztendős Sztálinváros

Írta : Szántó Miklós

Kezdem a közepén, hiszen a való­ságban is minden felborult. Temérdek elintéznivalóval mentem le Sztálinvárosba, de az Aranycsillag Szálloda és az ékszerbolt között, a hullámzó tömegben összeütköztem egy magas fiatalemberrel. Kölcsönös bocsánatkérés következett, amelynek során kiderült, hogy angol turista és az is világossá vált, hogy csekélyke angol nyelvtudásomért is hálás, mert irtózik a hivatásos idegenvezetőktől, a töme­ges csatangolástól. Inkább egyedül bolyong, megkockáztatva egy dél­előttre a némaságot. Fogyatékos szó­kincsembe vetett gyermeki bizalma mélyen meghatott. Felbuzgott bennem az a bizonyos ősi vendégszeretet is, hát elindultunk kettesben várost nézni.


Este az új városban

Nélkülem se sétált volna sokáig társtalanul. Találkoztunk technikussal és diákkal, áruházi előadóval és mérnökkel, akik mind jobban beszél­tek angolul, mint én, de akkor már izgatott a dolog: hogyan hat új ismerősömre a város, mit lát meg és hogyan nézi?
– Igaz, hogy nem rentábilis az üzem ? – kérdezte hirtelen, mikor a Vasmű előtt megálltunk. Magyaráz­tam, ahogy és amit tudtam. Hogy ma már kifizetődik a termelés, meg hogy mit jelent egy nemrégen még mezőgazdasági jellegű ország számára a saját nehézipar. A gazdasági fej­tegetést száraz mosollyal vette tudo­másul. Amikor azonban meglátta a régi Pentelét és a dombról az új város képét, a kohó kéményeit, a kicsit lenéző mosoly eltűnt az arcáról. – És itt tíz éve egy ház sem volt – mor­molta maga elé.
Valahol egyszer azt olvastam – mondotta elgondolkodva, mikor már a Dunaparton üldögéltünk – ala­posan kifáradva, – hogy a város nem egyszerűen épületek számtani összege, hanem ennél több… Az utca­sorokat várossá lakói emelik. Így olvastam, már nem tudom hol, – tette hozzá elgondolkozva. – Jó lenne megnézni, milyenek a lakások, hogy élnek az emberek? De ezt úgy sem lehet, – legyintett.
– Miért ne lehetne? – kérdeztem én. – Próbáljuk meg.
– Csak úgy találomra? – kér­dezte hitetlenkedve.
Elindultunk.


A Kokszolómű kemencéi

Sztálinvárosi emberek

– Ide menjünk – állított, meg az L-épület egy hatalmas háztömbje előtt. A második emeleten kicsit töprengett. Csöngettünk. Egy 50 év körüli, szélesvállú barna ember nyi­tott ajtót. Kedvesen bevezetett min­ket, leültetett, borral kínált, valami olyan magától értetődő természetes kedvességgel, mintha régen látott barátot üdvözölt volna bennünk. Barta bácsi darus a Vasműben. Már nyolc éve. És azelőtt? Egyénileg dolgozó paraszt volt Somogyország egy falu­jában. A felesége csak egy év múlva jött utána. Nem nagyon bízott a vállalkozás sikerében. Ma a Ruha­gyárban dolgozik, részlegvezető. Há­rom gyerekkel jöttek. A két lány most már férjnél van, kiröppentek a fészekből. Az egyiket egy soffőr vette el, pesti fiú, a másiknak építész­mérnök a férje, debreceni. Ezek már sztálinvárosi ismeretségek, szerelmek és házasságok és az unokák is benn­szülöttek már. A harmadik Barta-csemete fiú: kohász-technikumba jár.


