Egy sztálinvárosi szerelem története


Szabad Ifjúság – 1951. november 29.

EGY SZTÁLINVÁROSI SZERELEM TÖRTÉNETE

Akkor alapozták a villanyjavítót, amikor H. Sándor az egyik kezében csomagjával, a másikban DISZ-megbizólevéllel a Vasmű területére lépett. Az egyik járókelőtől megkérdezte, merre esik a munkaerőközvetítő iroda, aztán tempós léptekkel elindult arrafelé…

H. Sándor a gyárépítkezéshez került. A legtöbb helyen még csak a leendő gyárak alapjait láthatta és a kitűzött táblák nyomán figyelhette meg, hogy itt lesz a mechanikai javító, arrébb pedig az öntöde. A gyár születőben volt, a leendő kombinát a cement ezertonnáit, a téglák millióit nyelte el. Ő a betonozókhoz kérte magát.
Balogh elvtárs brigádjában dolgozóit. Az első alkalommal kicsit bizalmatlanul néztek sovány, alacsony termetére. De aztán, amikor a munkára került sor, bizony társai nem bírták vele a versenyt. Jóval száz százalék felett volt a brigád teljesítménye már májusban, de Sanyi rövidesen ezt is túlteljesítette. Százötven, százhetven, később kétszáz százaléknál is magasabb eredményt ért el.
Augusztus elején nagy csoport ifjúmunkás került az építkezésre. Melléje is beosztottak egyet, a fiatal, 19 éves Sz. Máriát. Marika Debrecenből jött, azelőtt a Debreceni Garázsépítő Vállalatnál dolgozott. Onnan kérte magát Pentelére.
Sanyi a brigádvezetőtől azt a megbízást kapta, hogy nevelje jó munkássá a kicsit kapkodó, munkáját szelesen végző leányt.
– Tudod – mondotta neki Balogh elvtárs, a brigádvezető -, ha foglalkozunk Marikával, kiváló munkás lesz belőle, ha nem, sohasem fogja teljesíteni normáját.
Sanyi meggondoltan fogott hozzá a feladathoz. Elmagyarázta a kislány teendőit. Megtanította, hogyan könnyíthet munkáján, hogyan tudja gyorsan kifordítani talicskájából a cementet és így tovább. Marika mindenre rövid “jól van”-nal felelt – megértette feladatát.
A munka rendesen haladt, legfeljebb Sanyi ezentúl még jobban igyekezett, mint eddig. De ez sem volt feltűnő, de még az sem. hogy Sanyi a kislány közelében talált munkát. Csak egy alkalommal jött zavarba, amikor a brigádvezető tréfásan így szólt hozzá:

Mintha egy kicsit túlságosan sokat foglalkoznál Marikával?

Fülig pirult és zavartan válaszolt valamit.
Szeretettel, türelmesen foglalkozott a leánnyal. Ha valami hibát követeli el – kedvesen megdorgálta, aztán megmutatta, hogyan kerülheti el máskor.
Hosszú ideig csak munka közben és szigorúan a munkára vonatkozó dolgokról beszélgettek egymással. Aztán közelebbről is megismerkedtek. Később találkákat adtak egymásnak. A szerelem, mint szívesen látott, okos és bőkezű barát bevonult szívükbe. Esténkint gyakran sétáltak az épülő városban, kéz a kézben tervezgettek, álmodoztak jövőjükről.
Az egyik szeptemberi estén a munka végeztével karonfogva mentek befelé a városba. Már elérték a város első házait, amikor megszólalt a fiú:
– Marikám, én a jövő héten három hétre elmegyek iskolára…
– Ne menj el – vágott szavába hevesen a leány.
– El kell mennem. Azok küldtek, akikkel együtt dolgozom. Azért küldtek, hogy tanuljak és utána én is taníthassam őket.
Marika elkomolyodott, aztán hirtelen másról kezdeti beszélni. Sokáig voltak együtt, de rossz kedvük nem múlt el. Hallgatagon lépegettek, mindegyikük a maga gondolataival foglalkozott.
Amikor elbúcsúztak, Sanyi nem akart hazamenni. A házak között bolyongott, nem tudott megnyugodni. Átgondolta a történteket.
– Mégis elmegyek – suttogta magában -, hiszen én nem csak akkor szeretem, ha vele vagyok.
Amikor visszaérkezett az iskoláról, boldogan újságolták társai, hogy Marika rendszeresen túlteljesíti normáját. Este vele együtt ment el a munkahelyről. Marika már nem haragudott, nevetve számolt be eredményeiről és a fiú iskolai élményeiről kérdezgetett.
Egy héttel később a Vasműnél megkezdődött a DlSZ-oktatás. Sanyi az egyik politikai kör ellenőre lett. Szerette volna, ha a leány is tanul.
– Marika – mondotta egy alkalommal -, nem akarsz politikai körre járni?
– Csak egy feltétellel: ha hozzád járok.
– Én nem vezetek politikai kört – felelte a fiú – meg aztán nem is azért tanulsz, hogy nekem mutogasd a tudományod. Sokat segít az neked a munkában.
Többet nem beszéllek a dologról. de Marika másnap jelentkezett politikai körre.

November elején Sanyi háztűznézőbe utazott Marikával Debrecenbe. Amikor a szülök meglátták a jólöltözött, jóképű ifjúmunkást, hallották tiszta és értelmes beszédét, csak ennyit mondtak Marikának: – Jól választottál.
Sanyi és Marika decemberben tartják a lagzit. Addigra a vállalattól megkapják a lakást, a bútorral együtt. Mindketten végleg elhatározták: Sztálinvárosban maradnak.
– Hadd lássa a fiam is azt a gyárat, amit valamikor édesanyja és édesapja együtt épített – szólt mosolyogva Sanyi. – S ki tudja, talán az én fiam is ugyanebben a gyárban fog dolgozni.

Sármezei Sándor

Dunaujvaros