“Illetéktelen közbeszólás”


Népművelés – 1958. május

“Illetéktelen közbeszólás”

Adva van egy város – Sztálinváros, vagy más vidéki város – ahol a körülményekhez képest igazán szép népművelési “felszerelés” áll rendelkezésre (művelődési ház, színházterem, klubszobák, szabadtéri színpad, vidám park) hozzáértő, művelt népművelési funkcionáriusok szervezik a kulturális életet többé-kevésbé elegendő pénzzel, s velük “szemben” harminc-negyvenezer különböző műveltségű és érdeklődésű ember. A feladat pedig: tételes tudást és művészi élményt nyújtani a lakosságnak, fiatalnak és öregnek, négy iskolát végzettnek és három diplomával rendelkezőnek, méghozzá rendszeresen, kellő ritmusban, a felettes hatóságok és a köz megelégedésére.

Úgy gondolom, az ifjúságnál kell kezdeni. Ismerem az ifjúságot, persze leginkább a sztálinvárosit. Üzemi munkám közben, s itt, a családként élő városban alaposan megismertem őket. Állítom, hogy jobb anyag, sok szempontból nevelhetőbb – talán éppen azért, mert önállóbb gondolkodású – mint a – mondjuk – húsz év előtti Ifjúság.
A város szellemi kiskereskedése a könyvtár. Nincs az a kérdőív, amely annyit tudna egy ember műveltségéről, érdeklődést köréről, szellemi éhségéről, hozzáteszem: családjáról, anyagi körülményeiről, sőt jelleméről mondani, mint egy igazán jó népkönyvtáros. Nos, ne hagyjuk parlagon heverni ezt az emberismeretet. S ha a könyvtáros látja, hogy a tanulóifjúságot nem annyira Ramuz és Hacsaturján érdekű, hanem Inkább Hugo és Erkel, akkor ne restelljen a művelődési ház Hugóról előadni és Erkelt interpretáltatni – ugyanez az ifjúság egy-két év múlva követelni fogja Ramuzt és Hacsaturjánt is.
Legalább is az lenne az ideális, ha követelné. De nem mindig teszi. Vajon miért?
Miért van az, hogy a szomszéd házban lakó fiatal technikus-bérelszámoló házaspár kerek egy esztendeje gyűjt magnetofonra (motorkerékpárjuk már van), de könyvet nem találni lakásukban, eltekintve két kötet – nyilván a mamától örökölt – Courts Mahler-regénytől, és egy műszaki kézikönyvtől? Mennyire sivár lehet az élete ennek a két technika-imádatban megkótyagosodott fiatal embernek! A férfi kizárólag futballmeccsre jár, az asszony pedig a szomszédasszonyhoz trécselnl. Három évvel ezelőtt még mindketten iskolások voltak, itt Sztállnvárosban. Rajtuk kívül sokan vannak még, akik a motorkerékpár, a televízió és a magnetofon élvezetén túl legfeljebb a rendszeres mozilátogatásig jutnak el!

A technika csodálatos valami, tudom, de a fejlődés káprázatos ütemében a fiatalok hajlamosak megfeledkezni arról, hogy mi nem Huxley “Szép új világ”-át építjük, hanem valami egészen mást, s hogy a teljes és értékes élethez Sapphó és Herédia versei, Balzac és Gorkij regényei, Corneille és Shakespeare színdarabjai éppúgy hozzátartoznak, mint a színes és plasztikus televízió, vagy a kibernetika varázslatos vívmányai.
Hogy erről ne feledkezzenek meg a fiatalok, ez – elsősorban – a pedagógusokon múlik. Az a diák, akivel irodalomtanára megszerettette Adyt, szívesen megy majd el egy Ady-estre, az a diák, akivel történelemtanára színesen és érdekesen ismertette meg Pannónia rómaikori történetét – gyakran fogja látogatni a sztálinvárosi múzeumot is. Az anyag, amiből a pedagógusnak szobrot kell faragnia – mégegyszer állítom – jó! Művésze válogatja, milyen szobor készül a márványból.


A Kecskeméti Katona József Színház bemutatta Sztállnvárosban Hollós Corvin Lajos “Pázmán lovag” című darabját.

Végezetül: hadd szóljak önmagunkról, a népművelés idősebb “alanyairól”, a szemlélő, élvező, s ma már egyre kevésbé, egyre ritkábban mérgelődő közönségről. Élünk-e mi, sztálinvárosiak (vagy más városiak) a lehetőségekkel? Voltak nálunk olyan igényes művészi produkciók, amelyek bármely világvárosi színpadon megállták volna helyüket, az előadás mégis részvétlenségbe fulladt. Más részről nem egyszer hallottam ilyesféle megnyilatkozásokat: “Itt nem lehet élni. az ember megfullad az unalomtól, vissza kell menni Pestre.” És aprócska baráti körök alakultak ki: orvos az orvossal, mérnök a mérnökkel, tanár a tanárral: – az értelmiség szakmák szerint csoportosult. Az üzemek fizikai dolgozói pedig jártak a könyvtárba, jártak moziba, eljártak az üzemi klubba kártyázni és biliárdozni. Kellene valami – nevezzük művelődési otthonnak, klubnak, vagy másnak – ami magához vonzza az embereket, hogy végre találkozzék ember az emberrel, ne csak termelés, hanem fogyasztás, a szellemi fogyasztás közben is. Ez egyik első feltétele a jó és egyre jobb közízlés kialakításának.


Földből nőtt város

Ezt a levelet kívülálló írta, aki természetszerűen nem lát, mert nem is láthat bele a népművelés pénzügyi és káderkérdéseibe, de aki hét éve él egy hét évvel ezelőtt született városban, s az embrió első szívhangjaitól kezdve a most már serdülő, s talán pubertáskori zavarokkal küzdő, de feltétlenül életerős férfivá fejlődő gyermek életének minden mozzanatát látta, vele élt, benne élt, erejéhez és képességeihez mérten nevelte városát, s e nevelés közben maga is nevelődött.
Ez – úgy gondolom – jogot ad erre az illetéktelen közbeszólásra.

Kemény Dezső gépészmérnök – Sztálinváros

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.

Dunaujvaros