Énekóra a sztálinvárosi zenei iskolában

Megnézzük a lakást. A konyhában és az egyik szobában csupa új bútor. Amikor a másik szobába akarunk lépni, Barta néni szabadkozik. Ren­detlenség van, meg miegymás. Aztán mégis megszán minket és fény derül a szabódás okára. Itt még a faluból hozott régi bútor áll, a kis szoba olyan, mint valami zsúfolt raktár. Angol barátunk magyarázatot keresve néz szét. Felderül az arca:
– Ragaszkodnak a régihez, a falusi bútorhoz, ugye?
– Ragaszkodik a rosseb, – mondja amúgy somogyiasan a néni. – Nem való ez már ide. Berendeztük a nagy­lánynak új bútorral, férjhezment, elvitte. Aztán a kisebbiknek csináltuk meg a szobáját. Az se ment el üres kézzel. Ne álljon üresen, mindig visszatettük a régit. Most aztán végleg kidobjuk majd, már majdnem együtt a pénz.
– Nem vágynak vissza a kis bir­tokukra, mikor a maguk gazdái voltak még? – faggatja ismerősünk a nénit.
– Vissza a faluba? – kérdez vissza a néni és nevet.
– Legfeljebb nyaralni – toldja meg Barta bácsi és erre inni kell.


Épül az első, kísérleti panelház

Egy város, ahol szinte mindenki tanul

Átmegyünk a technikumi negyedbe. Az utcán egy kis tragédia szemtanúi leszünk. Az egyik, csupa virág ház előtt négy fiú, nagyszámú közönség szurkolása közben a lábtenisz című játékot űzi, amikor arra ballag egy kis copfos lányka, kosarában tejet visz, és a buta labda futballhálónak nézi a kosarat. A finom ital máris a járdát öntözi. A kislány sírva szalad haza, és akaratlan kalauzunkká lesz. Me­gyünk a nyomában és éppen tanúi vagyunk a gyors nyaklevesnek, amit Kocsis-anyuka kimért Katinak. Mi tanúsítjuk Kati ártatlanságát és nyomban elmúlik a vihar.


Az általános iskola tornaterme

A mama óvónő és jól beszél angolul. Ezután már ő tolmácsol nekem is. A lakás tiszta és rendes.
Nyílik az ajtó, vékony, szőke férfi lép be. Kocsis-papa. Fiatal ember, villanyszerelő a Tűzállótéglagyárban. Higgadt, szépen formált mondatokkal beszél. Arra a kérdésre, nincs-e baj abból, hogy a felesége pedagógus, ő meg munkás, először csak bámul, aztán jóízűt nevet.
– Nem vagyok büszke – rázza a fejét mosolyogva. – A feleségem tudomásul veszi, hogy én az uralkodó osztály tagja vagyok, én meg mél­tányolom, hogy ő haladó értelmiség.
– Aztán komolyra fordul a szó. Kocsis Ferenc is tanul. Esti levelező tanfolyamon végzi el a technikumot.
A nagy beszélgetésre csatlakozik hozzánk a nagymama is. Mostanáig az erkélyen kötögetett. Teljes a család. A nagymama pesti asszony.


Tavasz Sztálinvárosban

– Hogy érzi magát egy pesti nagy­mama ebben a fiatal vidéki városban? – szegezzük neki a kérdést.
– Nem is vidéki – tiltakozik a néni. – Megvan itt minden, ami kell. Eleinte persze furcsa volt, nehezen szokja meg az én koromban az újat az ember. Ha nem lett volna a Kati unokám, talán megszöktem volna. Tudja, alig volt itt olyan valaki, aki­vel beszélgetni tudtam. Mindenütt csak fiatal és fiatal. Most már sok ismerősöm van. Kávézunk, kötögetünk, beszélgetünk.
Aztán legnagyobb meglepetésünkre, a nagymama angol barátunkhoz for­dul és reszkető-elcsukló hangon, valódi pesties angolsággal megkérdi:
– Járt-e Ön Londonban ?
Erről szólt ugyanis az utolsó lecke a Rádió nyelvtanfolyamán és a nagy­mama ennyit tudott megjegyezni. Tanul angolul…
De csak Kati kedvéért.


