Menetrend nélkül

Fejér Megyei Hírlap – 1956. december 16.

Béke tér /fotó: Intercisa Múzeum

Menetrend nélkül

Az 1-es indul… Szórád Márton út, Óváros, a 2- es Béke tér… stb. Pattogó, gyors intézkedések.
A dunapentelei MÁVAUT telepén történt ez csütörtökön délelőtt. Szokatlan látvány volt, na de ilyenek a forradalmi idők. Ahogy ezt az egyik munkába igyekvő kohász mondotta.
Csütörtökön reggel a MÁVAUT járatok, rendesen beérkeztek a vidéken lakó munkásokkal. Betértek a garázsba.
A Béke téri állomáson és megállóknál gyülekeztek az emberek. Ki helyben, ki vidékre akart utazni. Az autóbuszok azonban álltak a garázs udvaron – a járókelők előtt szokatlan volt a a csönd, a várakozók toporogtak, káromkodtak.
A befutott és leállt kocsik vezetői és kalauzai úgy határoztak, mára elég volt. Szolidaritást vállalnak. De hogy kivel, a Szabad Európa hangjával-e vagy a toporgó utasokkal, azt nem nehéz volt kitalálni.
Gyors intézkedésre volt szükség.
A városi tanács vezetői és a karhatalmi parancsnokság úgy határozott, hogy a járatokat beindítják. Felkerestek néhány jelenleg otthon tartózkodó sofőrt és felkérték őket a munkára. Ezek mellé vállalkozott néhány katona is.
A MÁVAUT telepen a “jámboran” ultizók, beszélgetők és alvók mitsem tudtak erről. Ráértek, a nép pénzén pedig kártyázni, aludni nem megvető szórakozás, időtöltés. Az ijedelem azonban ennél nagyobb lett.
– Ki nem akar dolgozni? – kérdezte a szobába belépő tanácsvezető. Néhány pillanatnyi csend és előlép egy fiatalember.
– Mi, – és társaira mutatott.
– Akkor jó – volt rá a válasz. – Aki nem dolgozik, menjen haza.
Ez még nagyobb csodálkozást váltott ki.
A felocsudásra még néhány percet kellett volna várni, de erre most nem volt idő. A következő utasítás már átszelte a feszült levegőt.
– Aki nem dolgozik, adja át a slusszkulcsokat.
Ez alig hangzott el, amikor az “új” sofőrök beléptek a szobába. Ahogy ilyenkor mondani szokták “nem volt mese”.
Megtörtént. Néhány perc és az autóbuszok kigördültek a garázskapun.
A busz-állomáson és a megállóhelyeken volt öröm is és csodálkozás is. Hiába, Dunapentele a “csodák városa”.
A vezetőn még nem lepődtek meg a várakozók, hanem a busszal kalauzként utazó karhatalmistákon, akik leugorva a lépcsőről barátságosan invitálták az utasokat.
– Tessék, tessék – siessünk a beszállással kérem. Sokan várnak ránk, meg a vidékiek is utazni szeretnének.
A MÁVAUT Béke téri állomásán, amikor a pótkocsi is megtelt, az ajtóban álló karhatalmistához oda szólt egy rácalmási bácsika.
– Mondja fiam, maga buszos?
– Nem – papa.
– Azt hittem, mert úgy ért hozzá.
– De most megtanulom. Jó ha több szakma van az ember kezében.
Kacagtak, nevettek az utasok. Haza juthattak, ha menetrend nélkül közlekedett is az 1-es.