A Dunai Vasmű lelke, a Nagyolvasztómű

Egy este az Aranycsillagban

Az Aranycsillag étteremben zárjuk a napot. A fehérbe öltözött zenekar remekül játszik, a parketten elegáns fiatalok ropják a táncot.
– Ezek itt a vezető emberek? – kérdi angol barátunk.
A társaságunkban ülő ifjú mérnök homlokát ráncolja: – Hogy érti ezt ?
– Úgy értem, ezek a jól kereső emberek, értelmiségiek, kereskedők, igazgatóság?
– Kérdezzük meg a pincért – ajánlja a mérnök.
– Mi a foglalkozása az itt szórakozó vendégeknek – hangzik a kérdés és a pincér megértőén mosolyog. (Az idegenforgalomban jártas ember előtt ez valószínűleg már típus-kérdés.)
-A ruhájuk és a viselkedésük alap­ján nem lehet következtetni, ugye? A törzslátogatókat ismerem. A szélső asztalnál az a magas fiú, a sötétszürke ruhában: kohász. A mellette lévő asztalnál az a vállas fekete legény: építőmunkás. Az a barnaruhás: igen, az a bikanyakú, a péklapátnyi keze­ivel. Tévedés kérem, nem vasas. Patikus. Igaz, hogy birkózó.
És így folyik a bemutatás tovább: lakatos és orvos, soffőr és kereskedő, ruhagyári munkás és tanító.
– Milyen egyformák, – rázza a fejét, vendégünk a ködös Albionból és magyarázatot vár. Az ifjú mérnök lendületesen magyarázza.
– Nem az emberek egyformák, csak a lehetőségek. Az emberek mind különbözőek, csak az esélyek egyenlőek. Ez az igazi demokrácia…


A Meleghengermű 1960-ban épült óriáscsarnoka

Barátunk közbevág: – Engem csak a tények érdekelnek, az elvont társadalom-filozófiát nem szeretem. A mérnök kicsit hallgat, aztán szá­razon mondja: – Sajnos, ezt társa­dalomtudomány nélkül nehéz meg­érteni. – Békítően szólók közbe: – Ha látta volna mindezt az elin­dulás pillanatában, világosabb lenne sok minden. Nem mannaként kaptuk.


A Martin-üzem öntőcsarnokában

Hallgatunk. És bennem felmerül egy régi kép. Csaknem tíz éve történt már. Egy este keskenyfilmes mozit adtunk át az építőmunkásoknak. A helyiség azelőtt munkásszállás volt. Azután valami műszaki hiba támadt, az előadás félbeszakadt. Az emberek kitódultak a barakk elé levegőzni. Egy öreg cigányzenész játszani kezdett rossz hegedűjén egy felismerhetetlen dallamot, aztán tányérozott. Az épít­kezésen dolgozott ő is és most munkás­társaitól kunyerálta el a pénzt. Egy ember ittasan lökdösődött. Alvilági emlék.
Aztán emlékszem egy másik jele­netre. Ez már jóval később történt. Akkor nyílott meg az Aranycsillag és betámolygott egy berúgott ember. Ruhája olajos, csizmáján mázsányi sár. A portás eléállt. Keserves vita támadt. Az ember bankóktól duzzadó pénztárcájával hadonászott. Lármá­zott, hogy kinézik a dolgozókat. Ket­ten is magyarázták, hogy mosdjon meg, öltözzön át, aztán szívesen lát­ják. Fenyegetőzve távozott.
Körülnézek a halkan zsongó, fény­űzően berendezett teremben. Szmokingos pincérek, fesztelenül vidám, elegáns közönség. Nehéz küzdelem volt, de megérte.


1960-ban nyílt meg a kórház új szülészeti és nőgyógyászati részlege

Barátunk búcsúzik. Indul vissza Budapestre.
– Izgalmas és szép ez a város – mondja elgondolkozva -. A mérnök nevet: “Jöjjön el jövőre, sokkal szebb lesz minden.” Az angol vendég ránéz: – Érdekes emberek maguk, mindig csak arról beszélnek, mi lesz holnap, meg jövőre.
– Pedig ez nem elvont valami – vág vissza a fiatal mérnök. – Ezek tények. Tíz éve még nem volt itt semmi, most már van sok mindenünk, és jövőre sokkal szebb lesz minden.


SLUM

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings